Szórakoztat és filozofál a huszonnégy éves Vajna Ádám első, Oda című verseskötetében, melyért idén ő nyerte el az elsőkötetes költőknek járó Makói Medáliák díjat. A kötet szövege sűrű szövésű, a bő hetven oldal csakúgy hemzseg a történelmi, földrajzi és irodalmi utalásoktól. Merthogy az ifjú szerző nem kevesebbre vállalkozik, minthogy verseiben a közel- és régmúltról, ideológiákról, azok mozgatórugóiról valamint a kortárs költészetről fogalmazzon meg állításokat, vagyis inkább kérdéseket.
Utóbbit is rendhagyó módon, Vajna ugyanis nem a közismert történelmi alakok és helyzetek kapcsán kérdez, hanem periférikus, alig ismert személyeket vagy történéséket idéz. Egyik versében a tizenhárom évesen gyermekágyban elhunyt Kasztília hercegnőjének gondolatait közvetíti, másikban Sir Walter Lawry Buller új-zélandi ornitológus önmagával és a madártan tudományával kapcsolatos kételyeiről ír. Máskor egy-egy országra, városra fókuszál, Szlovénia, Montenegro vagy Fiume kapcsán tesz fel kérdéseket. Így esik szó a kötetben forradalomról, Istenről, civilizációról vagy ember és vallás viszonyáról. – Mindig érdekelt, hogy egyes, kisebb történések milyen hatással voltak a mára – mondja Vajna. A Fiume vajúdása című versében például a kikötővárosban elered az eső, mire az emberek besereglenek a kávéházi ponyvák alá, és az utolsó sorból kiderül, hogy közülük egy lány „Kádár elvtársat már a szíve alatt hordta”. A forradalmár egy napja költeményben a társadalmi lázadás stációit járja végig, de mire hőse elindulhatna, hogy szónokoljon, addigra leverik a forradalmat, így az „elrakja versét a többi közé, / és hazamegy megvacsorázni”.
– Aki alkot, az szeretné saját magát megérteni és a helyét a világban – véli a szerző, aki írás közben arra törekedett, hogy ne aktuális közéleti témákról írjon, hanem általános folyamatokat ragadjon meg. Épp ezért tágította ki a kötet horizontját egészen a középkorig, felidézve a lándzsát törő lovagokat, barokk tudósokat vagy a reneszánsz festőt, Albrect Dürert. A kötet nemcsak az idézett figurák és adatok miatt nevezhető sokszínűnek, de olykor versről versre vagy versszakról versszakra változó stílusában is. Vajna könnyedén keveri a régies szavakat a mai zsargonnal, emel be népköltészeti megoldásokat, hexametereket vagy éppen dallamos, akár énekelhető sorokat is, melyeket egy-egy hangjeggyel jelez. – Szeretek a formával játszani – mondja, amit jól jelez a kötet egyetlen két soros verse, melyhez a költő egy oldalnyi lábjegyzetet fűzött.
Vajna Ádám sokrétű érdeklődése részben az eddigi életútjával is magyarázható. – Azt szoktam mondani, hogy lélekben erdélyi vagyok, aki Budapesten született, de a Balatonnál nőtt fel – mondja. Nagymamája és unokatestvérei ugyanis Erdélyben élnek, de ő maga Balatonkeresztúron töltötte gyerek- és ifjúkorát, majd járt Hévízen gimnáziumba. Vajna a balatoni délvidéket földrajzi és történelmi szempontból is fontosnak tartja, hiszen közel van a szlovén és a horvát határ, miközben volt szerencséje a zalai kultúrát is megismerni. Érdeklődése nem állt meg a magyar és a közép-kelet-európai régiónál, az egyetemen skandinavisztika szakra jelentkezett, melyen a norvég nyelvbe ásta bele magát. Olyannyira, hogy már eredetiben olvassa Knausgård-t, és a norvég kultíró szerkesztőjét is meglátogatta Oslóban, mivel róla írta alapszakos szakdolgozatát. Úgy tervezi, hogy a jövőben majd doktori képzés keretében fogja összehasonlítani a skandináv és magyar közéleti lírát. Aztán ki tudja, lehet ebből is születnek majd újabb versek.
Infó:
Vajna Ádám: Oda
Scolar Kiadó, 2018
