Vértet nem vett, csak szakadt gúnyát, bocskorból vékonyat. Alá zokni négy pár jutott, s két-két zacskó, és speciális lábmelegítő tapasz: a háborúsághoz kellenek a praktikák, nyirkos nap lesz a csatatéren. A lakókocsinál hozzáértő kezek karmazsinnal „karmoltak” mély sebeket az arcára. Ezekből a vágásokból, sejthette, a rút középkorban aligha lesz felépülés. Kérdőn nézett az asszisztensre. „Te ma csúnyán meghalsz, Pistikém!” – felelt eltorzított hangon az amúgy tündéri segéderő.
István aznap bruttó tizenkét órát töltött kardcsörtetésben. Hamar elesett, de az odavezető út sem volt tinédzserregény. Egy széles árkon bukdácsoltak át többször is, körülötte lovak ziháltak, a mínusz négyfokos talajt vastag sárréteggé változtatva. Hősünket kíméletlenül levágták. De fájdalom, volt élet a halál után: órákig feküdt mozdulatlanul, századmagával a földön. Megőrizve lélekjelenlétét, a tömeges haláltusában maga alá ejtette a pajzsát, így azon időzött, miután a segédrendezőtől jó párszor elhangzott: background action! Háttérmozgás. A statiszták erre a jelre kezdik a munkát a setben, a kamera számára berendezett jelenet beállításában. Istvánnak a halottjátszás nem volt éppen élete fényjátéka, és a halál utáni idült megfázás sem kellemes emlék, mégis mindmáig imádja, amit csinál.
„Filmipari statiszta, ez a hivatalos megnevezés” – meséli notesze fölött, amiben két éve naplózza a munkáit. A kém című filmmel kezdődött minden, Melissa McCarthyval, Jason Stathammel és Jude Law-val – azonban mégis csak a testvére szerepelt a magyar fővárosban 2014-ben forgatott filmben. Elment ő is a castingra, de nem válogatták be. Két évvel később azonban kapott egy telefont.
„Megkérdezték, statisztálok-e még, én meg rávágtam, hogy persze.” Az Alienist című pszichothriller-sorozat második évadjába került, harminc napot kapott a filmben. Ez jelentős igénybevétel egy gyakorlott háttérművész életében is. Az 1896-ban játszódó történetben egy sorozatgyilkos utáni nyomozás filmes munkálatait figyelhette, a sorozat első epizódját jobbára Rákospalotán forgatták. Abban az évben összesen 15 filmben statisztált, a Casablancát jegyző Kertész Mihályról szóló Curtiz című tévéfilmben, a Barátok köztben, Nemes Jeles László Napszálltájában, a Tóth Jánosban Mucsi Zoltánnal, az említett „halálosan nehéz menetben”, a Last Kingdomban, és A tanárban Nagy Ervinnel, Für Anikóval. Ez a szerep egy kicsivel volt mozgalmasabb a halálnál, de az irgalmasrendi kórház legalább nem egy fagyos, rideg csatatér volt, mint amilyen a levágott katonák hátteréül szolgáló Szomor közeli sztyeppe.
„Agyvérzéses beteget játszottam, tolókocsiban ültem. Éppen a bénulást gyakoroltam, a lebiggyedt ajkakat, az üveges tekintetet, amikor Für Anikót hallottam hangosan kacagni. Odajött hozzám, kedves volt, elbeszélgettünk a feladatomról” – emlékszik a szívmelengető pillanatokra István. Ugyanilyen nagy élmény volt számára, amikor Pirog Gábor ült mellé az 1600-as évek maszkulin Virginiájába kalauzoló Jamestown sorozat 3. évadának a forgatásán. A világhírű kaszkadőr még közös fotót is készített vele, amit aztán el is kért e-mailben. Csonka Andrással a Holnap taliban várakozott, hogy bejussanak a díszletbe, az időt sztorizással töltötték ki. A multik unalmas világából érkező, könyvelőnek, katonának, fiatalúrnak egyaránt eladható 38 éves fiatalember ekkor már hat magyar castingügynökség adatbázisában szerepelt, volt mesélnivalója.
Egy tánc Latinovits mögött
A statisztaélet kemény világ. Akár a filmeseké, vándorélet, napi 12–16 óra munka, gyakran éjjel is. Busz veszi föl őket is, a forgatás helyszínén a „tartózkodóba” mennek, ahol a jelenetükre várhatnak. Ügyelő gondoskodik róluk, s arról, hogy a kellő pillanatban az öltöztetők, sminkesek, fodrászok elé kerüljenek, majd akár többórányi várakozás után a setbe, vagyis a díszletbe, a kamera látószögébe.
„Elhivatottság, alázat, önfegyelem, tolerancia, kitartás, ápoltság” – majd’ ötven év tapasztalatával sorolja a háttérművészet kívánalmait Mészáros László. Társastáncosként került filmbe először, s nem is akárkivel: Latinovits Zoltán Miska főpincérje mögött lejtett fehér szmokingban a Szinetár Miklós rendezte 1971-es Csárdáskirálynőben. A műsorvezetőként is dolgozó férfi azután lett „hivatásos” háttérművész, hogy nyugállományba vonult. Ez több kollégájára igaz. Bíró Györgyi egykori titkárságvezetőként, kutatóorvos vejétől, egy plakátról kapott hírt az Evita 1996-os forgatásáról. Az egyik legjelentősebb Magyarországon, Madonna főszereplésével forgatott nemzetközi sikerű film több ezer statisztának adott feladatot.
„Selyemkosztümben álltunk a Hősök terén, aztán le kellett venni a kabátot: majdnem szétfagytam. Másnap rendesen aláöltöztem, úgy néztem ki, akár egy Michelin-baba” – emlékszik Györgyi. Az Andy Vajna által magyar helyszínekre hozott forgatás miatt szabadságot vett ki. Beleszeretett a filmezésbe. Egy idő után azt vette észre, hogy ha nem hívják, elvonási tünetei vannak. Így érez Várhegyi Sándor is, akit a válság évei közben, 2010-ben éppen nem kötött szerződés egy multihoz sem (egyiknél vezető volt). Fia Ken Follett Katedrálisának első részében forgatott, a másodikban neki is jutott szerep. És a tapasztalat is megjött: naptej nélkül lehet a perzselő napon állni, de nem érdemes. Tapasztalt statisztahölgyek egy kosztümös film rakott szoknyái alatt teljesen váratlan dolgokat is tartanak: ollót, cérnát, vizet, müzliszeletet. Bear Grylls is beájulna egy ilyen túlélő-felkészültségtől.
Érdekes statiszták
„Statiszta nélkül nincs film” – így összegzi munkájukat Dóka Tamás, aki tíz éve statisztál. A Vajna-karakterrel rendelkező, ősz szakállas férfi az ötletadója-lelke annak a már félszáz fős közösségnek, amelynek a tagjai négy éve fűzték szorosabbra a kapcsolatukat. Nem „megélhetési statiszták” (önmagában ezzel sincs gond, a mintegy 3-4 nagyobb és a 10-15 kisebb, tévé- és reklámfilmes munkára szerveződő ügynökség adatbázisában több tízezer ember lehet), hanem a szakmájuknak élő háttérművészek. Közös programokat terveznek, segítik egymást a forgatásokon. A csoport az év elején kezdeményezett találkozót az ügynökségekkel, hogy egyeztessék az érdekeiket a maguk és a rugalmas, korrekt gyártás érdekében.
Egyebek között szeretnék elérni, hogy minden megbízó cégnél általános legyen a napi 9-10 ezer forintos díjazás; hogy az olykor többórás napi utazás is a munkaidő része legyen, és hogy a kifizetés határideje és a túlóra-elszámolás se okozzon gondot. A munkakörülmények, az ellátás változó: a gyártók eltérő minőségben és felfogásban biztosítják a cateringet, amit gyakran a lehetőségek is meghatároznak: Budapest egyik-másik belvárosi kerületébe például nehéz megfelelő számú stábautónak behajtási engedélyt szerezni, így a filmgyártó cégek is szorított helyzetben vannak a tartózkodók kialakításakor.
A statiszták elvárásai és a nagyobb castingügynökségek gyakorlata általában teljes összhangban vannak: mindannyian azon dolgoznak, hogy a produkciók kiszolgálása professzionális legyen. Ezt mondta Banner Szűcs Loránd senior casting director, a Banner Casting Ügynökség tulajdonosa, aki 1991 óta dolgozik a filmszakmában. Ausztráliai tanulmányok után 2005-ben tért haza, majd öt évvel később határozta el, ügynökséget alapít. A gyártáshoz jól igazodó új struktúrát akart létrehozni, amelyet filmrendezőként maga is szívesen alkalmazott.
„Casting direktorként már a forgatókönyv fázisában bekapcsolódunk a film előkészítésébe. Hosszasan beszélgetünk a rendezővel, elmegyünk a helyszínekre, hogy pontosan lássuk, milyennek kell lenni a varsói gettó hentesének vagy egy konflison ülő férfinak. Ezután nézünk bele az adatbázisba, miközben persze azonnal lehetnek ötleteink egy szereplőre.” A Banner legutóbbi sikerei között tudhatja az Aranyélet három évadának szereplőválogatását és a statiszták biztosítását, de az UEFA-imázsfilmben is az ő munkájuk nyomán jelennek meg a felhevült szurkolók, testsminkkel gazdagon – ahogy kell.
