Milyen kép rajzolódik ki előttünk, amikor a klímaváltozásról, az üvegházhatásról, a jégsapkák olvadásáról, a szennyezett tengerekről vagy épp a természeti csapások okozta migrációról hallunk? Gyakran távoli, minket nem érintő dolgokként gondoljuk el ezeket a történéseket, ahogy a globális felmelegedés is sokszor inkább elvont fogalomként jelenik meg előttünk. A ködös elképzelésekből formál kézzelfogható megközelítési módokat a Lena Dobrowolska és Teo Ormond-Skeaping projektjének egy szeletét bemutató Future Scenarios (Jövőbeli szcenáriók) című kiállítás. A bécsi Kunst Haus Wienben ingyenesen látogatható tárlat a 2010 óta együttműködő páros jelenleg is futó munkájába enged betekintést, amely a klímaváltozást, annak különböző narratíváit, feldolgozási módjait és a probléma megoldására tett törekvéseket térképezi fel. Munkájuk középpontjában olyan nemzetek állnak, amelyek már érintettek a klímaváltozásban – Banglades, Uganda, Nepál –, és amelyek nagymértékben felelőssé tehetők érte, mint például az USA és az Egyesült Királyság. A páros szakértőkkel, nagyobb szervezetekkel és politikai döntéshozókkal is együttműködik, így nem csupán művészi szemszögből, hanem a tudományos kutatás felől is megragadják a témát – beszélt a projekt jelentőségéről lapunknak Sophie Haslinger, a kiállítás kurátora.
A kiállított fotók, a hozzájuk tartozó részletes magyarázatok vagy minitörténetek és az egyszerre három csatornán futó videófelvételek tudományos tényeken nyugvó, megalapozott információkkal látják el a nézőt, és világítanak rá, miért is nem lehet tovább elodáznunk ezt az elsősorban természeti, mostanra azonban sokszorosan erkölcsivé is vált kérdést. Nem csupán a pusztuló tájról látunk felvételeket, közeli arcokon keresztül válik egyértelművé életmódunk károsító és környezetszennyező hatása. Számos helyi kezdeményezést, pozitív példát is láthatunk: többek között arról, hogyan gyűjtik a szemetet Ugandában, ahol 2008 óta tiltott a műanyagzacskók használata – akár csak a szomszédos Ruandában, amely mára az Afrika legtisztább országa címet viseli. A klímaváltozás okozta migrációs hullámok helyzetkezelése, a természeti katasztrófák által is tovább fokozódó nemi egyenlőtlenség és a gyermekmunka megfékezésére irányuló stratégiák, a földművelés technikáinak a megváltozott környezeti körülményekhez való adaptációja mind-mind olyan eljárásokat és példákat állít elénk, amelyek szükségessége jelenlegi életmódunkat folytatva nincs is olyan távol, mint gondolnánk.
A média és a politikusok által sokféleképpen befolyásolt képre a kiállítás címe mellett annak egy kiemelt része is reflektál, amely elképzelt jövőbeli szcenáriókat, feltételezett forgatókönyveket mutat be újságok címlapjain keresztül. A képek egyúttal a természeti katasztrófák gyakran megkonstruált médiareprezentációját, és a különböző narratívák befolyásoló erejét is kiemelik; a National Geographic 2033 áprilisi számának elképzelt borítója az indiai vízért folytatott háborút jeleníti meg, a Time magazin 2088-as beszámolójának címe pedig egy 2019-ben is aktuális kérdést feszeget: Miért nem tettünk semmit? A projekt nem csak azoknak a döntéseknek a súlyára mutat rá, amelyekbe a hétköznapok során mi magunk is gyakran kerülünk, de az olyan politikusok vagy cégvezetők választásaira is, akik - szembemenve a többszörösen alátámasztott tényekkel - nemet mondanak a felelősségvállalásra (Donald Trump, a világ második legnagyobb üvegházi gázokat kibocsátó országának elnöke 2017-ben jelentette be, hogy kilép a Párizsi Egyezményből).
Ahogy azt Sophie Haslinger is hangsúlyozta, mivel Európában közvetlenül még nem érzékeljük a környezeti változásokat, így sokak fejében csupán absztrakt kép él e történésekről, ez azonban többé nem elfogadható magyarázat. A kiállítás olyan megvilágításba helyezi e problémát, amely segít kialakítani saját kapcsolódásainkat, ezáltal egyúttal lehetővé téve, hogy egy kevésbé borúlátó forgatókönyvet írjunk a saját jövőnkhöz.
