Izrael első kormánya 1949. március nyolcadikán lépett hivatalba Dávid Ben Gurion vezetésével. Bő hetven évvel később április kilencedikén már huszonegyedjére járulhatnak az urnák elé az izraeliek, hogy megválasszák harmincötödik kormányukat. Idejekorán: az eredetileg novemberre tervezett parlamenti választásokat előre kellett hozni, miután a Benjamin Netanjahu miniszterelnök koalíciója hosszú haláltusa után múlt év végén összeomlott.
Hogy egy kormány nem tölti ki mandátumát, koránt sem példa nélkül. Az izraeli választási rendszer sajátossága, hogy a pártpaletta rendkívül sokszínű, politikai, vallási, ideológiai és etnikai alapon is megosztott. Így általában egyetlen alakulatnak nincs meg a kellő többsége, hogy önállóan kormányt alakítson, mindenki koalícióra kényszerül. A legutóbbi jobboldali-vallásos kormánykoalíció például hat különböző alakulatból állt: a legerősebb, a jobboldali Likud (Egység) 30, a középre húzó Kulánu (Mindannyiunk) 10, a nemzeti-vallásos Habait Hajehudi (Zsidó Otthon) 8, a szefárd eredetű vallásos Sasz 7, az askenázi ultraortodox szövetség, a Jahadut Hatora (A Tóra Zsidósága) 6, a szélsőjobboldali Jiszrael Betenu (Izrael az otthonunk) 5 mandátumot adott. A 120 fős knesszetben ezzel a 66 összegereblyézett képviselővel is csak szűk többsége volt a kormánynak. Mikor a gázai övezetet irányító radikális Hamásszal kötött tűzszünet miatt a héja természetéről is ismert védelmi miniszter, az Izrael az otthonunk vezetője, Avigdor Lieberman lemondott és kivezette pártját a koalícióból, a többség máris csupán egyetlen mandátumra szűkült. Ez pedig már a kormányozhatóság határa volt, a kegyelemdöfést az adta meg, hogy a Zsidó Otthonból kilépő két miniszter új pártot alapított Új Jobboldal néven. Mint a legutóbbi Netanajhu-kabinet példája is mutatja, az izraeli politikát tehát a folyamatos kompromisszumkényszer diktálja, a koalíciók rendkívül törékenyek, akár egyetlen kényes ügyön is összeomolhat a kormányzás.
Ezúttal minden eddiginél több alakulat, összesen 47 párt regisztrált, hogy megmérettesse magát a keddi szavazáson. Közülük persze nem mindannyian, az előrejelzések szerint jó ha 8-10-en megugorják a nemrégiben 3,25 százalékosra emelt bejutási küszöböt, még ha néhányan közös listákon is indulnak, hogy javítsák esélyeiket. Koránt sem mindegy, hogy a kisebb alakulatok hogyan szerepelnek, hiszen könnyedén királycsinálóvá léphetnek elő. A választásokat követően Reuvén Rivlin államelnök feladata, hogy miután egyeztetett a knesszetbe bejutó pártokkal, felkérje a legesélyesebbet a kormányalakításra. Ezután a párt vezetőjének hat hete van arra, hogy összehozzon egy működőképes koalíciót, ha nem jár sikerrel, más próbálkozhat.
Még a voksolást előtti utolsó, pénteken közölt különböző közvélemény-kutatások is meglehetősen eltérő eredményre jutottak, így megjósolhatatlan, mi fog történni. Az biztosra vehető, hogy 30-30 körüli mandátum Benjamin Netanjahu pártja, a Likud, és az újonnan életre hívott centrista szövetség, Káchol-Láván (Kék-Fehér) között fog megoszlani. Utóbbi a Beni Ganz korábbi vezérkari főnök által alapított Haszon Liszrael (Izrael ereje), a Jair Lapid vezette balközép Jes Atíd (Van Jövő) és a korábbi likudos védelmi miniszter, Mosé Jaalon Telem nevű pártjának házasságából született. Sokáig úgy tűnt ugyan, hogy még akár a knesszetből is kizuhanhatnak, mégis sikerült valamelyest összeszednie magát a szebb napokat megélt Munkapártnak is, akár még a harmadik helyre is befuthat. A Tóra Zsidósága, a szélsőjobboldali pártot tömörítő Egyesült Jobboldal, a Kulánu, a kannabisz legalizálásának ötletével ismerté vált, de jobboldali Zehut (Identitás), az arab szélsőbaloldali Hadash és a Sasz valószínűleg bejutnak. Néhány párt, mint például a koalíciót robbantó Izrael az otthonunk, vagy a baloldali Merec (Lendület), pedig a bejutási küszöb határán táncol.
A felmérések alapján úgy néz ki, hogy ha a Kék-Fehér is lesz a legerősebb szövetség, a jobboldali blokknak lesz esélye működőképes koalíciót összekovácsolni, azaz újra Benjamin Netanjahu vághat neki a kormányalakításnak. Ha ez sikerül neki, akkor ezzel csakhamar rekordot is dönthet, és Dávid Ben Guriont letaszítva a trónról Izrael leghosszabb ideig szolgáló miniszterelnökévé válhat. Ám korai lenne még előre innia a medve bőrére. A koalíciós tárgyalások során legalább olyan kemény csata várható majd, mint a kampányban, és könnyen lehet, hogy néhány kisebb párt a nagyobb haszon érdekében „átáll” a Kék-Fehér mögé.
Mikor Beni Ganz életre hívta a centrista szövetséget, azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Netanjahu ezúttal emberére akadt. Idővel azonban a Kék-Fehér szárnyalása megakadt, a Likud tartotta pozícióit, annak ellenére is, hogy az izraeli főügyész közölte, vádat fog emelni korrupciós ügyeiben a kormányfő ellen.
„Ezeknek az ügyeknek nincsenek jelentős hatása a választásokra. Azok a jobboldali izraeliek, akik Netanjahura szavaznak, a biztonság és zsidó nemzetállamiság terén elért eredményei miatt voksolnak rá. Akiket elriasztana a korrupciós eljárás, azok döntő többségben egyébként se őt támogatják” - értékelte lapunknak a jelenséget Csepregi Zsolt. Az Antall József Tudásközpont kutatója szerint a diplomáciai, nemzetközi elismertség terén – mint például az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése, vagy a Golán-fennsík feletti fennhatóság elismerése - elért eredmények még szavazatokat is hozhattak, és meggyőzhették a bizonytalanokat, hiszen ezek azt mutatják, hogy az izraeli miniszterelnök a nemzetközi porondon is képes megvédelmezni az országot és emelni tekintélyét.
„Az izraeli polgárok vágynak a nemzetközi elismertségre. Nem kívánnak egy elszigetelt országban élni, márpedig egy évtizede a különböző bojkottálási mozgalmak azzal fenyegettek, hogy elzárják Izraelt a nemzetközi kulturális, oktatási vagy akár a gazdasági élet számos területéről” - magyarázta. A szakértő ugyanakkor hozzátette, Netanajhu szerepe kettős, hiszen kitartása és ideológiai rendíthetetlensége ugyan Washingtonban gyümölcsöt hozott, ellenben Nyugat-Európában kontraproduktív volt. Hozzátette, a közép-európai, muszlim többségű, vagy más ázsiai országok sorával végbement közeledés is inkább az ország stratégiai helyzetének és képességeinek köszönhető.
Az izraeli arabság szerepével kapcsolatban Csepregi Zsolt emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi törvényhozásban harmadik legnagyobb frakciót alkotó arab szövetség szétszakadt a baloldali-arab, nacionalista-iszlamista tengelyek mentén, és mivel számos formáció nem fog bejutni a parlamentbe, így biztosan meggyengül a befolyásuk a következő knesszetben. „Az arab szavazók megosztottak, mintegy felük amúgy is a cionista, többségükben a baloldali pártokra szavaz. Tény azonban, hogy a jelenlegi jobboldali kormány vezette be a legnagyobb mértékű anyagi támogatási és infrastruktúra-fejlesztési programot az arab lakosság és települések javára a zsidó állam modern történelmében” - mondta.
A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen az izraeli választáson valójában nem egy hagyományos jobboldali-baloldali ellentétről van szó. „A Kék-Fehér formációt három korábbi vezérkari főnök vezeti, (Beni Ganz, Mosé Jaalon mellett Gabi Askenázi is a párt tagja - a szerző) biztonságpolitikai szempontból nem kevésbé elszántak, mint Netanjahu, cionista meggyőződésük semmivel sem ingatagabb mint a jelenlegi vezetésé. A fő kérdés az, hogy jó irányba halad-e az ország, vagy vérfrissítésre van-e szükség a vezetésben, sokan ugyanis már belefáradtak a Netanjahu-érába” - vélekedett. „Azért más ez a választás, mint a korábbiak, mert a három korábbi tábornok kezébe a zsidó szavazók magabiztosan adhatják a hatalmat. Márpedig Izraelben az első kérdés mindig a zsidó állam katonai és nemzeti biztonsága. Minden más, például gazdasági kérdések, csak ez után következik a szavazók kalkulációiban” - mutatott rá a prioritásokra.
A közvélemény-kutatások eltérő eredményei ellenére arra a nehéz feladatra is megkértük Csepregi Zsoltot, próbálja meg megjósolni a választások eredményét. A szakértő arra alapozva, hogy a Likudnak sikerült behoznia a lemaradását a Kék-Fehérrel szemben, két forgatókönyvet tart a legvalószínűbbnek. „A Kék-Fehér szövetségnek kedvező verzió, hogy szoros eredmény születik és több párt jelöli meg Beni Ganzot a preferált miniszterelnökként, mint Netanjahut, így egy sokszínű koalíciót vezethetnek” - vázolta fel az első verziót. „A Netanjahunak kedvező forgatókönyv, hogy sok jobboldali szavazó keze „megremeg” az urnák előtt és előzetes elhatározása ellenére biztos választásként Netanjahu miatt is a Likudot jelöli meg, ezzel tömbösítve (2015-höz hasonlóan) a jobboldali szavazatokat és behozhatatlan előnyt adva a Likudnak” - festette le a másodikat. „Ami biztos, hogy a kis pártoknak nagy beleszólása lesz a választásokba. Ha több nem lépi át a bejutási küszöböt, akkor azért, ha bejutnak, akkor, királycsinálók sokaságának helyezkedése dönti el, hogy kiből lesz miniszterelnök. Bonyolult tárgyalásokra kell számítani” - összegzett az Izrael-szakértő.
