Két előkelő férfi beszélget Sztambulban, azaz Konstantinápolyban egy ivóban(!), a mulatozók között ledér nők táncolnak. Az 1530-as évek elején járunk. „Régóta két királya van Magyarországnak, ideje, hogy csak egy legyen” – így az egyik. „János vagy Ferdinánd?” – kérdezi a másik.
Mindez a Szulejmán című, nálunk is rendkívül népszerű, jelenleg is látható török szappanopera egyik epizódjában történik. A kérdező nem más, mint Ibrahim pasa, a sorozat egyik főhőse, a szultán, I. Szulejmán kitüntető barátságát élvező nagyvezír, az Oszmán Birodalom második embere, nem mellesleg az uralkodó sógora. Beszélgetőtársa sem akárki; Signore Gritti, latinosan Lodovico, olaszul Luigi, velencei nyelven Alvise Gritti, törökül pedig Beyoğlu (a bej »bég« fia, vagyis a herceg, fejedelem fia) ugyan epizódszereplő csupán a török sorozatban, de a magyarul Gritti Alajosnak nevezett férfiú a magyar történelem egy röpke időszakában – 1527–34 között – főszerepet játszik. János, azaz Szapolyai János király Magyarország kormányzójává (gubernátor) nevezi ki, miután megkapta a királyi tanácsos, a főkincstárnok és az egri püspök címeket.
Ibrahim pasa rögtön meg is válaszolja saját kérdését – „János vagy Ferdinánd?” – Grittinek: „Mindketten Szulejmán kegyelméből uralkodnak, János az ő jóvoltából király, Ferdinánd pedig adót fizet a szultánnak. A birodalom érdeke, hogy ez így maradjon, Magyarország gyenge és megosztott legyen.” Ám Gritti élettörténetéből tudni, hogy saját magára gondolt, amikor „egy királyról” beszélt. Két-három epizóddal később Ibrahim felolvas Szulejmánnak egy levelet, amely Gritti erőszakos haláláról tudósít: „Reggel a kezeit, délben a lábait, este a fejét vették.” Mindketten bólintanak: „Ezt érdemelte.”
Grittit az ellene szövetkező magyar főurak ölték meg 1534 szeptemberében az erdélyi Medgyesnél, Ibrahim pasa, a nagyvezír sorsa pedig 1536 márciusában teljesedett be: a szultántól egy baráti beszélgetést követően megkapta a selyemzsinórt. Nem csak haláluk, életútjuk is párhuzamos egy ideig, Ibrahim is keresztény, vélhetően görög családban született 1493-ban, de még gyermekként eladták rabszolgának. Fiatalon barátságot kötött Szulejmánnal, akinek trónra kerülése után egészen a nagyvezíri tisztségig emelkedett.
Gritti ugyancsak keresztényként, bár nem épp rabszolgaként került Konstantinápolyba. Apja, Andrea Gritti, a későbbi 77. velencei dózse (innen a Beyoğlu név), aki ifjúként Isztambulban élt velencei diplomataként, s egy – ismeretlen nemzetiségű, de keresztény – nővel folytatott viszonyból négy fia született, köztük Lodovico (1480). Apjuk később Velencébe vitte, s támogatta törvénytelen gyermekeit, Lodovico a padovai egyetemen tanult, de származása miatt a hivatalos velencei szolgálat nem jöhetett szóba. Gritti Alajos így Isztambulban telepedett le 1508-ban, ahol amellett, hogy Velence diplomatája is volt, kalmárként élt.
Különösen ékszerkereskedőként híresült el, s hatalmas vagyont halmozott fel, városon kívüli palotáját gazdag és előkelő közönség látogatta. Ebben az időben a nem muszlimok csak Perában (a későbbi Galata, ma Isztambul egyik negyede) telepedhettek le, és az olasz kolónia ugyancsak itt élt. Ezzel érthetővé válik, hogyan ihattak alkoholt és táncolhattak nőkkel – az itt élő keresztények és zsidók megtarthatták szokásaikat. A birodalmi logika már az ókorban azt diktálta, hogy az újonnan legyőzött népességet a birodalom belsejébe telepítsék, és aki közülük hajlandó volt követni az uralkodó nép szokásait, az előtt megnyílt a karrier lehetősége. Gritti és Ibrahim is ezt az utat járta be, és a sorozatot ismerők tudják, hogy az igazi főszereplő, Hürrem szultána (Szulejmán felesége) is szláv rabszolgaként került a Portára.
Ebben a környezetben Gritti szerencsecsillaga 1523-ban virradt fel: ugyanabban az évben, amikor Velencében apját dózsévá választották, Ibrahim nagyvezír lett. Hősünk 1527-ben már a díván (államtanács – a szerk.) titkos tanácsosa címmel rendelkezett, és Ibrahim pasa barátjaként néztek rá. A nagyvezírnek és az ékszereknek köszönhető, hogy elnyerte Szulejmán kegyeit, a szultán ugyanis gyakorlott aranyműves volt. A velencei hitelezte Ibrahim és Szulejmán kincstárát, a szultáni háremet, de több hadjárat anyagi bázisát is ő teremtette meg. Ibrahim igyekezett barátját helyzetbe hozni: Gritti görög városok, majd Isztambul adóbehajtója lett. Török szokás szerint ugyanis nyílt árverésen értékesítették egy-egy város, tartomány adóbehajtási jogát. A nyertes akár helyben le is szurkolhatta az összeget, miközben annyi adót szedett be, amennyit csak bírt. Ezt a szokást később Budán is megpróbálta meghonosítani – kevés sikerrel.
1527-ig nincs nyoma annak, hogy Gritti a kereskedésen kívül politikával is foglalkozott volna. Ekkor azonban Isztambulba érkezett Szapolyai János király követe: Laszky Jeromos, azaz Hieronim Łaski, lengyelül Jarosz Łaski. A mohácsi csata után járunk, ahol a csatamezőn nem csak II. Lajos király halt meg, hanem a magyar főpapok és főurak nagy része is. Az így beálló interregnumban – külön-külön – két királyt is választottak a magyar rendek maguknak. 1526 novemberében előbb Szapolyait, azaz I. Jánost, a Dózsa-féle parasztfelkelés brutális leverőjét, majd decemberben I. (Habsburg) Ferdinándot. A két király fennhatósága területileg is elkülönült: a nyugati részeket és Horvátországot Ferdinánd, Erdélyt és a keleti területeket János uralta, a köztes területeken pedig a török portyázott. Ezzel de facto megtörtént az ország két (illetve három) részre szakadása, török szokás szerint Magyarországot a szultán saját birtokának tekintette 1526 óta, azon a jogon, hogy ahol a szultán egyszer megalszik, az az övé. Márpedig Szulejmán a mohácsi győzelem után akadálytalanul jutott el Budáig, ahonnan a csatában elhunyt király udvara, sőt a helyi polgárság is fejvesztve menekült. Így mindkét keresztény király Szulejmán kegyeit kereste, legitimálandó saját hatalmát, és követségeket küldött a Portára.
Az egyik ilyen követ volt a lengyel főúri származású Laszky, aki már megjárta korábban Nyugat-Európát. Nagy mesemondónk, aki persze tudott Grittiről és több művében is megörökítette, szóval Jókai Mór így írt erről: „Laszkó Jeromos mint tapasztalt országkupec nagyon jól tudta már a leckéjét. Sztambulba megérkezve, sohasem kereste a hivatalos kapukat a magas portához, hanem igyekezett a kisajtón bejutni. Felkereste legelőbb is a nagyvezér, Ibrahim kegyencét, Gritti Alajost, az olasz renegátot. Fényes eredetű volt a pribék. Törvénytelen szülötte a velencei dózsénak. Aranyműves, zsibárus, kerítő, alkusz a nagyvezér szolgálatában. A nagyvezér, Ibrahim magasan álló történelmi alak. Őhozzá vesztegetéssel közelíteni nem szabad. Arra való a kegyence, titkárja, Gritti Alajos. Az veszi át az ajándékokat. S aztán igazságosan megosztozik a gazdájával.” (Jókai Mór: Fráter György, 1893)
A két szerencselovag, Gritti és Laszky vélhetően már 1527-ben, első találkozásuk alkalmával szövetséget kötnek Magyarország „meghódítására”, Gritti a magyar király, Laszky az erdélyi vajda címét (meg is szerzi) óhajtja magának az akkori pletykák szerint. Életre szóló barátságot kötnek, s Laszky egészen Gritti haláláig híven kitart barátja mellett. Laszky követségének eredménye: 1528 elején a szultán János királyt szövetségesévé fogadja, s jelzi: segítséget ad Ferdinánddal szemben. A Gritti révén létrejött szövetség a török újabb magyarországi hadjáratait vonta maga után; a velencei pedig már ekkor Szapolyai követeként (orator) lép fel, akinek számít a hálájára. Ugyanakkor a szultán és Velence is saját diplomatájának tekinti. Apja óvja attól, hogy maga is részt vegyen a szultán hadjáratain, tartva a keresztény világ Velence elleni haragjától.
Gritti azonban nem hallgat rá: Szulejmán 1529-es támadása során jut el először Magyarországra, nem is akárhogyan: a szultán hadseregszállítójaként. Erre 30 ezer aranyforintot kap, amit saját vagyonából is kiegészít. Későbbi magyarországi szereplése során is rendkívüli vagyonhoz jut, ám soha nem sajnálja saját pénzét politikai, katonai célokra használni. Összesen négy alkalommal jár nálunk 1529 és 1534 között. A Szapolyaitól kapott újdonsült tisztségei – királyi tanácsos, főkincstartó, később kormányzó – mindig hosszabb maradásra késztetik. Ám a magyar kincstár üres, amit úgy próbál orvosolni, hogy a felvidéki bányavárosokat és az erdélyi sóbányákat emberei veszik át az addigi bérlőktől. Ezzel azonban szembekerül a felvidéki ércbányák egy részének bérlőivel, a Fuggerekkel, akik a Habsburgok és korábbi magyar királyok hitelezői.
Gritti feladata, hogy tárgyalásokra szorítsa Ferdinándot Jánossal, több ízben rövid időre békét is kötnek. Hősünk külpolitikai elképzelései ekkortól nagyobb távlatot kaptak: híre megy, hogy részt kíván venni a német birodalmi gyűlésen a Habsburgokkal való személyes kapcsolat kiépítése érdekében. Később a lengyel király és a moldvai vajda között kíván közvetíteni: a vajdát saját szakállára leváltaná saját emberére, az ekkor 14 éves Antonio fiára vagy Laszkyra. E törekvéseit azonban Ferdinánd és János is ellenzi, hiszen mindketten tartanak egy harmadik rivális felemelkedésétől. Egyre inkább önállósítja magát. Mivel a Porta sem tud e törekvéseiről, helyzete egyre ingatagabb. Budán – melynek 1530-as német ostroma után kapta meg a kormányzói címet – Szapolyai udvaránál is előkelőbb udvart tart fenn, úgy él, mint egy igazi király. De csak rövid ideig.
A két táborra szakadt magyar főrendek ekkoriban egyetlen dologban értettek egyet: Gritti félreállításában, míg eközben a Portán legfőbb támogatója, Ibrahim pasa helyzete vált ingataggá. Saját népszerűségét csupán aranyforintok ígéretével és kifizetésével volt képes fenntartani, ahogy még az oldalán harcolókat is csak hasonlóképpen tudta motiválni. Amikor Sztambulból utolsó magyarországi útjára indult 1534-ben, minden mozdítható vagyonát magával vitte (tartott az ottani leszámolástól), ezer lovas és ezer gyalogos, olasz, görög és zsidó kereskedők kíséretében. Az Erdélyen keresztül vonuló Gritti megtapasztalta, milyen, amikor kegyvesztettségének a híre megelőzi őt: a havasalföldi és a moldvai vajda is ellenségesen bánt vele, ahogyan Erdélybe érve is mintha idegen lett volna. Elkövetett egy nagy hibát is: ellenségeinek unszolására megölette a nagyváradi püspököt, ami nyílt nemesi ellenállást robbantott ki. Nem sokkal később Medgyesnél körbezárták és seregeivel együtt legyilkolták. Két fia a moldvai vajda áldozata lett, egyiket lefejezték, a másikat vízbe fojtották.
Gritti halálával elképesztő vagyon került legyőzői kezére. A velenceinél lévő ékköveket 350 ezer, az egyéb arany-, ezüstholmik, a ruhák, a tevék, az öszvérek értékét pedig egymillió aranyforintra becsülték. A Gritti kíséretét alkotó kereskedőket kifosztották, ahogy „udvarának” tagjait is. A bécsi velencei követ 800 ezer, a szultán emberei 1 millió 200 ezer aranyra tették a János királyhoz került vagyont, akinek pénzügyei így megoldódtak. Ferdinánd meg volt győződve, hogy Gritti megöletése János királyt megbuktatja, és a török őt támogatja majd, ám ez nem így történt. A szultán csakugyan megütközött a gyilkosságon, és 1 millió 200 ezer aranyat követelt Jánostól, de később úgy vélte, a velencei nemcsak Jánost árulta el, hanem őt, Szulejmánt is. Állítólag azt mondta: Gritti csak azt találta, amit maga keresett, s ha visszatért volna Isztambulba, még rútabb halállal lakolt volna.
