Marcel Duchamp piszoárja, Malevics fekete négyzete vagy Andy Warhol Campbell levesei a huszadik század egyszerre meghökkentő és korszakalkotó munkái, amelyeket – sok más további alkotó és műve mellett – gondolkodás nélkül könnyedén felidézünk a kor említésére. Ikonikus, a művészeti világra hosszú távon hatást gyakorló alkotók vagy művek esetében nem meglepő, ha felcsillan a szemünk nevük hallatán. Különösen, amikor olyan közelségbe kerülnek, mint hazánkban jelenleg Andy Warhol munkái, amelyek közül nyolcvanat a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban láthatunk.
Az Ezüst úton a bölcsőtől a …-ig című kiállítás kiemeli a művészre és a pop art irányzatára is jellemző sokszínűséget, ugyanakkor nem nyit egyértelmű utakat annak értelmezésére. Hiányozhat a jól megközelíthető történet, vagy az egyes művek leírásán túlmutató összegző gondolat, a kiállított tárgyak és képek közti rend, de valamiképp mégis működik mindez, mivel Warhol személyisége sem egyszerűen körülírható, vagy meghatározható e tényezők mentén.
Alkotásainak összetettségét az említett hiányosságok ellenére viszont megtapasztalhatjuk Békéscsabán: a Virágok című sorozat képei, Marilyn Monroe, Lenin, az Utolsó vacsora, önarcképei, korai rajzai egyaránt láthatók. Épp úgy, akár keresztelési ingje, útlevele vagy műhelyében, a Factory-ben készült fotók. Bár ezekhez a kiállításban nem társul különösebb magyarázat, vélhetően azért kerültek ki, hogy a néző a látványos képek mögé is lásson.
Így bepillantva az Andrew Warhola néven született, ruszin származású, Mezőlaborcról Amerikába kivándorolt szülőkkel rendelkező képzőművész életébe. A Pittsburghi születésű Andrew tanulmányait követően 1949-ben költözött New Yorkba, ahol cipőreklámokat rajzolt, áruházi kirakatokat rendezett, lapoknak dolgozott. Nevét ekkor változtatta meg Andy Warholra. Első egyéni kiállítása 1952-ben nyílt, dollárbankókat és leveskonzerveket ábrázoló festményeit csak a hatvanas évek elején kezdte el készíteni, ezt követték a fényképek alapján alkotott portrék. A reklámszakmában megtanulta azokat az alapvető reprodukciós technikákat, amelyeket aztán alkotásaiban kihasznált. 1962-ben nyitotta meg a Factory (Gyár) nevű műtermét – amelynek falát alufóliával vonta be –, s ott állította elő selyemszitanyomatos képeit.
A huszadik század egyik legegyedülállóbb életműve kétségtelenül Warholé. Nem csupán azért, mert rendkívül sajátos módon örökítette meg Mao Ce-tungot, Lenint, Marilyn Monroe-t és másokat, hanem mert – sok kortársához hasonlóan, de a saját eszközeivel – rámutatott: bármiből lehet alkotás. A reklám világából érkező képzőművész az emberek arcába lökte, miként működik a marketing és a propaganda, és fontos leckét adott a kortárs művészet erejéről. (Képei ma is milliárdokért kelnek el az árveréseken.) Ahogy a pop art a mindenki által ismert, népszerű dolgokat fordította ki sarkaiból, úgy Warhol is a tömegkultúrában látta művészetének alapját.
„Amerika indította el azt a hagyományt, ahol a leggazdagabbak lényegében ugyanazokat a dolgokat vásárolják, mint a legszegényebbek. Ha nézzük a tv-ben a Coca-Cola reklámot, tudjuk, hogy az elnök is Coca-Colát iszik, Liz Taylor is Coca-Colát iszik, és mindenki ihat Coca-Colát. A Coke egy ital és nincs az a pénz, amiért egy csavargó a sarkon jobb kólát kap.” E sokat idézett gondolat jól hangzó frázisnak tűnhetne, Warhol azonban egész életművével támasztotta alá.
A Munkácsy Mihály Múzeum tárlata ebbe kínál most részleges betekintést. Teljeskörűen talán nem is lehetne bemutatni azt a keretek közé nem szorítható művészetet, amelyet Andy Warhol képviselt. Bár a kurátori koncepció megléte helyenként kérdéses, szellemes elgondolások, jó ötletek kísérik a kiállítást: szokatlan, mégis érthető az alufólia itt-ott megjelenő használata, feltehetően az alkotó is egyetértene vele. Kicsit erről is szól a munkássága: nem a feltétlen tökéletességről, vagy a tűpontos ecsetvonásokról, hanem a frappáns elképzelésekről. Talán ezt üzeni a békéscsabai városháza erkélyén álló Andy Warhol alak, vagy a főtéren – jó reklámként is funkcionáló – Campbell leves-festménybe burkolt hirdetőoszlop. Vissza az alapokhoz: a művészet ott van előttünk, még ha néha nem is akarjuk észrevenni.
