Elsötétített függönyök, felpolcolt könyvek, izgatott mozgolódás, csillogó szemek – különleges gyerekkori esték, amikor a diavetítő lágy duruzsolása, néhány falra vetített színes rajz és a szülők mesemondása egy kisebb varázslattal ért fel. Akár gyerekként, akár felnőttként éltük meg a vetítés élményét, annak nem mindennapi emléke falon táncoló képekben elevenedik meg előttünk: a házak tetejét is elöntő tejbegríz, Boribon kalandjai vagy Spartacus története csak néhány a több száz színes kis dobozban rejlő tekercs közül. Legyen a vetítő régi, vagy modern, a tekercs félig szakadt, vagy hibátlan, a felolvasó hangja érdes, vagy épp lágy, a vetítés saját kis mozit varázsolt az otthonokba. S teszi azt ma is. Ugyanis az 1954-ben megalakult Magyar Diafilmgyártó Vállalat jogutódja, a Diafilmgyártó Kft. napjainkban is zavartalanul működik, újabb és újabb történeteket a nézők elé tárva.
Az idén hatvanöt éves cég a műfajt átfogó kiállítással ünnepli: a diavetítés és a technika történetébe, a mesefilmgyártás múltjába és jelenébe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők március 14-től az Eötvös 10-ben. A kiállítás történeti része Bíró Ferenc gyűjteményéből építkezik, akinek első tekercsei még gyerekkorából származnak. A magángyűjtő 1974-ben végzett könyvtárosként, e témából írta a szakdolgozatát. Bár az ágazat addigra nagyon népszerűvé vált, a könyvtári és filmtári katalogizálása nehézkesen működött, ezért indította el a filmek rendszerezését, egyúttal gyűjtését. Állománya egyre bővült, s már nem csak tekercseket, hanem leírásokat, hanglemezeket, magnókazettákat, vagy filmvetítő eszközöket is tartalmaz. Minden olyan gépből rendelkezik egy példánnyal, amit Magyarországon valaha forgalmaztak az elmúlt hatvan évben. Több mint ötezer filmcíme van, és őriz három-négyszáz vetítőeszközt, egyéb kiegészítőt. − Ez egy átmeneti műfaj: nem film, de filmre van fényképezve, nem mesekönyv, de ahhoz hasonló. Mindenki a maga ritmusának, elképzelésének megfelelően üzemelteti, ettől jelentős a sikere. Közösségszervező ereje működteti igazán, valamint a járulékos kiegészítések: el kell sötétíteni, felolvasni. Részben az tartja fenn, hogy újabb szerzők, történetek színesítik a kínálatot – beszélt lapunknak a gyűjtő a műfaj jelentőségéről.
A diafilm háromtól nyolcéves korig verhetetlen eszköz volt a művészetre nevelés eszköztárában – emelte ki Lázár Júlia, a Magyar Diafilmgyártó Vállalat nyugalmazott főszerkesztője. Hangsúlyozta, ez nem kizárólag családi szórakozás, a nyolcvanas évektől az ismeretterjesztésben is jelentős szerepe volt: mivel utazásra akkoriban nem sok lehetőség nyílt, a világhírű könyvtárakat például ezeken a filmeken keresztül ismerhették meg a középiskolások. − A mese a legismertebb, holott kisebbséget képez: az ismeretterjesztő és oktató anyagok száma meghaladta a mesefilmekét – jegyezte meg Bíró Ferenc. − A példányszám azonban fordítva működik: négy-ötezernél több példány nem készült iskolai, oktató sorozatból, míg a mesefilmeknél negyedévente eladtak négyezer darabot. A nagy példányszámú megjelenések között volt például a Hófehérke, amely már a hetvenes években túljutott a kétmillió példányon. A mezőnyt viszont mindig is az Öreg néne őzikéje vezette – fűzte hozzá.
A hetvenes-nyolcvanas években új korszak kezdődött: számos művész kapcsolódott be a filmek készítésébe. Többek közt Petőfi Sándor, Móra Ferenc, Devecseri Gábor, Balázs Béla, Lázár Ervin, Marék Veronika művei is megelevenedtek – részletezte Lázár Júlia. − Weöres Sándor verseinek nagy sikere volt, mert az óvodák tananyagába is akkor került be. Hihetetlen alkotógárda volt, mindenki abban tobzódott, hogy a könyvkiadás korlátozott színhasználatával ellentétben itt a teljes színarzenált fel lehetett használni, és ugyancsak nagy volt a mesélőkedv – hangsúlyozta.
Politikai célzatú filmeket is gyártottak, főként az ötvenes években: születtek felvételek a falusi lakosság meggyőzésére és mezőgazdasági továbbképzésre – említette Bíró Ferenc. – Mozifilm is készült: 1959-ben, Ha sokan összefognak címmel Győr-Moson-Sopron megyéről forgattak, amelyet aztán diafilmként is elkészítettek. Katonai oktatófilmeket is csináltak a honvédség részére, főként lövészeti, polgári-védelmi témakörökben – tette hozzá. A szórakozás e formája mindenütt népszerűvé vált, olyannyira, hogy a magyar ipar már nem bírta az eszközök hazai forgalmazását. Filmeket szintén jelentős mértékben exportáltak: az alapnyelveken túl perzsa, arab, koreai, szlovák és orosz felvételek is készültek – ismertette Bíró Ferenc. − A hatvanas-hetvenes évek környékén gyakran mi szállítottunk filmeket Görögországnak, a vetítőgépeket pedig Lengyelország küldte.
Lázár Júlia elmondta, bár a kilencvenes években úgy látszott, vége a diafilmezésnek, mégis képes volt megújulásra, és megőrizte jelentőségét. A televízió és egyéb eszközök külföldön mára már elnyomták a diát, de kisebb exportja még mindig van – emelte ki Bíró Ferenc is. − Bizonyos szempontból hungarikumnak is számít, mert az Európai Unióban egyedül mi gyártunk diafilmet. Azért maradhatott népszerű, mert művészek működtek közre benne, ahogy ma is. Naprakészen követi, vagy akár meg is előzi a könyvkiadást, ez tartja igazán életben – jegyezte meg. De az is kétségtelen, hogy a hosszú évtizedeken átívelő népszerűség az egyszerre szokatlan és egyedülálló élmény mellett sok esetben a nosztalgiának is köszönhető. − Amennyiben világszerte megszűnik a filmtekercsek gyártása, az fogja ezt a műfajt is megszüntetni – vélekedik a gyűjtő. Úgy hiszi, ez attól függ, milyen irányba fejlődik a technológia: elképzelhető, hogy tíz-húsz év múlva is élni fog. A sötét szoba, és a nem mindennapi technikai megvalósítás hangulata mindig magában hordoz majd egy kis varázslatot.
Infó:
Bodri, meg a többiek – 65 éves a Diafilmgyártó! – Diafilmtörténeti kiállítás
Megnyitó: március 14., Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér, Pincegaléria
