„Évente tizenöt-tizennyolcezer új állatfajt fedeznek fel kutatók, melyek túlnyomó többsége ízeltlábú, rovar vagy pók – mondja a szakember –, a nagyobb testű élőlények nem nagyon tudnak rejtve maradni manapság.
A madarakat már jól ismerjük, és emlősből is csak néhány tucat akad horogra, ráadásul zömüket már felfedezésükkor a kihalás veszélye fenyegeti. Egyfelől, mert alacsony a populációjuk egyedszáma, másfelől pedig, mert az élőhelyük kicsi és elszigetelt. Ezért is nehéz rájuk bukkanni. Az ember azonban igencsak gondosan és alaposan kebelezi be a természetet – ténykedésének romboló hatása előbb-utóbb ezekre a most még elszigetelt területekre is odaér és kíméletlenül felborítja az ökoszisztémát. Fontos volna, ha nyugati mintára itthon is lenne tudományos intézete a biodiverzitásnak (biológiai sokféleség) – hívja fel a figyelmet a zootaxonómia jelentőségére Csuzdi –, mert bár látszólag »haszontalan« munkát végzünk, tény, hogy a nyolcvanas évek óta a biodiverzitás-krízis a természetvédelem egyik legnagyobb problémája. Lehet azt mondani, kit érdekel, hogy drasztikusan csökken a repülő rovarok száma – az utóbbi évek mérései szerint 75 százalékkal! –, de csak a következmények figyelembevételével.
Odáig azonban már csak nagyon kevesek gondolnak, hogy ha így megy tovább, nem lesz, ami beporozza a gyümölcsfáinkat, és előbb utóbb jelentősen csökkenni fog a termésmennyiség. Sőt Angliában, a rovarevő madárpopuláció összeomlásáért is a rovarszám csökkenését teszik felelőssé. Hogy az ökoszisztéma megbomlása hová vezet, mi magunk sem tudjuk – vázol kétséges jövőt a kutató –, hiszen a Földön élő közel kétmillió fajból csupán pár ezernek ismerjük a tényleges funkcióját.” Csuzdi Csaba szakterülete a giliszták világa. Azt állítja, hogy az Európában élő nagyjából 1000 gilisztafaj közül csak 50-ről tudják, hogy milyen konkrét feladatot vállalnak az ökológiai egyensúly fenntartásában – 20-ról épp magyar kutatók állapították meg, hogy az avarlebontásban elengedhetetlen a szerepük.
Náci relikvia a vakfutrinka
Arra az esetre, ha esetleg a természet szennyezésével és az emberi arroganciával nem végeznénk tökéletes munkát bizonyos fajok beláthatatlan következményekkel járó likvidálásában, „jól jöhet” egy-két szándékos megsemmisítő akció. „Van például egy Szlovéniában honos futóbogárfaj, melyet még 1937-ben fedezett fel és nevezett el egy Hitler-rajongó amatőr rovarkutató, bizonyos Oskar Scheibl – tudjuk meg a kutatótól. – Az Anophthalmus hitleri időközben náci relikviává avanzsált. Bár törvény tiltja a színtelen vakfutrinkával való kereskedést, a gyűjtők egy-egy tökéletesen épen maradt példányért állítólag akár 2000 eurót is hajlandók fizetni a rovarok feketepiacán, de az átlagáruk, a híresztelésekkel ellentétben, inkább csak olyan 200 euró körül mozoghat. A bogarakat illegálisan gyűjtik be élőhelyeiken – ami az ő esetükben a Celje nevű barlang –, de volt olyan eset is, hogy egy múzeumi gyűjteményből kélt lába egy hibátlan példánynak.” Bár a relikviagyűjtők nagyon elszántak, a vakfutrinka azért marad mégis kvázi biztonságban, mert egyfelől nem is mindig őt fogják be – csakis szakértői szem tudja megkülönböztetni a nem többi képviselőjétől, a bogarak között ugyanis a nemi szerv alapján lehet különbséget tenni –, másfelől pedig többségük sosem hagyja el a barlangok szűk réseit, ahol még a legleleményesebb orvvadászok sem férnek hozzájuk.
Csak sértő ne legyen!
Az Anophthalmus hitleri kapcsán felmerül a kérdés, miként lehet nevet adni egy állatfajnak, kiből lehet büszke névadó, és vajon létezik-e bármilyen névtani útmutató, melyet követni kell a keresztelés kapcsán.
„Ha valaki megnézi az állat- és növényneveket, úgy tűnhet, mintha nagyon random lenne, ami részben igaz, ugyanakkor szigorúan szabályozott alapja van. Egyfelől kötelezően latin hangzásúnak kell lennie, másfelől az elnevezés célja, hogy egy egyszer adott tudományos név univerzális és stabil legyen, tehát ha Magyarországon elnevezek egy állatot, azt Moszkvától Washingtonig ugyanúgy hívják.”
A fajok latin neveit a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexe alapján adják, de Csuzdi professzor szerint „mint minden törvénykönyv, ez is annyit ér, amennyit betartanak belőle”. Rendelkezik például az azonos nevűség elkerüléséről, de ha mégis előfordul, elég egy vicces huszárvágás a csorba kiköszörüléséhez. „Létezik például egy Lactarius nevű nem a halaknál, és van egy ilyen nemzetség a gombák között is, ide tartozik például a rizike. Hogy egyértelmű legyen, valamikor a kilencvenes években elneveztek egy halfajt úgy, hogy Lactarius nonfungus, tehát nemgomba, amire válaszul egy gomba Lactarius nonpiscis, vagyis nemhal nevet kapott” – meséli Csuzdi. A névadás „törvénykönyve” kitér arra is, hogy a választott név ne legyen sértő, ha valaki mégis zokon veszi, hogy, teszem azt, egy undorító hüllő is viseli a nevét, a tekintélyes nevű Nemzetközi Zoológiai Nómenklatúrabizottság elé viheti az ügyet.
Nyilván Donald Trump sem vette jó néven, amikor néhány hónapja megjelent egy neves zoológiai szaklapban, hogy egy kukackinézetű, féregszerű kétéltűt neveztek el róla.
A Panamában felfedezett Dermophis donaldtrumpi egyik tulajdonsága, hogy csak a fényt és a sötétet tudja megkülönböztetni, miképpen az Egyesült Államok jelenlegi elnöke is csak fekete-fehérben látja a világot.
„Mivel sehol nincs olyan szabályozás, hogy nem lehet híres ember nevét adni egy új fajnak – mondja Csuzdi –, lényegében hiába kapálózna és sértődne meg bárki, hogy márpedig kikéri magának a gusztustalan csúszómászót, a Nómenklatúrabizottság csakis akkor avatkozik közbe, ha a névadó formai hibát vét. Az, hogy tetszik vagy nem tetszik egy név, még ha az USA elnökéről van is szó, nem elég indok a névváltoztatásra.”
Csillog, mint Darth Vader köpenye
„Ha egy kutató talál egy új fajt, az a feladata, hogy a tudomány számára rögzítse, nevet adjon neki, mellékeljen hozzá leírást, jelöljön ki egy vagy több névhordozó típust, tehát azt a példányt, aminek a későbbiekben referenciául kell szolgálnia, és mindezt publikálja a megfelelő szabályok mentén egy folyóiratban – fejti ki Csuzdi. – Ha megtörtént a publikáció, nem nagyon van visszaút. Amúgy a kutatók ritkán szórakoznak azzal, hogy hírességek neveivel vicceljenek – mi leginkább egymásról, a felfedezés helyéről vagy egy-egy látványos tulajdonságukról nevezünk el fajokat. Talán egy bogár az egyik kivétel, amely azért kapta az Agathidium vaderi nevet, mert annyira fényesen és feketén csillog a páncélja, mint Darth Vader köpönyege. Híres emberek neveit többnyire olyan laikusok adják, akik valamiképp megszerezték a névadás jogát. Mivel a zootaxonómia elég elhanyagolt tudományterület, alapvetően nagyon kevés pénz van a kutatásokra. Ezért előfordul, hogy a felfedező aukcióra kínálja, vagy az eBayen árulja a névadás lehetőségét.
Nem tudom, mi a pláne benne annak, aki megveszi a jogot, mert hivatalosan úgyis a felfedező lesz névadóként bejegyezve, és 20 év múlva már senki nem fog emlékezni rá, hogy az ötletgazda valójában ez vagy az, de tény, hogy akadnak olyanok, akik több tízezer dollárt is hajlandóak fizetni a röpke dicsőségért. Van, hogy csak hiúságból, de előfordul, hogy tudatosan egy adott természetvédelmi kérdés mellé kívánnak állni adományukkal. A Dermophis donaldtrumpi nevet például egy fenntartható építőanyagot gyártó londoni cég, az EnviroBuild környezettudatos igazgatójától, Aidan Belltől kapta a kétéltű, aki egy aukción 25 ezer dollárt fizetett a lehetőségért, azt remélve, hogy a különös üzlet felhívja a figyelmet Trump klímapolitikájának visszásságaira. „Ha leírunk egy új molyfajt, arra senki nem kapja fel a fejét. Ha hetente újabb és újabb, eddig ismeretlen dinócsontvázakat találnánk, abból már lehetne cikk a Nature magazinban. Ennél azonban sokkal nagyobb az esély rá, hogy az kap hírverést, ha például Donald Trumpról neveznek el egy férget. Ezen elv alapján a Csillagok háborúja minden egyes szereplője megvan már az állatvilágban is.”
