Digitális képességeinket és internethasználatunkat még mindig van hová fejleszteni – az Európai Unió tagországait lajstromozó (2017-2018-ra vonatkozó) statisztikák alapján a magyar felhasználók számossága majd’ 10 százalékkal elmarad az EU-s átlagtól: a magyar rendszeres internethasználók aránya 75 százalék, az uniós arány 83 százalék. Ám, ha pozitívan szemléljük a helyzetet, akkor elmondható, ha lassan is, de haladunk: jókora utat jártunk be 1991 ősze óta, amikor Magyarország is rákapcsolódhatott a nemzetközi hálózatra. Egy generációval később pedig már a fiatalok többsége „teljes életet” él a neten; míg sokan, ha tehetnék, szabadulnának tőle – elsősorban épp azért, aminek ígérete miatt egykor örömmel kapcsolódtak rá: a szabadságérzet illúziója miatt.
Kezdeti nehézségek
Hogy jutottunk ide? – tehetjük föl a kérdést, s most már könnyebben meg is válaszolhatjuk, hiszen segítségünkre van ebben egy egyre bővülő nyilvános archívum, mely a magyar internet indulását, hőskorát kívánja dokumentálni. A Magyar Online és Digitális Médiatörténet (MODEM) egyik alapítója, Tófalvy Tamás szerint jó ötletnek és hiánypótló vállalkozásnak tűnt a magyar internetezés, elsősorban az online tartalomszolgáltatás kezdeteinek meghatározó figuráit mikrofon elé ültetni és kikérdezni a jó húsz évvel ezelőtti történésekről. „A példát a Harvard Egyetem Digital Riptide nevű projektje szolgáltatta, ők 2013 és 2014 között hoztak létre egy oral history adatbázist az amerikai digitális újságírás kezdeteiről; mi pedig a hazai digitális és online média egykori szereplőivel készítünk interjúkat” – vázolja céljukat és feladataikat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékének docense, akitől azt is megtudtuk, hogy a jelenleg 29 interjút magába foglaló adattárat folyamatosan bővítik, és bárki számára elérhető információforrásként szolgál.
S valóban, rengeteg érdekesség tűnik elő a digitális múltunk homályából. Hogyan alakult meg a hazai tartalomszolgáltatás őspárosa, az Internetto és a Tartalomprojekt 1995-96-ban, melyekből tulajdonképpen kiágazott az Index és az Origo? (Utóbbi december elején ünnepelhette 20 éves jubileumát, míg a vetélytárs Index idén május végén tölti be a második X-et.) Milyen indíttatásból születtek meg egyáltalán, vagy milyen jövőt láttak maguk előtt a szakemberek, újságírók akkor az internet jövőjéről?
A kultúra- és médiakutató Tófalvy Tamás emellett egy tanulságos példával illusztrálja, mennyire nem felmérhető a jelen állapotából egy-egy technológia jövőbeli elterjedése, sikere. „1994-ben a szintén MODEM-alapító Szakadát István és a későbbi Internetto létrehozója, Nyírő András egy ABCD elnevezésű, újságosstandokon elérhető CD-ROM magazinnal jelentkeztek, melyen interaktív tartalmak, szövegek, képek, videoanyagok kaptak helyet. Az akkori internet alapján sokan azt gondolták, a jövő a fejlettebb CD-ROM-é, hiszen a neten leginkább bélyegméretű képek voltak, videókról szó sem lehetett, a hangfájlok letöltésére percekig kellett várni. Pár év alatt aztán az online média minden fronton (infrastruktúra, tartalomszolgáltatás, fogyasztói érdeklődés) áttört, a CD-ROM eltűnt a süllyesztőben.”
A 2000-es évek web 2.0-s forradalma pedig még ezen is túltett. S bár manapság azt hisszük, a semmiből jöttek elő a fejlesztők az új technológiával, Tófalvy Tamás rácáfol erre. „A technológia már korábban is rendelkezésre állt: fórumok, személyre szabható felületek, hírkeresők formájában.” A webkettes divat első hulláma több alkalmazás elterjedéséhez köthető. Az RSS-feedekhez (melyek segítségével a minket érdeklő hírekről, posztokról kaphattunk értesítéseket), a blogok népszerűségének felfutásához és a közösségi oldalak bummjához (ki ne emlékezne a mára a digitális történelem szemétdombjára került MySpace-re?). Utóbbiak közül a Facebook sikere hozta meg igazán az internetes kommunikáció gyökeres változását.
Netikai elfogultságok
Az új technológia elterjedése teljesen új helyzetet teremtett, a kommunikáció megszokott, valóságban már bejáratott formái nem mindig érvényesülhettek a digitális terekben. A tartalomszolgáltatói, jellemzően újságírók által működtetett platformok irányából ezért nem véletlenül merült fel az igény, hogy a nyomtatott sajtóra és az e-kereskedelemre vonatkozó törvények figyelembevétele mellett a digitális online médiatér számára is kidolgozzanak egy etikai kódexet. 2001-ben ennek érdekében jött létre a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE), és alkotta meg szabályzatát az angolszász újságírói eszmények jegyében. Úgymint például az objektív, elfogulatlan tájékoztatás, vagy a pontosság alapkövetelményét: ha összeférhetetlenség áll fenn a cikk írója és a cikk tárgya között, akkor azt bizony jelezni kell. (Az egyesületnek jelenleg is tagja az Index és az Origo, míg például ma már nem szerepel a taglistán a Mediaworks, a Lapcom vagy a Mandiner – a szerk.)
Az MTE főtitkári – 5 évig betöltött – posztjáról egy éve leköszönő Tófalvy Tamás azonban a neten való viselkedés egy másik (történetileg alakuló) aspektusára is rávilágít. „Míg a ’90-es években bevezető jelleggel úgynevezett kis netikettek köröztek a felhasználók között, melyek igyekeztek rögzíteni a platformszabályokat, például, hogy »ne használj Caps Lockot!«, nagybetűt, azaz ne kiabálj a neten, addig a mai, a digitális világba beleszületett generációknak ilyet előírni már nem túl előremutató. Sokkal fontosabb arra felhívni a figyelmet, hogy miként tudják a valóságot párhuzamba állítani az interneten történtekkel. Ott van például az online zaklatás, a cyberbullying esete, mikor maga a zaklató sem mindig tudja, hogy cselekedete zaklatásnak minősül, a traumatizált fiatal pedig nem tudja, hogyan meneküljön el ez elől, mert a netről nem tud kiszaladni” – mondja a kutató. Úgy véli, az internetes viselkedés kutatásának a jövőben efelé érdemes koncentrálnia: hogyan tudják az emberek összhangba hozni offline vágyaikat és kommunikációs stílusaikat az éppen aktuális platformokkal. (Ehhez kapcsolódóan lásd Dessewffy Tibor szociológussal készített interjúnkat – a szerk.)
Korlátlan tiltás
A kezdeti és jelenkori internethasználati szokások közti különbséget mi sem mutatja jobban, mint a net nyújtotta szabadságeszmény gondolatának megváltozása. Korábban a szabad hozzáférés és véleménynyilvánítás lehetősége miatt a demokrácia kiterjesztésének eszközét vélték megtalálni a technológiában. Ma éppen ezen okokból szigorítások bevezetését, tilalomfák elhelyezését fontolgatják a politikai hatalommal bíró szervezetek – egyes autokratikus országok már korlátozták is a hozzáférést állampolgáraik számára (lásd Oroszország, Kína).
„A technológiát létrehozó mérnökök általában nem számolnak az emberi tényezővel, annak éthoszában alkotnak, hogy a társadalom majd úgyis követi a technológiát, alkalmazkodik hozzá. Ebben alaposan tévednek – mondja Tófalvy Tamás. – Zuckerberg álmában sem gondolta, hogy a Facebook lesz az amerikai elnökválasztást eldöntő médiatartalmak megosztásának egyik legfontosabb platformja. Ahogy azzal sem kalkulált senki, hogy az internet szabadságeszményére éppen a monopolhelyzetbe kerülő mamutvállalatok (Apple, Google, Facebook, Amazon) tesznek pontot. És nemcsak azzal, hogy a platformjaik algoritmusai révén beszűkítik a tájékozódásunkat (nem ismert, mi alapján dobják fel elénk a híreket, az ismerőseink megosztásait), de mivel az élet minden területére benyomulnak (az Amazon áruházat üzemeltet, telefont, tabletet, filmeket stb. gyárt), magát a piaci versenyt is kiiktatják, ezzel az emberek választását is korlátozzák.”
A szakember elmondása szerint ma még nincsenek jó válaszok a digitális online rendszerek szabályozására, a mentális egészségünket nem veszélyeztető (netfüggőség) fenntartásuk biztosítására. Annyi a biztos, a betiltás nem megoldás.
