Az év legfontosabb magyar és/vagy külföldi irodalmi eseménye
Garaczi László, író
Számomra a Hazai Attila díj átadó ünnepsége volt a legfontosabb esemény a Nyitott Műhelyben, mivel az alapítvány elnökeként a kollégáimmal együtt sokat dolgozunk azért, hogy a díj minden évben sikeres legyen. Ezúttal a díjat nagy örömünkre Orcsik Roland nyerte, innen is gratulálunk neki. Emellett persze több nagyszerű könyvheti rendezvényen is részt vettem, és a Margó Fesztivált említeném még, ami évek óta minőségi és közönségbarát eseményeket kínál az irodalom kedvelőinek.
Karafiáth Orsolya, író, költő
Talán az, hogy nem osztották ki az idei irodalmi Nobelt? Ami nincs, az esemény?
Kulcsár-Szabó Zoltán, irodalomtörténész
Tandori Dezső 80 éves lett. Bizonyos értelemben eseménytelenül, hiszen az ünnepelt szokásosan tartózkodó jelenlétében, mégis, akár műfaji értelemben is rendkívül gazdagon, verssel, prózával, rajzzal, esszével, tanulmánnyal tett tanúságot a magyar irodalom a Tandori-életmű iránti tartós lekötelezettségéről és ragaszkodásáról. Esemény, hogy lezárult Márai naplóinak teljes kiadása, 18 kötetben. Nemrég fejeztem be az utolsót, nem kevés melankóliával, már nem lehet várni a következőre. Számomra eseményt jelentett Werner Hamacher, a tavaly elhunyt német irodalomtudós régóta várt Sprachgerechtigkeit című könyvének megjelenése is. Nem könnyű, de (tehát) páratlanul elgondolkodtató olvasmány jogról, igazságosságról, a jog és az igazságosság nyelveiről, a nyelvről mint igazságosságról. Remélem, hamarosan magyar fordításban is olvasható lesz néhány részlete.
Mécs Anna, író
Sok könyvbemutató, beszélgetés, felolvasás, irodalmi főzés és évforduló összessége az, ami együtt valami nagyon fontosat adott nekem 2018-ban. Ezek meghitt találkozások voltak tizen-huszonpár emberrel, amiket sokszor közös sörözések és anekdotázások zártak. Számomra az irodalmi közeg ilyen kis terekben él igazán.
P. Szabó Dénes, a Népszava szerzője, prózaíró
A két Margó Fesztivált emelném ki, melyek fontos erénye, hogy a nagy nevek mellett a fiatal írókat, költőket is megszólaltatják, miközben izgalmas programokkal népszerűsítik az irodalmat. És még a hangulat is remek!
A legizgalmasabb magyar és/vagy magyarul idén megjelent külföldi regény
Garaczi László
Bartók Imre: Jerikó épül, David Foster Wallace: Végtelen tréfa.
Karafiáth Orsolya
Nagyon szerettem az Elena Ferrante nápolyi trilógiájának két megjelent aktuális folytatását és Roy Jacobsennek a Láthatatlanok című, International Man Booker díj short list-es könyvét, a szerzővel volt alkalmam élőben beszélgetni színpadon, imádtam.
Kulcsár-Szabó Zoltán
Feltűnő a regénysorozatok iránti, talán egyszerre alkotói és olvasói igény. Örömmel olvastam Garaczi László Hasítás című regényét, amely egy eredetileg ötkötetesnek hírlett, de úgy tűnik, még nem lezárt önéletrajzi sorozat ötödik tagja, mely tulajdonképpen egy prózapoétika önéletrajzát is nyújtja. Oravecz Imre regénysorozata, A rög gyermekei idén viszont lezárult, eggyel több kötet lett a tervezetnél. Talán nem az Ókontri a legerősebb darabja a sorozatnak, de nagyon jó, hogy továbbvitte az Árvai család történetét a 20. század közepéig. A regényciklus nagy hozzájárulást jelent a mai magyar társadalom kulturális és történeti önértelmezéséhez, jó lenne, ha akadna mód és vállalkozó a megfilmesítésére. A nemzetközi és hazai fogadtatása meggyőzött arról, hogy Karl Ove Knausgård Harcom című hatkötetes regénysorozata, amelynek a harmadik darabja jelent meg magyarul az idén, nem csak futó szenzációja a kortárs európai irodalomnak. Feltűnő volt végül a most harmincas éveiben járó nemzedék igénye valamiféle generációs tapasztalat elemzésére. Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem és Bartók Imre Jerikó épül című regényei keltették fel az érdeklődésemet, de még csak részleteket sikerült elolvasnom belőlük.
Mécs Anna
2018-at nálam Paul Auster 4 3 2 1 című regénye vitte. Monumentalitása és játékossága lenyűgözött. Nemcsak felteszi a mi-lett-volna-ha kérdését, hanem négy, többszáz oldalas választ is ad rá. Ugyanaz az ember, ugyanaz a génállomány, mégis négyféle alternatív valósága létezhet. Írástechnikailag pedig duplán érdekes volt tanulmányozni ezt a monstrumot. Egyrészt nyomon követhettem, hogy egy-egy eseménynek, változtatásnak milyen következményei vannak, hogyan csorog végig egy életen; másrészt a főszereplő lételeme volt a kreativitás és az írás, így az ő írói pályáinak kibontakozását is izgatottan követtem.
P. Szabó Dénes
Számomra Szöllősi Mátyás ősszel megjelent Simon Péter című regénye, mely egy diakónus történetén keresztül járja körbe a bűn tematikáját, és tesz metafizikai utazást az én mélyére. A szerző a Dosztojevszkij által kijelölt úton halad, és ezt nagyon helyesen teszi.
Mely 2018-ban megjelent magyar és/vagy magyarul idén megjelent verseskötetet emelné ki?
Garaczi László
Takács Zsuzsa: Vak Remény.
Karafiáth Orsolya
Erdős Virág Ötven plusz című, saját fotóival illusztrált könyvét és Röhrig Géza angyalvakond című köteteit emelném ki. Mindkét szerző kötete túlmutat a verseken, és túlmutat a szerzőkön is: erős pillanatképek, vallomások és társadalmi látleletek egyaránt. Két bátor szerző, akik teljes arccal és lélekkel állnak a (kitűnő) versek mögött, akik nem félnek attól, hogy kiálljanak a számukra fontos ügyek mellé. Nem csupán verseik témájául teszik azokat, hanem küzdenek is - minden eszközzel az elesett, segítségre szoruló embertársaikért. E nélkül is fontos lenne ez a két kötet, de ezzel együtt számomra még fontosabb polcra kerültek.
Kulcsár-Szabó Zoltán
A kortárs magyar líra hihetetlenül gazdag. Ezt idén is tanúsította, nehezemre esik egy-egy alkotót kiemelni. Takács Zsuzsa összegyűjtött verseinek kiadását (A Vak Remény) említeném elsőként, amely egy jó ideje meghatározó életművet, a modern magyar versnyelv egy markánsan önálló változatának alakulástörténetét teszi könnyen áttekinthetővé, remélhetőleg előremozdítva az irodalomtörténeti-kritikai feldolgozását is, amely még messze nem nevezhető kimerítettnek. De van nagyon sok egyéb is. Emlékezetes verseket olvastam idén pl. Tóth Kingától, Závada Pétertől, Orcsik Rolandtól – és persze még sokaktól, ezek a nevek jutottak elsőként az eszembe.
Mécs Anna
Nehéz helyzetben vagyok, mert az olvasmányaim 4/5-e, 5/6-a, 6/7-e, nem is tudom, mekkora része, de túlnyomó többsége próza. Biztos azért, mert prózát írok, vagy azért írok prózát, mert prózát olvasok. Mindenesetre prózaaggyal, prózatempóban fogyasztom a szövegeket, ezért sokszor türelmetlen és igazságtalan vagyok a versekkel. Persze azért van, hogy meg tudnak fogni, mint például Tóth Krisztina „Velünk mennek a vonatok rossz irányba,/ és ha fizetünk, szétgurul az apró.” sorai a Magas Labda oldalain.
P. Szabó Dénes
Babiczky Tibor Félbehagyott költemények című kötete már az első versével megfogott, mígnem azon vettem észre magam, hogy már a kötet végénél járok. Sötét, nyomasztó hangulatú versek ezek, de egyben felszabadítóak is. A kötet címével ellentétben pedig nincsenek félbehagyva, hanem nagyon is teljesek.
Az év "botránya" a hazai irodalmi életben
Garaczi László
Inkább kínos ízléstelenségnek nevezném, hogy a kormánylapban hónapokon keresztül lejárató cikkek és feketelisták jelentek meg kortárs művészekről, ha jól értem, azzal a céllal, hogy e művészeket és szerzőket kiszorítsák a kulturális életből. Nem teljesen világos számomra a cikkek indítéka, amelyeket ráadásul többnyire egy tájékozatlan és szerény képességekkel rendelkező kolléga követ el. Legutóbbi dolgozatából egy részlet: „Természetesen van egy rossz hírünk is: ezeknél sokkal rettenetesebb kataklizma kopogtat a határon, Nyugat-Európában már azt kóstolgatják nagy kanállal”. Igen, közben pedig Karinthy és Örkény sátáni kacaja zúg tájfunként a háttérben. Nem hiszem, hogy a konzervatív íróknak, az Írószövetségnek vagy az MMA-nak szüksége van az ilyen segítségre céljai eléréséhez. Azt viszont sajnálom, hogy a szolidaritásnak semmilyen jelét nem tapasztaltam részükről.
Karafiáth Orsolya
Nem tudok egy botrányról. Botrányok sorozatáról, hatalmi szóval irányított csendről igen. Sokat írtam minden aspektusáról a dolognak, és tessék, van bedarált támogatási rendszer, van tündöklő semmi. És van tehetetlenség és gyávaság. Szomorú lettem, begubózó, vállalt kívülláló. Pontosítok: még csak botrányok sorozatáról sem beszélek. Lassú pusztulás ez. És már fel sem háborodik senki. A botrányhoz kell a megbotránkozás. Egy hallgató közeg maximum morog és hümmög az orra alatt.
Kulcsár-Szabó Zoltán
Nemigen lehet más, mint a „kultúrharc” néven elhíresült – vita- vagy eseménysorozat? Nem tudom, hogyan lehetne pontosan megnevezni. Erről nyilván már mindent elmondtak, magam csak két észrevételt tennék hozzá. Egyrészt megdöbbentő volt olyan beszédműveletekkel és szerepfelfogásokkal szembesülni, amelyekre elég régóta nem volt példa a kulturális újságírás területén. Másrészt: kár, hogy olyan, fontos és sokszor valóban elsikkadó kérdéseket, mint pl. a kortárs irodalom kanonizációjának sajátosságaira vagy éppen a világirodalmi kontextusban megjelenő arculatára vonatkozót most talán még nehezebb lesz értelmesen megbeszélni.
Mécs Anna
Van miből válogatni: Prőhle Gergely menesztése a PIM éléről; vagy a KMTG körüli ügyek, például a szakmai szervezetek meghívása nélkül odaítélt díj, vagy az állami pénzből rendezett regénypályázat átláthatatlansága. De a legnagyobb „botrány” a félelem, ami az ajtók alatt, a meg nem írt üzeneteken át beszivárgott mindenhová. Nem merem meghívni, nem merem bemutatni, nem merem kiadni, nem merek felszólalni ellene. Szűkül a tér.
P. Szabó Dénes
Továbbra sem kapnak kellő támogatást a folyóiratok.
Az év legnagyobb irodalmi meglepetése
Garaczi László
Hogy a rettenetes közhangulat és politikai acsarkodások ellenére úgy tűnik, az irodalom jól megvan, az írók és a kiadók dolgoznak, az olvasók olvasnak, fiatal tehetségek tűnnek fel, és bizonyos platformokon még értelmesen beszélgetni, vitatkozni is lehet a megjelenő művekről.
Karafiáth Orsolya
Semmin nem lepődtem meg.
Kulcsár-Szabó Zoltán
Nem igazán meglepetés, de – a működési körülményeit tekintve – mégis mindig meglepő a hazai folyóiratkultúra artikuláltsága, sokoldalúsága, színvonala. Idén is voltak nagyon jó számai az Alföldnek. Szerintem sokat javult a Műút, de érdekesnek tűnik egy másjellegű lap, az Irodalmi Magazin megújulása is. Sok esetben pályájuk elején álló fiatal szerkesztők elkötelezettsége és színvonalas munkája van ezek mögött. És idefűzném, hogy nagyon meggyőző tapasztalatokat szerezhettem a Fiatal Írók Szövetségének irodalomszervezői tevékenységéről. Ebben az évben közelről figyelhettem a munkájukat, mind tematikus, mind műfaji értelemben nagyon átgondolt kezdeményezésekkel találkozhattam, amelyek megerősíthettek abban, hogy az irodalom és az olvasók összetalálkoztatásának feladatában – az irodalom a legkompetensebb.
Mécs Anna
Talán az oda-nem-ítélt Nobel-díj. Persze negatív értelemben, bár a történetnek van pozitív olvasata is. Az már valami, ha a szexuális visszaélés és a korrupció nem marad következmények nélkül, és sokan elhatárolódnak morálisan bukott emberektől. Persze, ha ennek az a következménye, hogy olyannyira ellehetetlenül a Svéd Akadémia működése, hogy nem osztanak díjat, az szomorú. Persze lehet, hogy ilyen erőteljes jelzések kellenek ahhoz, hogy meg tudjuk húzni a határainkat.
P. Szabó Dénes
Nagy örömmel olvastam október végén a Könyvfesztivál Facebook-oldalán, hogy a jövő évi díszvendég a Harcom-sorozat hírhedt írója, Karl Ove Knausgård lesz. Már előre látom, hogy aznap korán kell kelnem, a dedikáláskor biztosan kígyózni fognak a sorok.
