Az idei karácsonyon egy tökéletesen bedőlt sürgősségi rendszert találtak az ápolók a fa alatt. Tökéletes a káosz és a zavar az egészségügyi tevékenységek feletti ellenőrzésben, nincs egyértelmű szabályozás, miben illetékes az orvos, és miben az ápoló. Jól látszik ez a triázsoló ápolókról szóló vitában is.
A sürgősségi ellátásban - kiemelten a betegfelvételnél és az intenzív osztályokon a betegek ellátásánál - különös jelentősége van a triázsolásnak nevezett osztályozási rendszernek, annak érdekében, hogy a személyzet meg tudjon birkózni a túlzsúfoltsággal. Erre valók a helyzetre kialakított algoritmusok, amelyeket a megbízott személynek, azaz az orvosnak vagy magasan képzett szakápolónak (triázs-szakápoló) alkalmaznia kell. Meghatározott ellátási kritériumokat, egy adott kezelés elsőbbségét előíró protokollt, osztályozási rendet kell ilyenkor követni.
De erről nem sokat tanítanak az ápolók képzésében, a triázsoló ápoló döntési tevékenységének leírását nem is találjuk a tananyagban. Ezekre az ápolókra akarja mégis a kormány rálőcsölni a felelősséget a sürgősségi osztályokon. Persze valóban létezik ilyen magas szintű kompetencia számos országban, de csak ott, ahol a döntési kompetencia fogalmát ismerik. Magyarországon viszont nem így van. Az Ápolásetika tantárgy egykori oktatójaként azt kérdezem: hova jutottunk?
Magyarországon az ápolók illetékességi köre szakmai szempontból még csak-csak leírható, de etikai és jogi szempontból nem szabályozott. Hírből sem ismerik az egészségügy irányítói a döntési kompetencia fogalmát az egészségügyi ellátást vivő munkakörökben, főleg az orvosi, ápolói birodalom határán zajló tevékenységekben. Mint ahova a triázs ápoló tevékenysége tartozik.
Persze belátom, nem könnyű megfelelni az etikának, ha a szakmai, jogi felhatalmazás kidolgozásra sem került. Ha úgy végeznek a kiterjesztett hatáskörű ápolók, hogy az oktatási időszak alatt, épp a kidolgozatlanság miatt, nem esik szó minderről. A lelkiismeretlen és gyakran változó jogszabályok között képtelenség eligazodni.
A kormány most e képzetlen, törvényi felhatalmazással nem rendelkező szakdolgozókat nyomná rá a rendszerre. Akiknek fogalmuk sincs arról, mit tehetnek, és mit nem tehetnek meg. Képzeljünk el két felkészületlen szakdolgozót, ahogy kioktatják egymást. Arról már nem is beszélek, hogy a boldogabb országokban az ilyen osztályok dolgozóit legalább negyedévenként nagy tapasztalatú szakemberek szupervíziójának vetik alá, és etikai tréningen vesznek részt, ahol ezek a "frontvonalon dolgozók" esetmegoldásokkal gyakorolják a minél gyorsabb döntési mechanizmust. Természetesen szakértői segítséggel.
A szakápolók mindig orvosi kontroll alatt dolgoztak, az új pozíció viszont egy nagyon kényes és érzékeny, mediáló és döntő, ugyanakkor utasító funkcióval jár együtt. Aminek kidolgozásához hozzá sem fogott a szakma. Csak két kérdés. Ha kétségei vannak, a csapatban ki segíti az ápolót? Az orvos követi majd a besorolt beteggel kapcsolatban hozott döntéseket?
Jelenleg a triázsoláshoz, a besorolási tevékenységhez nem kell főiskolai végzettség. De az ápoló nem is küldhet el beteget, nem utasíthatja tovább más kórházba. Az csak a műszakvezető szakorvos jogköre. Mi lesz, ha ő épp nincs jelen, mert éppen újraéleszt, vagy mással foglakozik? A 5/2006 NM mentésről szóló rendeletben és annak módosításában, a 37/2011 számú rendeletben eleddig semmit sem változtattak meg.
Az már csak hab a tortán, hogy a média jelen állapotában nem képes valós kontrollt gyakorolni a miniszter és az államtitkárság által tervezett intézkedés fölött. A nép meg azt hiszi, minden a legjobb úton halad, pedig szabályozatlan az egész rendszer. És újra és újra bedől az ellátás. A szervezetelmélet szabályai szerint ilyenkor minden esetben a vezetők alkalmasságát kell vizsgálni.