Sürgősségi szakorvoslást tanul, elvben 65 éves korára meglehet a szakvizsgája is. Kicsit olyan ez, mintha nyugdíjasként állna kommandósnak…
Jó hasonlat, de ennél azért egyszerűbb a helyzet. Ez amolyan ajándékféle magamnak. Érettségi után hét évembe telt, mire orvos lettem, ezalatt viszont voltam mentőápoló, mentőtiszt is. Aztán elkeveredtem vidékre, a háziorvoslás mellett is az első adandó alkalommal beálltam mentőzni. Huszonhat éve folyamatosan dolgozom mentőorvosként is. De papírom nincs a sürgősségi orvoslásról. Most, hogy meglett korú lettem, kicsit szabadulok a terhek alól, jelentkeztem rezidensnek, ha sikerrel járok, akkor lesz szakképesítésem arról, amit egész életemben csináltam.
Mire végez elfogyhatnak a hazai sürgősségi osztályokról az orvosok. Mit tervez, beáll az ellátás frontvonalába?
Eszembe se jutott, az én világom a mentés.
Újraindulna jövőre a kamara elnöki posztjáért?
Még magam sem tudom, de a hatályos jogszabályok szerint nem indulhatok, másodszor második ciklusom töltöm. Ha a parlament elfogadja azt a módosítást, ami a jelenlegi korlátozást feloldja akkor is marad még egy évem dönteni.
Az ön kedvéért került bele ez a módosítás?
Nem, bár hallottam, hogy a javaslatnak ezt a részét lex Égerként emlegetik. A három köztestületi kamara még a nyáron készített egy törvény-javaslatot, melybe azokat a korrigálandó pontokat szedtük össze, melyek már nem korszerűek a hatályos jogszabályokban. Ezt átadtuk az aktuális egészségpolitikai vezetőknek, de közülük, csak a kamarai tisztségviselők választhatóságával kapcsolatos passzust vitték a parlament elé.
Tizenöt éve kamarai elnök, van olyan feladat, amiről azt gondolja, még föltétlenül önre vár?
Eredetileg is arra készültem hogy az életemnek ez a szakasza 2019-ben lezárul, ezért is álltam sürgősségi rezidensnek. Sok impulzus ér, abban is biztos vagyok, hogy jelölnek a posztra. Őszintén mondom, ma még nem tudom, miként döntök. Azon is múlik, hogy lesz-e olyan jelölt, aki képes folytatni azt, amit eddig felépítettünk. Nem szeretnék úgy elmenni innen, hogy miután becsuktam az ajtót összeomlik mindaz, amit eddig fölépítettünk. Látom, hogy vannak új hangok. Az 1001 orvosból is kivált egy Újratervezés csoport és vélhetően bejelentkeznek a kamarai elnöki posztért is. A pálya nyitott, bárki beszállhat a kampányba.
Van még értelme a kamarának? Azt látjuk, hogy a kormány átvisz bármilyen politikai akaratot…
Nagyon is. Sokféle terepen építkeztünk eddig, de tény, a kamara még nem minden területen tudott kiteljesedni. A következő generáción múlik, hogy valódi szakmai érdekvédő közösséggé formálja a köztestületet. Hogy mint hivatásrendnek respektje, méltósága legyen.
Ennek hiányáért érez némi felelősséget?
Ez nem egyszemélyes felelősség. Amúgy meg nagyon is törekedtem erre, de mint az ábra mutatja, ebben a vezetőtársaimmal együtt nem voltunk elég sikeresek. Azt gondolom, hogy az utánam következőknek is szükségük lesz legalább még 25 évre, hogy a nyugat-európai szakmai kamarákhoz hasonló érdekvédővé formálják a testületet. De ez csak akkor sikerülhet, ha maguk a tagok is akarják.
Miért akarnák? Nem sikerült markánsan megszólalnia a köztestületnek Székely László szívsebész vesszőfuttatása ügyében, és például akkor sem, amikor a veszprémi nőgyógyász súlyos betegektől követelt előre „hálapénzt”...
Válasszuk szét a két ügyet. Székely László esete azért érdekes, mert arról a kamarának csak sajtóértesülései vannak. A jelenlegi kamarai játékszabályok szerint – és ez óriási probléma – a köztestület csak akkor léphet, ha erre az érintettek közül valaki fölhatalmazza. Ebben az ügyben pedig senki nem fordult a kamarához, sem a munkáltató, sem Székely László. A veszprémi ügyben viszont, amint az a tudomásunkra jutott, azonnal léptünk. Más kérdés, hogy nagyon nehezítette a dolgunkat a bírósági ítélet, és annak egészen megdöbbentő indoklása. A kamara etikai fóruma végül kirótta a törvény engedte maximális büntetést. Az orvost fél évre kizártuk a kamarából, ezalatt nem praktizálhatott. Ennél hosszabb időre csak jogerős bírósági ítélettel lehet bárkit kizárni a kamarából, de az is két év után elévül, és az illető újra kérheti felvételét a kamarába.
Miért nem érezte soha szükségét, hogy az orvostársadalmat sztrájkra, vagy utcára vigye?
Mert az orvostársadalom végletesen megosztott, a paraszolvencia által sújtottan a társadalom meg nem becsülését bírja, mindenki hajt, sokszor négy-öt helyen, kifáradt, kiégett és esze ágában sincs efféle eszközökkel élni. A hálapénzt a hatalom találta ki, mert amíg az orvosok megoszthatók, nem lehet kivinni őket az utcára. Ha valaki most azt mondaná, hogy kihúzza a rendszerből a hálapénzt, azzal egyetlen pillanat alatt mágnesként rántatná össze az orvosi kart. Ha a hatalom ezen valóban változtatni akarna, kapva-kapna az orvosi kamara hétvégi küldöttgyűlésének ajánlatán. Aszerint ezer milliárdból rendbe lehetne tenni az egészségügyet. Ezt letettük az asztalra. Mire várunk? Válaszul csak jött egy nyilatkozat, hogy az orvosoknak majd 2020-ban emelik a bérét, esetleg.
Hogy jött ki az a bizonyos ezer milliárd?
Számításaink szerint ennek legalább kétharmadából a béreket kellene rendbe tenni. Ma a kórházak a működőképességének megőrzése érdekében, főként a hiányszakmákban, a hivatalosan adható béreken felüli jövedelmeket kénytelenek adni az orvosoknak, így viszont eladósodnak. Rezidensként is látom, hogy az uniós pénzekből fölújított a csillivilli, kórházaknak, milyen filléres, napi gondjaik vannak, olykor gumikesztyűre sem futja. Ha ez az ezermilliárd belekerülne a rendszerbe, az intézményekről is lekerülhetne a prés.
Ez az ezer milliárd hozzásegíthet ahhoz a kormányzati óhajhoz, hogy a hazai egészségügy 2030-ra elérje az ausztriai szintet?
Az ezermilliárdot csak szigorúan a gyógyítás körülményeinek a javítására kértük. És illúzió azt gondolni, hogy pusztán a pénzzel el tudjuk érni egy olyan fejlett ország, mint Ausztria lakosságának az egészségi állapotát. Ahhoz sokkal szélesebb, átfogóbb programra lenne szükség. Évek óta szajkózzuk az iskolai egészségtan-oktatás szükségességét, mert a betegségek jó része az emberek elégtelen egészségértése miatt alakul ki. Míg ez a társadalom atomjaira esett szét, nyugati szomszédunknál minden falunak van önkéntes tűzoltó egyesülete és fúvószenekara is. Azaz jóval több a közösségi élet, de a közösségi sport is. Ezekre és sok más egyébre is mind szükség van a mentális és testi jóléthez. Kellenének alapelvek, aztán az arra épülő célok, és a működtetéshez struktúra. Nem a betegeknek kellene versenyezniük az orvosokért, hanem fordítva. És ezt meg is tehetnék, ha egy állásból, napi átlagban nyolc órányi munkával biztosíthatnák a megélhetésüket. Akkor megengedhetné magának az orvos, hogy csak a beteggel foglalkozzon, ahelyett, hogy rohangálnia kelljen a negyedik, ötödik állásába.
Azért a kormány próbálkozik, készült koncepció a sürgősségi ellátás, és az alapellátás gondjaira is. Ezeket is elégtelennek látja?
Nem tudok mit mondani, mert egyiket sem láttuk. Április óta nem jutnak el a minisztériumi anyagok a kamarához. Pontosabban kettő eljutott hozzánk, egy a finanszírozási összegek belső átcsoportosításáról szólt, a másik pedig a most parlament előtt lévő saláta-törvény. Az utóbbinak azonban csak egy jóval korábbi változatát láthattuk, amiből aztán hangsúlyos részek ki is kerültek.
Nyár óta mindenki azt találgatja mit érthetett Orbán Viktor a magán és a köz szétválasztásán. Az orvosi kamara elnöke, hogyan értelmezte ezt?
Még nem tudtam megfejteni, mert minél többet törtem a fejem, annál inkább elvesztem a részletekben, és egyre több zsákutcába jutottam. A köz- és a magánellátás úgy van összegabalyodva, mint amikor egy rettenetes áttétes daganat átszövi a teljes szervezetet. Nem lehet sebészkéssel itt vagy ott belevágni, mert az csak azzal járhat, hogy a szövetek roncsolódnak, de a daganat gyökere benn marad és pusztít tovább. Azt kell erre is mondanom, hogy a megoldás az 1000 milliárd, amivel a rendszer konszolidációját el kell végezni.
Hogyan lehet az orvosoknak jó a magán- és közellátás szétválasztása?
Úgy, hogy megfizetik őket a közellátásban. Aztán választanak, hogy a magánellátóknál vagy az állami intézményekben akarnak-e dolgozni.
