A benyújtott törvényjavaslat első változata szerint a kormány a jelenleg engedélyezett évi 250 óra túlmunkát évi 400 órára kívánja növelni. (Ez évi 50 darab 8 órás munkanapot, illetve 5 napos munkahéttel számolva 10 munkahetet jelent.) Kérdés, hogy milyen hatással lehet ez a munkavállalókra, és miért előnyös az érintett munkáltatóknak.
Ha a bér, azaz a reálbér, s így a jövedelem növekszik, az a munkavállalókra kettős hatást fejt ki. Fizetésükért több terméket és szolgáltatást tudnak vásárolni, ami lehetővé teszi az életminőségük javítását. A munkavállaló rendelkezésére álló szabadidőt viszont csökkenti, mivel azt munkával helyettesíti, így válik növelhetővé a jövedelem. A jövedelem növekedésének viszont van egy másik hatása is, az viszont a munkavállalót a szabadidejének növelésére ösztönzi. Ezt jövedelmi hatásnak nevezik. A szabadidő márpedig az emberek, s így a munkavállalók és családtagjaik életminőségének alapvető fontosságú eleme. Hiszen a szabadidő teszi lehetővé, hogy a munkavállaló együtt legyen a családjával, és tevékenységüket saját értékítéletük szerint, szabadon szervezzék meg.
A tapasztalat szerint a bérek, s ezáltal a jövedelem növekedésének egy szintje után a jövedelmi hatás, azaz a szabadidő növelése egyre erősebb a helyettesítési hatásnál (a szabadidő munkával való helyettesítésnél).
Hogy ez a szint mikor következik be, az a munkavállaló preferenciájától függ.
A munkáltatóknak a bérek felhasználásával két lehetőségük van a munkaerőhiány csökkentésére. Növelik az alapbéreket (az alapórabért), vagy túlóráztatnak (valamelyest növelt túlórabérrel). A túlóráztatás és az alapbér emelése is növeli a jövedelmeket. Ezért mind a két lehetőségnek van jövedelmi hatása, amely a szabadidőt preferálja. De a túlóráztatás kisebb mértékben növeli a munkavállalók jövedelmét ahhoz viszonyítva, mintha alapbérüket emelték volna meg a teljes munkaidőre vonatkozóan. A jövedelmi hatás így kisebb a szabadidőt munkával helyettesítő hatásnál.
Az előbbiek miatt a munkáltatóknak a túlóráztatás egyértelműen előnyösebb az alapbéremelésnél, hiszen a pótmunkával kapcsolatos költségeik jóval alacsonyabbak, mintha ugyanazt a teljesítményt alapbéremeléssel érték volna el. Ezen túl a túlóráztatás a munkaerő hiányát is jobban csökkenti, mint az alapbéremelés.
A munkavállalók szabadidejének csökkenése viszont lényegesen rontja a munkavállalók és családjaik életminőségét.
Különösen előnyös azoknak a külföldi tulajdonban lévő nagyvállalatoknak, amelyek termelésük döntő hányadát konvertibilis valutáért értékesítik (pl. autógyárak). Hiszen a külföldi bevételeikért a forint leértékelődése után (amit a kormány és az MNB jó együttműködésének „köszönhetünk”) 25-30 százalékkal több forintot kapnak. Emellett e vállalatok számára az igénybe vett magyar munka is ugyanolyan mértékben leértékelődött, olcsóbbá vált.