Ideje azért fohászkodni, hogy az ápolók maradjanak. Ez mindenkinek szól! A kormánynak, szakszervezeteknek és minden "megmondónak”, aki csak 1977 óta az országban létezik. Az, hogy a Fidesz kétségbeesetten kapkod, elsősorban saját maga érdekében, hogy az elmúlt évtizedek balfogásait rendbe hozza, már nem elég. A szakszervezeteknek, amely körbe állítólag az ápolók érdekeit védő Cser Ágnes és csapata is beletartozik, pedig szólok: késő, már leégett a ház!
Az elmúlt napokban "rabszolgatörvény" néven elhíresült, és a túlóraszabályozást egyelőre nem teljesen körvonalazott módon lazítani igyekvő szerencsétlen elképzeléssel a balga hitű kormány szeretné megoldani a munkaerőhiányt, és bevezetné a modernkori rabszolgaságot. Szomorú, de a jogszabályt nevére vevő két fideszes képviselőnek azonnal akadnának követői is a kórházigazgatók, ápolási igazgatók között. A munkáltatók száján akár már most kicsúszna a mondat a méltatlankodó szakdolgozó felé, ha sok a munka: „Fogd be a szád, törvény van rá! ”
Mert ma az egészségügyben senki sem felfelé, hanem mindenki lefelé rúg. És a nyomorult, három gyerekét eltartó, naponta 40 kilométert utazó nővér azt kérdezi: mit tegyek? Eközben az eddig „bocsánat, hogy megszólalok” hangon beszélő szakszervezeti vezetők most azt gondolják, a túlóraszabályozásra vonatkozó tervezet jogilag súlyosan aggályos, akár uniós kötelezettségszegési eljárást is maga után vonhat. De a helyükben én nem számítanék az Unióra: bár a belépéshez tartozó akkreditációhoz szükséges volt a munkaügyi jogszabályok rendezése, ez most már semmire sem elég. Különösen nem az ápolók és a szakdolgozók megvédésére.
De hát a „vak tyúk is talál szemet”, és valaki a jelek szerint felfedezte, hogy az ILO 149 számú, A betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről szóló Egyezményét 1977 óta Magyarország egyetlen kormánya sem ratifikálta. Azt a dokumentumot, amely leszögezi, hogy „a betegápoló személyzet kifejezés a betegápolással, a gondozói szolgáltatások nyújtásával foglalkozó személyek minden kategóriájára kiterjed.” Ezt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet NORMALEX információs oldala tudatja „a naprakész egyezmények és jegyzőkönyvek” tárában.
Ezért aztán nem is értelmezhető Magyarországon, mit jelent a betegápoló személyzet fontos szerepe. Az sem tűnik föl különösebben, hogy „a betegápoló személyzet jelenlegi helyzete számos országban, ahol hiány mutatkozik képzett munkavállalókból, és ahol a foglalkoztatott személyzetet nem mindig a leghatékonyabb módon foglalkoztatják, akadályozza a hatékony egészségügyi szolgáltatások fejlődését”. A 25 ezer hiányzó ápoló a jelek szerint a kormánynak nem fontos.
Fogalma sincs a hatalomnak, az érdekvédőnek, de a tagságnak sem, hogyan kellene értelmezni az egyesülési szabadsághoz, a kollektív tárgyaláshoz való jogot, vagy éppen a munkaidővel kapcsolatos érdekvédelmet, mindezt hogyan kéne alkalmazni a betegápolás speciális körülményeire, és hogyan érhető el, hogy az általános normákat kiegészítsék a betegápoló személyzettel összefüggő speciális normákkal.
Az Egyezményt aláíró tagállamoktól az ILO azt kívánja, hogy a betegápolói szolgálatok és a betegápoló személyzet vonatkozásában egy egészségügyi program és a rendelkezésre álló erőforrások segítségével a lakosság érdekében a szükséges minőségű beteggondozást biztosítsák. Magyarországon viszont nincs program, nincs erőforrás. Az Egyezmény aláírásának sürgetése, egyáltalán, a lakosság érdekének emlegetése süket fülekre talál.
Azt javasolja az Egyezmény, hogy a betegápolás területén ugyanolyan feltételeket kell teremteni, mint amilyen az érintett országban a többi munkavállalóra vonatkozik (munkaidő, túlóra szabályozás és díjazás, a megszokottól eltérő munkaidő, többműszakos munkavégzés, stb. tekintetében). Na ezt csak az intenzív és a sürgősségi osztályokon, a mentésben dolgozók kapják meg harc nélkül. Az ILO viszont úgy véli, hogy az orvosok, ápolók munkája legalább olyan fontos, mint a pilótáké. Fel kell vinni a gépet, le kell tenni biztonsággal. És ha ledolgozták a kötelező munkaidőt, tessék aludni, ebben nincs kivétel, hiszen emberek élete múlik rajta.
Az ILO azt kérte az aláíró országoktól, hogy a foglalkozás, az egészségügy és biztonság területén meglévő törvényeiket és rendelkezéseiket javítsák azáltal, hogy azokat a betegápolói munka természetéhez igazítják. Teremtsék meg ezzel a biztonságos ápolási környezetet. De a túlórákra vonatkozó fideszes egyéni törvénymódosító javaslat nem másnak gondolja az ápolókat és az Egyezményben megnevezetteket, mint ipari munkásnak. Futószalagon ellátott betegekkel dolgozó zombiknak. A szakszervezetek pedig még csak érveket sem keresnek az igazukhoz. Jól elvannak a befőttes üvegben.