Az ötletet a véletlen szülte. Előre tudtam: hetekig nem leszek az iskolában. Történelem faktos csoportommal a megelőző húsz órában vallástörténettel foglalkoztunk. Ötfős csapatokat szerveztem, mondván: amíg én odavagyok, készítsenek vallási kislexikont. Az eredmény vegyesnek bizonyult, egészen remek és kissé összecsapott munkákkal – de hát nem lehettem jelen a folyamatnál. A következő évben viszont már céltudatosan, és alapos előkészítés nyomán próbáltam ki az ötletet.
Az ókori Róma tanulása és összefoglaló óra után, de témazáró dolgozat előtt fogtunk neki. Könyvtári órával kezdtük. A diákoknak pármunkában meg kellett ismerkedniük két-két szabadon választott lexikonnal, azzal a megjegyzéssel, hogy következő órán tudniuk kell beszélni három-négy percet ezekről. Amikor eljött az újabb óra, két pár valóban beszámolt. Aztán közösen levontuk a tanulságokat: milyen is egy lexikon? Tömör, pontos definíciók, ábécé-rendbe szedve. Ezután alakítottunk csapatokat. Megbeszéltük azt is, hogy a munka két szakaszból áll. Gyűjtés, aztán definiálás. Tisztáztuk, mit is érdemes meghatározni: személyneveket, fogalmakat, földrajzi helyeket. Ha olyan a téma: istenek nevét. Lelkükre kötöttem: inkább legyen súlyos hiba a végeredményben, semmint hogy a Wikipédiáról másolják ki a meghatározásokat, hiszen abból mit sem tanulnak.
Mert hát, ezzel a feladattal rengeteget lehet tanulni. Csapatmunkát. Önállóságot. Rendszerező képességet. Pontos, feszes fogalmazást. És mintegy mellesleg: átismétlik az elmúlt hónapok tananyagát, annak lexikális és logikus részét egyaránt. De nem magolással, hanem a tudás alkalmazásával. Régi tapasztalatom, hogy az önálló, alkotó tanulás, a gyűjtés és böngészés alig ad kevesebb lexikális tudást, mint a hagyományos „megtanítom – feladom – megtanulod” szisztéma, viszont amit így megtanultak, az mélyebb, tartósabb. Ami kötelező: kézírással beírni a kislexikont a füzetbe. És ha egy csapat vállalja, hogy begépeli, kinyomtatja, befűzi, pár illusztrációval látja el a kislexikonját, akkor mindenki ötöst kap.
A tapasztalatok? A gyerekek szívesen csinálják. Magával ragadja őket a feladat, az önálló és alkotó munka öröme. Én persze ott vagyok, figyelek, ha kell, segítek. Meglepő az eredmények közötti nagy különbség. Az egyik csapat akár két és félszer annyit ír, mint a másik. Mert a kötelezőn (tankönyv és füzet) túl utána néznek, bővítenek. Persze minden osztályban akad egy-egy potyautas, és mivel a gyerekek nem árulkodnak, a tanárnak kell odafigyelnie. Fontos: a végén érdemes minden csapattal megbeszélni munkája eredményét.
A kislexikon elkészítése, a könyvtári munkával együtt, tokkal-vonóval belefér két hétbe. Tudom, nem könnyű ennyi időt egyetlen projektre áldozni. De azt is tudom, hogy nem lehetetlen, és feltétlenül érdemes. A befűzött kislexikonok közül a legjobbakat félreteszem, a következő évfolyamnak megmutatom: ennek híre megy, és jó az ügyes „nagy” szerepébe kerülni a „kicsik” előtt.