A szerb szakember szerződtetését 2013. október 23-án jelentették be a Megyeri úton. Vignjevic azóta több örömöt és nehézséget is átélt Újpesten, csapatával háromszor jutott be a Magyar Kupa döntőjébe, kétszer – legutóbb májusban – meg is nyerte a sorozatot, emellett bajnoki bronzéremig vezette a lilákat.
Az évforduló kapcsán belegondolt, hogy már a hatodik évét kezdte meg Újpesten?
Nem volt időm ezzel foglalkozni, az utóbbi hetekben is mindig a következő mérkőzésre vagy edzésre koncentráltam. Érdekes, kimondani, hogy már öt éve Magyarországon dolgozom, hiszen ez az idő számomra maximum 2-3 évnek tűnik.
Öt év nem kevés idő egy ember életében, de az NB I-ben sem, jó példa, hogy mióta Újpesten dolgozik, a csapatok többsége új stadionba költözött. Milyen változásokat észlelt még?
Az infrastruktúra nagyon sokat fejlődött, de futball minősége is, erősebb az NB I, mint akkor, amikor munkához láttam a Megyeri úton. Emlékszem, az első két évemben voltak olyan csapatok, amelyek ellen biztosra mehettünk, most már nincsenek ilyenek. Szerintem minden szinten fejlődött a magyar labdarúgás, mióta 12 csapatos az élvonal, sokkal koncentráltabb, összességében jobb lett a liga. Ha nem is kiugró mértékben, de a szurkolók száma is emelkedett.
Több sikert megélt az Újpest edzőjeként, de a bajnoki cím megszerzésére egyszer sem volt esélye. Ez nem bántja? Mi motiválja?
Minden mérkőzésnek motiváltan vágok neki, mindig a maximumra törekszem, emellett nagyon motivál az is, hogy a játékosaim egyéni képességeit fejleszthetem nap mint nap. Ez fontos, hiszen ahhoz, hogy eredményekről és elvárásokról beszélhessünk, előbb egyénileg kell fejlődnünk. Nagyon sajnálom, hogy az utóbbi öt évben a klub játékospolitikájának következményeként nem tudott a bajnoki címért menni az együttes. Ahhoz, hogy a bajnoki címről ábrándozhassunk, elengedhetetlen a rutin, annak kialakulásához időre és megfelelő igazolásokra van szükség. Ezzel együtt sosem lankad a motivációm: az első teljes félszezonomban, 2014-ben például kevesen hittek abban, hogy megnyerhetjük a kupát, mi mégis bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk rá. A futballban nincs lehetetlen – ez lehetne akár a mottóm is. Amikor megnyerek egy kupát, onnantól még többre vágyom, nem foglalkozom azzal, hogy mennyi esélyünk van rá. Mindig menni kell előre – ezt próbálom átadni a játékosaimnak is.
Voltak olyan pillanatok az évek során, amikor elbizonytalanodott a folytatást illetően?
Sokat tanultam a magyar futballról, magam is sokat fejlődtem ezáltal, de sosem kételkedtem az útban, amelyen járok. Mindig kielemeztem az aktuális történéseket, hiszem, hogy az ember hibák és rossz periódusok nélkül nem lehet jobb. Fontos, hogy soha ne adjuk fel és tanuljunk a hibáinkból, csak akkor juthatunk magasabb szintre. Ez az, amit a legtöbb játékosomnak is meg kell érteni. Emlékszem, volt például egy olyan időszakunk, amikor 6 bajnoki mérkőzésen át folyamatosan döntetlent játszottunk (2016 őszén – a szerk.), ám akkor meg sem fordult a fejemben, hogy vissza kéne fordulni. Mindig csak előre!
A kupagyőzelmeket tekinti a legnagyobb magyarországi sikereinek?
Újpesten nagyon régóta vártak arra, hogy ismét egy olyan csapattal játszhassanak nemzetközi kupamérkőzést, mint a Sevilla. Ez a párharc még akkor is örömet okozott, ha két vesztes meccsről beszélünk, hiszen a játékosok és én magam is átélhettem a nyáron, milyen is a világ egyik legerősebb bajnokságából érkező csapat ellen pályára lépni. Ez erőt adhat ahhoz, hogy továbbtervezzünk, hogy jövőre visszatérjünk az európai porondra és még jobban, még magasabb szinten képviseljük az Újpestet. Nem csak a megnyert kupák inspirálhatnak. Hasznosak a Fradi elleni mérkőzések is, de megemlíthetném újra a Sevilla elleni találkozókat is, amelyek megmutatták, hogy merre is tartunk és miben kell még fejlődnünk.
Külföldi edzőként különösen nagy szó, hogy öt éve ugyanannál a csapatnál dolgozhat, így pedig volt ideje hozzászokni a magyarországi élethez.
Külföldiként sem érzem magam kívülállónak Magyarországon. Még nem beszélek annyira jól magyarul, de ha azt nézzük, hogy öt éve ugyanabban a lakásban élek, a családom is nagyon jól érzi magát itt, amikor vendégségbe jön, ráadásul máig megvan az a jó érzés, mint amikor először beléptem a klubházba, akkor mondhatom, hogy számomra Budapest olyan, mint a második otthonom. Az azért ha jobban belegondolunk, tényleg elég ritka a futball világában, hogy egy edző legalább öt évig ugyanannál a klubnál legyen. Ez az öt év már nem csak egy kis része az életemnek, hanem mondhatjuk, hogy az életem. Magyarország és az Újpest szerves része lett az életemnek.
