A legfrissebb nyilatkozatok azt sugallják, hogy a Central European University (CEU) hamarosan Bécsbe költözik. Nagy vesztesége ez a magyar felsőoktatásnak, sőt az ország hírnevének.
Az egyetem távozása figyelemre méltó része annak a kultúrharcnak, amelyet a magyar kormány a független kultúra és a független sajtó ellen folytat. Lépés lépést követ. Egyik nap a színházak autonómiáját korlátozzák, aztán nincs többé Népszabadság, aztán a Tudományos Akadémiát szervezik át a lenini pártosság, a hírhedt partyinoszt szellemében. A CEU azonban különleges körülmények között költözködik. Hiszen pozitívan reagált a kormány bárgyú követelményére: arra, hogy Amerikában is legyen egy Central European University. Alapítottak egyet, New Yorktól északra, a dokumentumokat New York állam hitelesítette, de közben a kormány meggondolta magát, és mégsem fogadta el a saját maga által követelt új szabály betartását. Képtelen az igenre rábólintani.
Ilyen körülmények között nem lehetett a CEU-t egyszerűen kirúgni. Kirúgás helyett jött a halasztgatás, a várakozás, ami ellehetetlenítette a következő tanévre való felkészülést. Ha a CEU elmegy, a magyar kormány azt mondhatja majd, hogy az egyetem „saját akaratából” hagyta el a magyar fővárost. Azt nem árulja majd el, hogy a CEU eltávolítása hazai ötlet volt-e vagy Moszkváé. Mivel az egyetem tanulói között elég sokan a volt Szovjetunióból jöttek tanulni Budapestre, és az CEU-tól „megfertőzve” mentek haza, nincs kizárva, hogy Kreml javasolta budapesti partnerének: jó lenne a CEU-t kivonni a forgalomból.
Erről jut eszembe: van valami hátborzongató hasonlóság a kommunista hatalomátvétel fokozatossága és a mai magyar politika között. 1945 után a Magyar Kommunista Párt még évekig a demokráciáról papolt, sőt az 1945-ös választás még többé-kevésbé szabad is volt. Volt magántulajdon. Volt Kis Újság, a kisgazdák lapja, volt szocdem Népszava, volt színvonalas és többnyire független Magyar Nemzet. Bár az Államvédelmi Hatóság az övék volt kezdettől fogva, a parlamentben a kommunisták sokáig kisebbségben maradtak.
A nagyobb nemzetközi botrányt elkerülendő Rákosiék az ún. szalámi taktika szerint – lassan, de biztosan – ragadták meg a hatalmat. Egyik vékony szelet követte a másikat… Az volt, ugye, a „népi demokrácia” kora, ezt most világszerte „illiberális államnak” becézik. Akkor persze a Vörös Hadsereg tartotta fenn a népi demokráciát, és ilyesmi most nincs - s ezért is van még remény.
A Fidesz szélsőséges, ultraradikális politikája április óta egy illúzión alapszik ugyanis. Vezetői azt hiszik, hogy áprilisban kétharmadot kaptak egy szabad választáson. Ez önámítás. 49 százalékot kaptak, és ebből lett a Fidesz-alkotmány szerinti kétharmad. Sőt, ez a 49 százalék is talán inkább egyharmad, ha összeszámoljuk a nem szavazó - „tartózkodó" - állampolgárokat is. Elvégre a Fidesz szerint az Európai Unióban tartózkodók véleményét is figyelembe kellett volna venni.
Aktív harmadocskával a hátuk mögött szerényebbnek illene lenni. A lóláb máris kilóg.