El lehet jutni ide is. Az orvosi méltóságnak Magyarországon vége, legalábbis morálisan. Ide vezetett az évtizedek óta folytatott túlélési gyakorlat, amikor mindenki csak magának akart mindent megszerezni, csak jól akart járni. Az orvosi birodalom erkölcsi állapotával közben nem törődtek.
A minap egy ajkai aneszteziológus orvos a trágár politikai - megjegyzendő: kormánykritikus - magánvéleményével nézte gumiszobának a közösségi médiát. Az oldalt aztán nem az átlag közösségi rajongók vagy a doktor hálás betegei, hanem a Pesti Srácok, a Magyar Idők újságírói találták meg, majd megjelent a Magyar Orvosi Kamara három doktorának sajátságos stílusú nyilatkozata is. A trágárság, ocsmányság, durvaság, indulat, egymás lenézése kategóriák versenyébe való benevezéshez a leírt szövegek tökéletesen megfelelnek. De az újságírók egyike még a Kamarát is behívta a ringbe: „…ezúton is követeljük, hogy a Magyar Orvosi Kamara és az Orvosi Etikai Bizottság tegye a dolgát, takarítsák el ezt a gazembert, méghozzá haladéktalanul!”
Az, hogy vannak orvosok, akiknek piszkos a szájuk, nem újság. A feszültséget, a felelősséget elviselni nem könnyű. Ha egy doktor ordít, akkor rendszerint nagy baj van. Mégis, senki sem kérdezi a doktort, kiért vagy miért a kiborulás a facebook oldalon. Viszont a MOK az ügyet - nyilatkozata szerint - befogadta etikai vizsgálatra: „A közeli napokban kamaránk tagja a közösségi média útján nemcsak az orvosi magatartás írott és íratlan szabályait, de az általános társadalmi normákat is súlyosan sértő, a közbizalmat aláásó módon szólalt meg, viselkedett.” Majd közleményében azonnal ismerteti a verdiktet is: „Köztestületünk a magyar orvoskar nevében elítél minden ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulást, elkövetőit pedig egyszer s mindenkorra soraiból kivetni valónak tartja.”
Furcsa mód azonban még ugyanebben a deklarációban pánikgyorsasággal közölték, hogy tehetetlenek az eljárást illetően: „...a jelenleg hatályos törvények nem teszik lehetővé a kamarák számára, hogy … a társadalom védelme érdekében rapid döntést hozhassanak.” És itt van a probléma, ugyanis a „rapid” sem nem bioetikai, sem nem jogi kifejezés. Egy döntés lehet alapos, körültekintő, igazságos, vagy ellentettje. De ha rapid a döntés, amit az elszabadult indulatok még generálnak is, ott bizony baj van. Ám ha „gyorsulni” akarnak a Magyar Orvosi Kamarában, hát legyen. Meglátjuk, a bíróságon mire mennek vele.
Az orvosi kamara etikai bizottságainak működése a közvélemény számára évek óta láthatatlan. Az ítéletek után a fellebbezések szép számban megjárják a bírósági utat is. A hálapénzes ügyekben hozott döntések nem nyerték el a társadalom szimpátiáját. De most egyszerre a Magyar Orvosi Kamara megoldja a problémát, rapid módon, minden időkre. „Felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy jog- és hatáskörükben maradéktalanul eljárva lépjenek fel minden ilyen esetben. Megszólítjuk a Kormány illetékeseit, valamint az Országgyűlést olyan törvénymódosítás érdekében, mely lehetővé tenné a köztestületek számára, hogy hasonló esetekben legyen joguk érdemben és haladéktalanul fellépni.”
Csakhogy a MOK az előbb idézett nyilatkozatával eltévedt, mint Jancsi és Juliska az erdőben, és nincs, aki onnan kivezesse őket. Mert a történetben emlegetett szabad szájú doktor sorsát - már ha hitelesek az eljárás alapjául szolgáló szavai - valakinek el kell rendezni, a jó erkölcs nevében. Márpedig Magyarországon az orvosi hivatás erkölcsi felügyeletét a MOK látja el, etikai bizottságainak útján. Ha képes rá. Lehet, hogy nem. Nem tudja. Nem akarja. Fázik az egésztől. Mégis neki kell a megoldást megtalálnia.
Én viszont a méltóságról szólnék, a tekintélyről, amit az ügyben szereplő doktornak és az orvosi köztestületnek sikerült a társadalom előtt elbaltáznia. A nyilvánosságot megtaláló aneszteziológus doktornak ajánlom a figyelmébe id. dr. Imre József orvos-etikus szavait: „Az erkölcsi fejlettség és az értelmi önállóság bizonyos fokán, mindenkinek lelkében tovább fokozódik a kötelesség érzete a felelősség érzetévé, s mindnyájunkban megvan az a tudat, hogy tetteinkért … felelősek vagyunk, nemcsak annyiban, hogy valamely kötelességet betöltöttük, vagy elmulasztottuk-e, hanem azért is, ha … a közjó érdekét megkárosítottuk.”
A MOK–nak is jut az orvos-etikus tanácsaiból, aki az orvosi testületben az egymással való érintkezés szabályait illetően és egyesek modorbeli fogyatékosságának megítélésére a következőket javasolja: „… az elintézésnek az orvosi rend kebelében, orvosok által kell történni: a legizgatottabb orvosnak, a sértettség érzésének legnagyobb fokán is lennie kell annyi belátásnak, hogy az összeütközést ne vigye a közvélemény, a nyilvánosság színpadára, hol a közönséget szórakoztató, legtöbbször meg sem értett, de kárörömmel élvezett komédiává alakulna. Orvosokkal kell a szükséges elbírálást végeztetni: orvosokból kell becsületbíróságot megalakítani, s ezek ítéletének engedelmeskedni.” Akkor is, ha mint most, már zeng az ég.