Szállj fel szabad madár! - visszhangzott szombat délután a Budapesti Operettszínház házi színpadán. A próbateremként is működő helyszínen legalább negyvenen ropták alkalmi tánckart alkotva. Főként fiatalok, óriási energiával lépkedtek, forogtak, hajlongtak. Karjukat egyszerre emelték, az egyik fiú inge vizes lett, egy másik lány magas sarkú cipőben próbálta tartani a ritmust. A teátrum friss bemutatója, az István a király egyik koreográfiájának megtanulására lehetett jelentkezni. A Színházak Éjszakája sorozatba illesztette be a tánctanítást az Operett. Bodor Johanna, Lénárt Gábor és Kulin András koreográfusok felváltva mutatták, hogy mit kell csinálni. Negyven perc alatt kell elkészülni. A feladat nehéznek látszott, hiszen a profik egy ilyet nyolc-tíz óra alatt tanulnak meg. Az ambíció és a lelkesedés azonban csodát tett és az első turnus növendékei remekül teljesítettek és a végén tényleg alkalmi tánckarrá váltak. Aztán jöhetett a közös fotózás az utcán a színház előtt is. Peller Anna dedikálta éppen az Operettszínház új magazinjának a címlapját, amin ő látható. Az utcai színpad előtt már délután több százan álldogáltak. Örültek a kedvenceiknek, nem hiszem, hogy néhány közelállón kívül bárkit foglalkoztatott, hogy most folyik a teátrum igazgatói pályázatának hajrája.
Könnyen lehet, hogyha létezne még a Budai Népszínház, vagy a hajdani Horváth-kertben álló egykori Budai Színkör, akkor most ott játszanák az István a királyt. De nem léteznek, régen lebontották őket. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet munkatársai azonban más városi séta mellett ezeknek az eltűnt színházaknak a nyomába invitálták szintén a kíváncsi érdeklődőket. Gajdó Tamás színháztörténész, sétavezető a Budai Sikló Clark Ádám téri bejárata elől indította a túrát. Ott állt az 1861. szeptember 14-én megnyílt Molnár György által alapított Budai Népszínház. Mindössze kilenc évig, utána ugyanis lebontották. Mégis fontos szerepet tölt be a hazai színháztörténetben. Az előadások ugyanis valódi attrakciónak számítottak. Az alapítót a korabeli leírások alapján ellentmondásos, hiú, öntelt figurának tartották, de Molnár igyekezett mindig meglepni a közönséget. Emellett kiváló marketing szemlélet jellemezte, a színház pénztárában árulták a színdarabok dalait. A teátrumnak nem volt ugyan zsinórpadlása, de különböző technikai tükrökkel mégis elérték, hogy a színpadi változások egy illuzionista műsorában elvárható színvonalon jöjjenek létre. Itt jártak először magyar színpadon kán kánt és az akkori tánckarnak olyan tagjai voltak, mint például Jászai Mari. Molnár előadásaiban erőteljesen politizált is, amit a hatalom nem nézett jó szemmel, de végül a saját társulata lázadt fel ellene, ami egyben a színház végét is jelentette.
Hasonlóan kalandos története volt a hajdani Horváth-kertben álló Budai Színkörnek. A kör alakú nyári színháznak épült fából készül épületet 1843-ban nyitották meg. 1937-ig tartottak itt nyaranta előadásokat. A két világháború közötti időben operetteket játszottak, az egyik legnagyobb sztár pedig Honthy Hanna volt. Színháztörténetileg szintén meghatározó a Horváth-kert legendája, slágerré vált dal is megörökítette. A hely arról is nevezetes, hogy a zenés darabok mellett Magyarországon itt tűzték először műsorra Gorkij Éjjeli menedékhely című drámáját. Az épületet végül anyagi okokból bontották le. A túra az Attila út egyik háza előtt fejeződött be. Itt élt Csortos Gyula, akinek a fennmaradt háztartási könyveiből sokat megtudhatunk életmódjáról, szokásairól, napirendjéről. Arról ezekben a könyvekben nem esett szó, hogy miként tűrte a kritikát.
A Katona József Színház színészei szombaton három alkalommal is erről meséltek a Színházak Éjszakája közönségének Kocsis Gergely rendezésében. Szokásos módon a Petőfi Sándor utcai színház környékén nagy volt az érdeklődés. Megérte az izgalom, hiszen a színpadilag nehezen megfogható témából élvezhető jelenetekkel teli színházi órát rögtönöztek a játszók. Ha valaki megkérdez egy színészt, hogy érdekli-e mit írnak róla, a többségük azt mondja: dehogyis. Aztán gyakran később kiderül, hogy fejből idéznek róluk megjelent kritikákat. Szombaton azt játszották el, hogy egy csoportterápia keretében próbálják feldolgozni az írások következményeit. Önironikus, humorral teli szórakoztató est lett belőle. A gyengeségek, hiúságok önfeltáró sorozata, utalva a mai kritikák állapotára, színvonalára is.
A Színházak Éjszakája záró partiját a Trip hajón tartották. Több színészekből álló formáció lépett fel. Délután még azt hallgathattuk az Operettben, hogy Szállj fel szabad madár, éjjel pedig Molnár Áron és csapata énekelte nagy elánnal, hogy „fogjunk össze most már a gyűlölködés ellen, kell a bátorság, a tudás, a tettek és a jellem.” És mondja valaki, hogy nem létezik „bekeretezett” éjszaka.
