labdarúgás;

- Bejött a spanyol

Váratlanul jó víkendem volt, trendi Vajna kegyelméből végre láttam néhány meccset az „elveszett” spanyol labdarúgó-bajnokságból.

 Az elveszett szót azért tettem idézőjelbe, mert a La Liga természetesen nem lett oda, változatlanul él és virul, de amióta kedvenc tévécsatornám helyett egy másik adón nyomják, idehaza láthatatlanná vált. Egészen mostanáig, mert néhány meccset – az eddigi kommunikáció szerint – egyetlen hétvégére áttették egy fogható felületre, úgyhogy hátradőltem, majd örömmel vegyes szomorúsággal hallgattam a régi hangokat, Farkas Norbertét és Matúz Krisztiánét; előbbivel mégis csak tizennyolc évet töltöttünk el együtt a Sport Tv-nél, és utóbbival sem sokkal kevesebbet.

Ami a látványt illeti: a futball az továbbra is futball volt. S a spanyol ligában nem csupán az a szép, hogy van a Barcelona meg a Real Madrid, hanem az: micsoda játékosokat vonultatnak fel még a kisebbek is. Jó, a Real Sociedad vagy a Bilbao nem olyan kicsi, de azért feltűnő, hogy milyen remek futballista – még Piquével, Messivel, Suarezzel szemben is – Elustondo, Zurutuza, Oyarzabal, s hogy az Athleticben szinte hemzsegnek a jobbnál jobb futballisták Yeraytól Inigo Martinezig, Susaetától Inaki Williamsig. 

A két baszk csapat közül a Real Sociedad kikapott a Barcelonától (1-2), de főként azért, mert 1-0-nál elherdálta csábító lehetőségeit, s mert kapusa, Rulli súlyos tempózavarokkal küzdött. A háló őre szeptember 8-án debütált az argentin válogatottban – kímélő bemutatkozás volt, a guatemalaiak ellen (3-0) nem kellett szétszakadni –, ám legutóbbi bajnoki produkciója azt vetíti előre: ha hosszú távon számítanak rá a nemzeti együttesben, akkor Argentína csapatának immár negyedszázada tartó felnőtt tornás nyeretlensége még jó ideig megmarad... (Huszonöt év tapasztalatával a birtokunkban persze azt sem zárhatjuk ki, hogy Rulli nélkül is így lesz.) Jobban védett nála a bilbaói Unai Simon, aki látványos hárítások sokaságával akadályozta meg a királyi gárda győzelmét (1-1). A közvetítés során felélénkült a néző a magas színvonaltól, és elkomorodott, amint megpillantotta a kétkulacsos Julen Lopeteguit, akinek múlhatatlan felelőssége van – Florentino Perez Real Madrid-elnökkel együtt – a spanyol válogatott vb-kudarcában. Emlékszünk, ugye? Lopeteguit a világbajnokságot rendező Oroszországból küldte haza Luis Rubiales spanyol futballszövetségi elnök, miután nem tehetett mást, mert a morálisan nem éppen kikezdhetetlen edző, miközben elkötelezte magát a válogatotthoz, aláírt a Real Madridnak...

Hogy micsoda merénylet volt ez, arról a Nemzetek Ligája első fordulója tanúskodott: a spanyolok 6-0-ra „agyonverték” a kiesésük (és a németek fiaskója) után erősen könnyített ágon a vb-döntőbe jutó horvátokat. A világbajnokság idején azt hallottuk, hogy szomszédaink előmenetele a mi sikerünk is, azaz örvendjünk velük együtt, de én nem éreztem semmiféle boldogságot, mint ahogyan nem gondolok régiós lelki összeomlásra a kockások alapos elchei oktatása után. 

Ami pedig a közösséget illeti, a labdarúgást illetően hozzám jóval közelebb állnak a horvátoknál a spanyolok és a brazilok, mert a futballszimpátia nem övezet, hanem – ha egyéb elkötelezettség nincs – minőség és stílus kérdése. Márpedig e kettőben van némi differencia a dél-európaiak és -amerikaiak javára, jóllehet – kivételesen – a horvátok voltak a finalisták. 

Az arculathoz tartozik, hogy még a Getafén is ámul az ember. Ezúttal a Sevilla vendégeként győzött a kis madridi csapat (2-0), s eszembe jutott, hogy nemrégiben az Újpesttel találkozott a vesztes, amelyről az Európa Liga-selejtezőben azt lehetett hinni: más planétáról érkezett. Muriel például úgy indult el és jutott a kapuig a Megyeri úton, mintha kölcsön vette volna Donald Campbell hírneves Kék madarát. De nem autóval: gyalog volt. Ám abban a sétatempóban, amelyhez a hazai labdarúgás évtizedek óta állhatatosan ragaszkodik, nem lehet utánaeredni.

Így aztán nemhogy a Kék madarat, a mozgó embert is ugyanolyan eséllyel üldözzük, miként az utóbbi időben a spanyol bajnokság közvetítését kergettük reménytelenül.

Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő játékosok harmada külföldi, de a szomszédos országok ligáit vizsgálva arányosan mégsem az NB I-ben szerepel a legtöbb légiós.