Állandó vitatéma: sok vagy éppen elég idegenlégióst foglalkoztatnak az elsőosztályú klubok?
Több más nemzetiségű mellett jelenleg bosnyák, bolgár, macedón és szlovén válogatott futballista is játszik Magyarországon, a jobbak jellemzően a minden tekintetben előnyösebb lehetőségeket kínáló klubokban, az egyébként a magyar válogatottba is több játékost adó bajnok MOL Vidi FC-ben vagy a Ferencvárosban. Miközben a Vidi és az FTC foglalkoztatja a legjobb magyar játékosoknál magasabb értékűre becsült légiósokat, a Paks egyedüli „lázadóként” kizárólag hazaiakkal szerepel, másik végletként viszont a Kisvárda tíz, többnyire szabadon igazolható idegenlégióssal erősített a nyáron.
„Sajnos nem sok választási lehetőségünk maradt, gazdasági kényszerpályán mozogtunk – indokolt a Népszavának korábban nyilatkozó Révész Attila, az abszolút újonc kisvárdaiak szakmai igazgatója. – A magyar játékosok jobban szeretnek a fővárosban vagy Budapesthez közeli klubban játszani. Amikor magyarokkal tárgyaltunk, harminc százalékkal többet kértek tőlünk a futballisták a nagyobb távolság miatt. A másik gond, hogy a feljutás után is változtak az igények, volt olyan játékosunk, aki azért távozott, mert a többszörösét kérte annak, amit az NB II-ben kapott. A külföldieket nem foglalkoztatja, milyen messze van Budapest, nekik az a fontos, hogy Magyarországon játszhatnak, ahonnan azt remélik, könnyebben tudnak továbblépni erősebb bajnokságokba.”
Persze, korlátlanul a külföldiekkel sem lehet tervezni, a Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis szabályozza a számukat. A szervezet elnöksége márciusban döntött a jelenlegi szezonra érvényes légiós-szabályról, amely szerint egy csapat keretében egyszerre legfeljebb tíz külföldi státuszú játékos lehet. Ez azért fontos kitétel, mert aki már legalább három éve folyamatosan magyar csapat tagja, az „futballmagyar” lesz, tehát külföldi állampolgársága ellenére sem számít légiósnak. Ha egy csapat leigazolja a tizenegyedik külföldi státuszú futballistát, akkor egytől azonnal meg kell válnia, ellenkező esetben az összes légiósnak bevonja a versenyengedélyét a szövetség a 2018/2019-es versenykiírás rendelkezése szerint.
A szabály ezen kívül különbséget tesz Európai Uniós országból és EU-n kívül érkezett külföldiek között is: az EU-országokból érkező külföldiek szerepeltetésében nincs korlátozás. Az Unión kívüli játékosok közül öt lehet egyszerre a pályán. Többet is be lehet nevezni egy-egy meccsre, de vigyázni kell arra, hogy ebben az esetben jól cseréljen az edző, csak Unión kívüli légiós helyére küldhet be a padról ugyanilyen státuszú futballistát. Van a légiósoknak egy harmadik csoportja is, a nem uniós országból érkező uniós jogokkal rendelkező labdarúgó. Azokra érvényes ez a meghatározás, akik nem EU-tagországból érkeznek, de ugyanúgy vállalhatnak munkát EU-tagországban, mint az uniós állampolgárok. Az ő szerepeltetésükre nem vonatkozik semmilyen korlátozás.
Esetenként eltérő, hogy egy-egy légiós meddig és milyen minőségben marad Magyarországon (a DVTK-t korábban játékosként erősítő Fernando például napjainkban már vezetőedző a klubnál), ám még az utóbbi években is többször volt rá példa, hogy az NB I megfelelő „ugródeszkának” bizonyult. A teljesség igénye nélkül elég, ha csak néhány korábbi FTC-játékos, az angol Evertonhoz szerződő – Bosznia színeiben világbajnokságon is szereplő – Muhamed Besic, az Oroszországba távozó Cristian Ramírez vagy a nyáron a belga KRC Genkhez igazoló Joseph Paintsil nevét emeljük ki.
A tehetősebb klubok által kínált lehetőségek vagy akár nevezettek példája is mind-mind olyan tényezők, melyek vonzó célponttá tehetik a magyar NB I-et a légiósok számára, mindent figyelve véve azonban mégsem valószínű, hogy a közeljövőben ugrásszerűen csökkenni, esetleg növekedni fog a Magyarországon futballozó külföldiek száma.
