Orbán Viktor tegnap megtapasztalhatta, hogy Európában nem mindenütt várnak rá a végtelenségig.
Némi késéssel kezdődött Strasbourgban az Európai Parlament délutáni vitája. Amikor végre Antonio Tajani elnök elfoglalta helyét, a terem elcsendesedett, és megkapta a szót Judith Sargentini, a Magyarországról szóló jelentés előterjesztője. Már néhány mondatot elmondott, amikor feltűnt a magyar küldöttség, amelynek a vezetője szemmel láthatóan ahhoz szokott, hogy a kezdéssel meg szokták várni az ő bevonulását. Sargentini ekkor félbeszakította önmagát, majd miután Orbánék elhelyezkedtek, és ő újra megkapta a szót, előbb sajnálatát fejezte, ki, hogy előzőleg nem volt módja kezet rázni a kormányfővel (Orbán arcán gúnyos fintor), majd elölről újrakezdte a beszédét.
A plenáris ülés után tartották az Európai Néppárt – a Fidesz pártcsaládja – frakcióülését, amelyen az volt a kérdés, meddig várjanak Orbán Viktorra, hogy visszatérjen a demokrácia tiszteletben tartásához, a jogállamisághoz. Ami az értékvitát illeti: a plenáris ülésen a jobbközép, kereszténydemokrata irányzat frakcióvezetője, Manfred Weber hangsúlyozta, hogy az emberi jogok mellett állnak ki, nem valamiféle keresztény jogok mellett.
Jószerével a néppárt volt az egyetlen számottevő tényező, amelynek a képviselőiről tegnap még nem lehetett nagy valószínűséggel tudni, miként foglalnak ma állást. Tőlük balra lényegében mindenki a hetes cikkely elindítása mellett, tőlük jobbra pedig az ellen érvelt. Az európai szélsőjobb ugyanis ma korántsem csupán bevándorlásellenességet jelent, hanem az európai egymásra utaltság tagadását, a nemzetek közötti széthúzást is. Orbán strasbourgi szavai arról tanúskodtak, hogy a retorika szintjén ő lélekben már távozott a néppártból, és hogy a francia „nemzeti gyűléses” Marine Le Pen, az olasz „ligás” Matteo Salvini és az osztrák szabadságpárti Heinz-Christian Strache oldalán a helye.
A néppártiak mellett identitásbeli zavar mutatkozott – jóval kisebb súllyal – az olasz Öt Csillag Mozgalomban is, amely a szélsőjobbos Ligával együtt kormányozza Itáliát, de jelezte, hogy hajlik a Sargentini-jelentés megszavazására.
A néppártiaknak arról kellett tegnap este döntést hozniuk, hogy mit tartanak fontosabbnak a jövőben, tekintettel a 2019 májusi választások utáni időszakra is – a fideszes EP-képviselők támogató szavazatainak a biztosítását pártvonalak mentén zajló viták esetén, vagy pedig a hagyományos európai pártcsaládok közös értékminimumának az érvényesítését. A kérdés úgy is megfogalmazható, milyen viszonyra készülnek a néppártiak az Európa előtt álló kihívások kezelése érdekében a szociáldemokratákkal, a liberálisokkal és – mert most már ők is a hagyományosnak mondható nagy nézetrendszerek egyikét jelenítik meg - a zöldekkel. Készülhetnek konfrontációra, de akár konszenzusra is.
A szélsőjobbos populizmus ma már olyan mértékben jelent valós veszélyt az európai integráció eddigi vívmányaira, hogy sok néppárti EP-képviselő úgy érezheti, az utóbbi, Európa-párti irányzat mellé kell állnia.