A méltán elfeledett – kormányzati összehasonlításban páratlan munkabírású, ám kevés rokonszenv-pontot gyűjtő, és a februári hódmezővásárhelyi választás tanúsága szerint a saját szűkebb hazájában sem különösebben népszerű – Lázár János egyik legcsúfabb tette volt a lakossági energiahatékonysági támogatások kisiklatása. Persze, nem a saját preferenciáit, hanem Orbán Viktor energiapolitikáját, érvényesítette, de akkor is: még a mi kormányunk is ritkán rúg akkorát a magyar emberekbe, amekkorát a fenti ügyben sikerült.
Boldogabb helyeken (és volt idő, amikor Magyarország is ilyen helynek számított) az EU-támogatások allokálása úgy történik, hogy először fölmérik az igényeket, majd megnézik mire lehet pénzt kérni Brüsszeltől. Így esett, hogy az Orbán-kabinet 100 milliárdos nagyságrendű egyezséget kötött az Európai Bizottsággal arról, hogy a magyar háztartások vissza nem térítendő forrást kapnak az otthonaik energiahatékonysági korszerűsítésére, azaz nyílászáró-cserére, hőszigetelésére és a fűtés modernizációjára. Ha azt vesszük, hogy a hazai családok 30-40 százaléka energiaszegénységben él – azaz nincs pénze a kellő szintű téli fűtésre, vagy pedig a jövedelme irracionálisan nagy hányadát kénytelen rá költeni, netán egészségtelen hidegben fagyoskodik odahaza –, és egy átlagos magyar otthon energiaköltsége (nem fajlagosan, hanem forintban számolva) a másfélszerese egy osztrákénak, kimondhatjuk, hogy a deal hasznos és indokolt volt.
De aztán a mi kormányunk gondolt egyet, és elkezdte fúrni a saját megállapodását a Bizottságnál. Lázárék nem válogattak az eszközökben: mialatt itthon azt hazudták, hogy az EU nem is adhat egyéneknek vissza nem térítendő támogatást (a valóságban adhat, adott is, például fideszes pereputtyoknak olyan vadász- és vendégházakra, amelyek a kinézetük és a tényleges funkciójuk alapján is családi házak lettek), titkos alkut kezdett a brüsszeli bürokráciával arról, hogy a más célra kapott pénzt inkább intézménykorszerűsítésre használná föl. Időközben például a TEK szákházát három hullámban modernizálták európai pénzből, ma is egymillióan élnek hazánkban a fűtési körülményeiket tekintve középkori nívón, és hárommillió lakás energetikai mutatói nem felelnek meg még a 80-as évek magyar szabványinak sem.
A kormány azt állítja, hogy ingyenpénz helyett kedvezményes hitelekkel segít azoknak, akik melegebb otthont szeretnének. Csakhogy a szektor nonprofit szervezeteinek felmérései szerint a háztartások 80 százaléka – az indokolt, milliós pénzigényt tekintve – nincs hitelfelvevő pozícióban, és értelemszerűen pont azok vannak a legreménytelenebb helyzetben, akinél a legnagyobb szükség lenne a több hőre és az olcsóbb energiaszámlára.
Mindezt azért idéztük fel ilyen hosszan, hogy érthetőbb legyen, miként rohanhatta körbe az országot a 2,5 milliós energetikai támogatásról szóló, minden valóságalapot nélkülöző kamuhír. Ilyen juttatás ugyanis nincs, bár igény láthatóan lenne rá: a „rezsicsökkentés kormánya” továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy a legkiszolgáltatottabbak naponta érezzék a nyakukon a kormányzati kézben végződő energiapórázt.