Kilenc művész, kilenc egyedi alkotási mód – a Budapest Art Mentor program kiválasztott művészeinek sajátos hangvételű, újító és formabontó alkotásai a Felfedezők című kiállításon sokrétű, szerteágazó, ugyanakkor homogén egésszé állnak össze. Az újító és a formabontó jelzők mögött azonban nem megközelíthetetlen darabokat, hanem jól átgondolt, kidolgozott, érthető alkotásokat találunk. A percről percre változó technikai újítások korában a művészetek képviselőinek is új kihívásokkal kell szembenézniük, hiszen egy tökéletes portrét már egy gép is tud festeni – e gondolaton alapul az Ybl Budai Kreatív Ház falain belül bemutatott tárlat, amely a művészeti ágak közti átjárásra is nagy hangsúlyt fektet.
Míg Sztefanu Marina az elfeledett Édenkertet eleveníti meg egész termet betöltő installációjában, addig Szakál Éva Browser című festménysorozata az internet és a virtuális világ folyamatosan változó színeire mutat rá. Ehhez könnyed értelmezési láncolat fűzi Gaál Kata In.Stabil című művét, amely a klasszikus nemi szerepek megváltozására, és az ezekhez köthető sztereotípiák meglétére hívja fel a figyelmet. E témákhoz állnak közel Orbán Előd munkái is, amelyek az emberi kapcsolatainkban meglévő „visszajelzés függőségről”, az az okozta rabságról, kiszolgáltatottságról nyitnak párbeszédet.
Bár az idő, az emlékek, és világunk percről percre történő gyorsulása e művek esetében is előkerülő fogalmak, Ádám Zsófia vagy Horváth Lóczi Judit művei esetében központi szerepet kaptak. Előbbi művész Koreográfiák Bolcsóra című videóinstallációján egy kifeszített vászont, s apró, gyöngyszerű anyagokat láthatunk, amelyek a közvetlen közelben szóló hangszóró rezgéseinek hatására át-meg átrendeződő mozgást hoznak létre, ezzel a hang vizualitását megmutatva. Az anyag a művész más munkájában is megjelenik: egy fa törzsének és évgyűrűinek lenyomatain keresztül a változékonyságra, a szüntelen időben létezésre mutat rá az Emlékező anyag című alkotás. Horváth Lóczi Judit munkái a lenyomatoktól eltávolodva a harmadik dimenzió felé fordulnak. Színes építőkockákra hasonlító elemekből felépülő Becses idő című sorozata egy spájz-imitáció, amellyel a képzőművész arra kíván rávilágítani, a kortárs művészettel lényegében bárhol találkozhatunk. A polcon szereplő darabok közül kettővel például az Ybl Budai Kreatív Ház épülete előtt felállított nagyméretű szobrok formájában. Mátyási Péter Tanösvény című munkája is egy sokunk számára ismerős utat jár be; az Alpok hegyeit megidéző „tájképeket” ábrázoló állomások (egy tanösvény táblái) azonban a felhasznált anyagokon – műanyag fólia és ragasztó – keresztül a természethez való megváltozott viszonyunkat szemléltetik.
Bár a kiállított művek mindegyike rendkívül összetett, jól átgondolt szerepük van a tárlat egészét tekintve, s a néző könnyedén tud kapcsolódni bármelyikhez azok mindennapi világunkra vonatkozó, mégis időtálló kérdéseket feszegető mivolta miatt. Hiszen ki ne számolta volna gyerekként egy fatörzs évgyűrűit, vagy ne szembesült volna felnőttként a női vagy férfi szerepek társadalmi meghatározottságának fullasztó béklyóival. S ezzel talán el is érkeztünk a kortárs művészeti törekvések, a kilenc kiállító alkotó, vagy a Felfedezők című tárlat céljához: elkészült a tökéletes portré. Az alanya pedig mi magunk vagyunk.
