Bár a civil szó hazánkban az elmúlt években szitokszóvá vált, a különféle szervezetek és tagjaik nem adtak alább lelkesedésükből. A Sziget Fesztivál évek óta teret ad a civileknek, így különféle programokkal, kampányokkal ismerkedhetünk meg a koncerteket megelőző szabad órákban. Gondolhatnánk, hogy nem mindenki nyitott az effajta kezdeményezésekre egy zajos fesztiválon, azonban nagyot tévednénk, mert állandó a nyüzsgés a sátrakban. Van, ahol játékos, kreatív feladatokat kell megoldani, máshol teszteken, beszélgetéseken keresztül tudhatunk meg információkat az adott területről.
A már jól ismert, nagy, piros, civil feliratos szív körül botladozva számos ismerős projektre is bukkanhatunk. Találkozhatunk a nők elleni erőszakkal szemben fellépő jogvédő egyesületekkel - NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) , és Patent Egyesület - amelyek sátraiban tesztekkel szembesülhetünk önmagunkkal. A kérdésre, hogy mi az oka, hogy a nőkről mint áldozatokról, a férfiakról pedig mint elkövetőkről beszélünk, a helyes válasz persze nem az, hogy azért, mert az egyesület utálja a férfiakat, vagy hogy a feministáknak kell még egy ok, ami miatt elégedetlenkedhetnek. Hanem az, hogy az esetek 95 százalékában nő az áldozat, férfi az elkövető.
A tesztek kitöltését követő, vagy megelőző beszélgetések az egyes szervezetek tagjaival gyakran felemelőek, és ha felszabadultabb szórakozásra vágyunk, érdemes ellátogatni a Down szindrómások sátrához, ahol hatalmas molinókra festhetünk szabadon. Az autizmussal élők sátránál pedig azt is megtudhatjuk, hogy bár nem is olyan régen állapították meg e diagnózist, korábban már Einstein és Newton is mutatott erre utaló jeleket.
Az Amnesty International standjánál is a játéké a főszerep. Csocsóban a vezetők csapatában – köztük Orbán Viktorral, Recep Tayyip Erdogannal, Vlagyimir Putyinnal, Kim Dzsong Unnal – érdemes játszani, ugyanis ők kétszer annyian vannak, mint az aktivisták, 2-0-ról indul a játék, és nekik lejt a pálya. Ha esetleg ilyen esélyekkel mégsem szeretnénk indulni, kaphatunk ideiglenes betű tetoválást az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának első mondatából. Rám a soron következő 49., E betű jutott, ami a héten már a második tetoválásom. Ugyanis miközben az egyik megelőzést célzó sátorban a mellrák és a vastagbélrák kiváltó okairól beszélgettem az ott lévő aktivista hölggyel, kislánya rózsaszín csillámos remény szalag-tetoválást varázsolt a karomra.
A Svéd Intézet és a Raoul Wallenberg Akadémia együttműködésének köszönhetően két fekete kocka is áll a téren, amelyekbe bebújva a BMSZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium és a Szerb Antal Gimnázium diákjainak projektjeivel ismerkedhetünk meg. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1. és 7. cikkelyét dolgozták fel egy család és különféle egyének történetein keresztül. Ahogy az első cikkellyel foglalkozó kockában írják, nem az a célja a projektnek, hogy megváltsa világot: “Csak annyit kérünk, hogy gondolkozz.” A tükörre festett hidzsábba nézve azonban a saját tekintetünkkel találkozhatunk, s így nem is olyan nehéz megérteni, mit jelent az, hogy nincs különbség bőrszínek, vallások és nemek között.
A United sátrában is hasonló gondolatokkal találkozhatunk, korábbi kampányuk kiállított képei rávilágítanak, ha csokoládéról, pizzáról, vagy épp sörről van szó, nincs problémánk a sokszínűséggel. Felvetődik tehát: miért zavar mégis, ha a másik különbözik tőlünk? Az ehhez hasonló kérdések száma végtelen, és már néhány sátorba belépve közelebb kerülhetünk a saját válaszainkhoz. Köztük ahhoz, hogy civilnek lenni nem csupán egy címke, amit magunkra ragaszthatunk, ha kedvünk tartja. Mert ez a hét épp arról is szólt, hogy felejtsük el a címkéket.
