Ötvenhét évvel ezelőtt, augusztus 13-án kezdték el építeni a falat, amely lebontása után huszonnyolc évvel is meghatározó az azóta születettek számára is. A berlini fal épp olyan fogalommá vált, akár a vasfüggöny, és amilyen talán évek múlva a mexikói fal, vagy Orbán Viktor kerítése lesz. Politikai jelentősége mellett gazdaságra, a társadalomra, vagy akár kultúrára is kihat. Évtizedekre képes meghatározni az ott élők sorsát. Bár Európa-szerte figyelemmel kísérték a berlini fal 1961 és 1989 közötti történetét, mégiscsak az érintett régióban hagyott kitörölhetetlen nyomokat. Erre mutat rá az idei Velencei Építészeti Biennálé német pavilonja, amely a huszonnyolc évig fennálló, majd épp idén huszonnyolc éve lebontott falról és az azóta is meglévő megosztottságról, az alapos feldolgozottság hiányáról ad látképet.
Birthler a GRAFT építészeti stúdióval együttműködve hozta létre a monumentális kiállítást, amely a perspektívával és a színekkel – vagy azok hiányával – is játszik. A pavilon huszonkét elölről fekete, hátulról információkkal ellátott fehér falat, valamint hat ma is aktuális kerítést, határvonalat prezentál, ez utóbbiakkal hangsúlyozva, hogy nem múlt el nyomtalanul az eltelt huszonnyolc év sem megosztottságok, családokat, emberi sorsokat elválasztó döntések nélkül a világban. Ezek súlyát a látogató is érzékelheti a fekete falak által szabdalt, a mozgás szabadságát korlátozó, eredetileg azonban hatalmas térben.
Felmérések szerint a németek fele még mindig nem hisz abban, hogy megvalósult volna az egység a két országrész között. Bár a különbségek csökkentek, mivel a politikai pártok, és egyes szervezetek folyamatosan tesznek lépéseket, s a nyugatnémet lakosság is komoly áldozatokat hozott. Ennek ellenére az egykori NDK területén bizonyos ágazatokban még mindig alacsonyabbak a fizetések, kisebb az emberek anyagi megtakarítása, kisebb a szavazási hajlandóság, és az ország vezető napilapjainak szerkesztőségei közül egy sincs a korábbi szocialista régióban.
A tárlat reagál mindezekre a gazdasági, politikai, üzleti jelenségekre, kiemelve azokat a lehetőségeket is, amelyek kihasználatlanul maradtak. A kurátorok számára fontos volt, hogy rámutassanak, az építészetet nem lehet társadalmi aspektus nélkül vizsgálni: bár sokan mondják, hogy a fal – és a vele együtt járó megosztottság – már elsősorban csak a fejekben él, a különféle morális döntések, élethelyzetek meghatározzák a falhoz való viszonyulást, vagy az ahhoz fűződő (pre)koncepciókat.
A projekt címe – Unbuilding Walls (lebontani a falakat) – magában foglalja mindazokat a kérdéseket, amelyek messze túlmutatnak a német eseményeken: mit jelent megnyitni a határokat? Betonszerkezeteket kell porrá zúzni hozzá, vagy esetleg az sem elég? Nem is léteznének határok, ha nem hallgatnánk az azokat megalkotók szavára? A városokat kettéosztó, vagy az ott élők vélemény és szólásszabadságát feltartóztató falak az igazán veszélyesek? Mindennapjainkat befolyásoló, gyakran milliók életét meghatározó döntések húzódnak meg e kérdések mögött, amelyek üzenetei talán nem is olyan bonyolultak: elhisszük, hogy a történelem nélkülünk is működik, vagy felállunk, és csákánnyal rontunk a határainknak; tudva: egyszer, minden fal omlani kezd.
Infó:
16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé,
Nyitva: november 25-ig
