Élveboncolás. Erre vállalkoztak az AlkalMáté Trupp – az egykori Máté–Horvai osztály tagjai most már tizenkettedik alkalommal. A sorozat, hogy az osztálytársak egymás életéről készítsenek előadást nyaranta, így megtartva a szoros kapcsolatot és az egymásból fakadó inspirációt, még Zsámbékon indult. Néhány éve ezek a viszonylag rövid próbákkal létrejövő alkalmi produkciók beköltöztek a Jurányiba. Egy szerződésről, egy megállapodásról van szó, amelyet mindenkinek komolyan kell vennie és be is tartania ahhoz, hogy a bátor, sok kockázattal teli vállalkozás működjön. Az elmúlt években azonban történt egy és más. Például ketten – Száraz Dénes és Fenyő Iván – kiléptek ebből a szövetségből. Ettől még Száraz Dénesről készült előadás – nélküle. És ugyanez történt most Fenyő Iván esetében.
Dömötör András rögtön az előadás elején elmondja azt a drámai mondatot, hogy „Iván másodszor hagyott itt minket”. Volt ugyanis olyan variáció, hogy ő is részt vesz a produkcióban. Aztán másként alakult. Ennek a konfliktusnak, újabb csalódásnak a hangulata erősen érezhető az előadáson. A hiú és éhes fiú, akit megismertek és megszerettek a főiskolán az osztálytársai, ma már inkább a csodákban hisz. „Hinni egyszerűbb, mint gondolkodni” – hangzik el ezzel kapcsolatban az előadásban. „Jó lett volna beszélgetni, a kérdésekre választ kapni, így talán újra egymásra találni” – teszi még hozzá Dömötör. Ehelyett kapunk egy B verziót, olyat, amihez Fenyő Iván hozzájárult. Bizonyos jelenetek kimaradnak, például az osztállyal való szakítás. Van persze nagyon sok szellemes és profi megoldás. Eleve a dalok is ilyenek, amelyek nagyon pontos hangulatképet festenek a főszereplőről és az osztályról is. Azok az osztálytársak is megjelennek videobejátszásban, akik más elfoglaltságuk miatt nem tudtak most együtt próbálni a többiekkel. A résztvevők nem ítélkeznek, tükröt tartanak csupán Ivánnak – és önmaguknak – még akkor is, ha tudják, hogy ebbe most nem annyira jó belenézni és nem is lehet (sőt: talán nem is illik) mindent megmutatni.
Amit viszont megmutatnak, az színházilag rendkívül professzionális, tele jó ötlettel. Nehezen felejthető például az a jelenet, amikor egy Fenyő Iván-film castingján Adél szerepére tartanak válogatást. Egy másikban pedig Jordán Adél édesanyját, Lázár Katit alakítja egészen káprázatosan. A hanghordozásától a gesztusokig tökéletesen megjelenítve a színésznőt. A Fenyő Iván című előadás azt is megmutatja, miként lehet gúzsba kötve táncolni és ebben az esetben nem érdemes azon tovább gondolkodni, mi történik akkor, ha nincs gúzs. A produkció legfőbb erénye, hogy úgy tud szórakoztató és néhol felkavaró lenni, hogy nem lép át etikai szabályokat, nem sértődésből, bosszúból jön létre, hanem a másikra és egymásra kíváncsian. És nem hazudik, nem ferdít. Kimond dolgokat, de nem értelmez, nem elemez. Az életet köti össze a színházzal. Az előadás végén mindenki meditál, ami azért szép, mert átsüt belőle a megnyugvás, az elfogadás.
És ebből Fenyő Iván sem tud kimaradni, sőt nagyon is benne van.
