Visszavonta a hét elején a lengyel parlament egy korábbi törvényét, amellyel börtönnel büntette volna azokat, akik a „lengyel nemzetet”, illetve egyes lengyeleket a második világháborús zsidóirtásban való részvétellel vádolják, illetve akik Auschwitzról, Majdanekről, Sobibórról mint „lengyel koncentrációs táborokról” beszélnek, írnak. A törvény az év elején született és nemzetközi felháborodást váltott ki. Tiltakoztak ellene Izraelben és az Egyesült Államokban, mondván, a lengyel jobboldali többségű parlament korlátozná a történelmi kutatás szabadságát, börtönnel sújtaná azokat, akik a lengyel múlt fájó és szégyenteljes történeteit feltárják. Tény: a haláltáborok a náci Németország népirtó politikáját valósították meg az elfoglalt lengyel területeken. Ám a kevés embermentőn kívül a lengyelek sokasága közömbös volt a zsidók elhurcolásakor, sokan pedig együttműködtek a nácikkal, tömeggyilkosságok részesei voltak, nyerészkedtek a holokauszton. A „nemzeti becsületet védő” törvény célja a történelmi emlékezet kipucolása volt, hogy a képben csak hősi lengyelek és bűnös idegenek, muszkavezetők maradjanak.
Az emlékezetpolitika a hatalom eszköze uralmának megőrzésére. Ellenségeket jelöl meg és új bálványokat állít. A legendaépítés gyorsan ellepi az állami kézben lévő médiát, kötelező olvasmánnyá válik, államilag támogatott filmek, emlékművek témája lesz. A nemzet bűntelenségének (!) mítosza egyben alapul szolgál az ellenségkép kialakításához. Nem is sorolom, milyen módon teszik ezt térségünkben a lengyel jobboldali-konzervatívnak titulált kormánypárt (PiS) ideológusai és más országokban lévő eszmetársaik. A mi térségünkben a történelem kimazsolázása, kisajátítása mindig aktuálpolitikai célt szolgál. Miután a kelet-európai zsidók millióit a nácik és szövetségeseik sok évtizede elpusztították, a többségi társadalmak a mai napig képtelenek kezelni, hogy elődjeik közönyös tanúi, esetleg résztvevői voltak ennek. A nacionalista kormányok ezért készítettnek maguknak emlékezetpolitikai koncepciókat, hogy ezt a dilemmát feloldják. Irodalmi művek, dokumentumregények bukkannak fel Lengyelországban, Litvániában, Magyarországon a bűnrészességről. A reakció a szerzők elleni gyűlölethadjárat, esetleg tompa hallgatás.
A lengyel hatalom kiszámolta, nem érdemes pár mutatós nemzetgyalázási perecske miatt csinnbe menni Amerikával, vagy a velük egyébként elvbarát Netanjahu-kormánnyal. Donald Trump és az izraeli kormány meg ünnepelheti aprócska győzelmét. Ezután szabadabb lesz-e a történelmi kutatás, megjelenik-e az állami tévében, hogy a PiS által törvénybe iktatott „elátkozott katonák”, (jobboldali gerillák) zsidógyilkosságokban vettek részt, litván, vagy fehérorosz falvakat pusztítottak el? Sok ügy van itt, amit nem tisztáztak a háború után 73 évvel sem.
