A szabad tér mindenkié – ezt reprezentálja a hatvanhárom ország részvételével zajló 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálé, amelynek központi témái közt egyaránt szerepel a fenntarthatóság, a jövő, a multikulturalizmus, a múlt- és történelemfeldolgozás kérdése. Az ember viszonya épített és természetes környezetével olyan kérdéseket vet fel, amely földrészenként, országonként és régiónként sokszor nagyon hasonló, ugyanakkor rendkívül személyes és bensőséges is. A kiállítóhelyeken, a Giardini kert nemzeti pavilonjaiban, az Arsenale egykori hajóépítő műhelyeiben, valamint a város több pontján olyan projektekkel találkozhat a látogató, amelyek egyszerre tartják fenn, és építik le az adott nemzetekről vélt sztereotípiákat. Persze, a prekoncepció nagy szerepet játszhat, hiszen azokba a pavilonokba tér be először az érdeklődő, amelyben úgy véli, visszaköszönnek az adott országról kialakult benyomások. Oroszország vasúthálózata, Németország falai, Románia lakótelepei és számos más projekt illeszkedik is ebbe a képbe, felszabadító felismeréssel jár azonban az a felfogás, amellyel e témaköröket megközelítették a kiállítók.
A rendkívül összetett és mégis szerteágazó biennálé számos problémára, gazdasági vagy politikai nehézségre rámutat, és olykor megoldási javaslatokat is kínál. Bizonyos esetekben az üzenet nem egyértelmű, és a minél többet megmutatni akarás elveszik a zsúfoltság lila ködében, máskor viszont letisztult, már-már teljesen üres helyekkel is találkozunk, amelyek a szabad tér egyéni értelmezéseinek nyitnak teret. Olykor a kultúrsokk érzése fenyegeti a látogatót, máskor azonban nagyon otthonos közegben mozoghat, s a felismerés örömével lavírozhat a makettek, tükrök, ajtók és falak rengetegében. A szabad tér fogalmát számos ország a szociális helyzetből kiindulva, míg mások az oktatási és kulturális terek jelentőségét feldolgozva, vagy épp a totális nyitottság felől közelítették meg. Az installációk nem csak arra reflektálnak, mi a szabad tér, arra is rámutatnak, milyen problémákat vet fel annak meghatározása, mit jelent számunkra a szabadság. Olyan hely, ahol a gondolataink szabadon áramolhatnak, mint a finnek könyvtáraiban? Vagy a vallási, politikai térfoglalás révén megjelenő szabályok – amelyek az izraeli és belga pavilonban köszönnek vissza – is kapcsolódhatnak e meglehetősen ingatag fogalomhoz? Hol lehetünk szabadok a világ egyik legfejlettebb kontinensének belsejében, Amerikában, ahol folyamatosan mások látószögének, megfigyelésének tárgyai vagyunk? Elég egy hatalmas kilátó a fák fölött, hogy szabadnak érezhessük magunkat? A kérdések aktualitását általában akkor vesszük észre, ha felhívja a figyelmünket egy reflektor vagy néhány hangzatos felirat a falon.
