Többek közt a Klauzál téren tartottam sétát a hétvégi Budapest100-on, ott meséltem az érdeklődőknek mindenről, amiről ilyenkor szoktam: a város fejlődéséről, a valóra vált és meghiúsult tervekről, akárcsak az egymásba fonódó emberi sorsokról. A séta előtti nap persze századszor is megtanultam a főbb évszámokat: mondjuk hogy mikor épült a Teréz-templom és mikor bontották le az Orczy-házat. Aztán délutánra újra el is felejtettem őket.
Ez már csak ilyen, az ember feje nem káptalan, az évszámok meg pláne azért vannak, hogy benne legyenek a könyvekben és tudja őket az internet. Manapság már bármi egy kattintással előhívható. Kivéve persze, ha az ember épp érettségizik, mert akkor - mint azt az Indexen olvashattuk - fejből kell tudnia mindenről, pontosan mikor történt, a thermopülai csatától a Holdra szállásig. Ezért van, hogy még a hatályos érettségi szabályzattal is dacolva az egyik budapesti középiskolában a maturandusoktól elvették a "régi", évszámokat is tartalmazó történelmi atlaszt, és csak az "új", ábrákon kívül semmit sem tartalmazó segédletet használhatták.
A történet egyébként akár a Hoffmann Rózsával megindult, immár nyolc éve tartó oktatási ellenforradalom jelképe is lehetne. Annak tankönyvi példája, hogyan lehet tudomást sem venni a XXI. század evidenciáiról: nem törődni azzal, hogy ma a siker titka nem a 16 évesen felvett közmunka, hanem az élethosszig tartó tanulás, s hogy a mai korban nem kell teletömni a fiatalok fejét semmire sem jó adatokkal, hanem meg kell tanítani őket kíváncsinak lenni, kutatni, felderíteni a jó és igaz válaszokat, kritikával kezelni az interneten özönlő valós és hamis információkat.
A fideszes oktatásigazgatás azonban konokul a múltra szegezi a tekintetét, és "az apám is ebből az ábécés könyvből tanult, a fiamnak is jó lesz, legalább rendes ember válik belőle is" demagóg dallamára hülye szabályokkal, ostoba egyentankönyvekkel próbálja meg visszatuszkolni az ifjúságot a XIX. századba. Nem fog sikerülni. Különösen azért nem, mert egy repülőjegynyire várják őket a kétezres évek.
