„A mindfulness, azaz tudatos jelenlét mindig velünk van, de közvetlenül nem jelenik meg a gondolkodásunkban, viselkedésünkben” - mondta Dr. Szilágyi Judit tanácsadó a Népszavának. A multitasking meghatározásából - a figyelem gyors, egymás után több feladat megoldására irányításából és megosztásából - következik, hogy a figyelmünknek van iránya, amelyek vezetését jelenti a mindfulness. Ha „mindfulak” vagyunk, ezt szándékosan a jelenbe, az „itt és most”-ba küldjük, és ott is tartjuk. A legoptimistább felmérések szerint is csak a napunk felében vagyunk jelen; többnyire „robotpilóta” vagy „zombi” üzemmódban tevékenykedünk. Gondolatainkkal, érzéseinkkel automatikusan reagálunk a külvilág ingereire, a belső monológjainkat fűzzük tovább. Ennek jele lehet, ha este nem is emlékszünk, mit csináltunk egész nap, azaz alacsony éberséggel éltük meg, csak végigfutott rajtunk. Ha a napjaink többségét ez jellemzi, annak az lehet a következménye, hogy nem éljük meg a heteinket, a hónapjainkat, sőt akár az egész életünket sem.
Az, hogy egyre több csatornán egyre több impulzus zúdul ránk, rontja a figyelemirányításunkat, sőt egy idő után a koncentrációs képességünk is csökkenhet. Ráadásul nem is mi irányítjuk a figyelmünket, hanem a felugró, villanó, csipogó ingerek „nyernek”. Ha „mindfulak” vagyunk, mi döntjük el, hogy az adott pillanatban mire figyelünk. Persze könnyebb, ha csökkentjük a külső ingereket: a telefont a szoba másik felében hagyjuk, még jobb, ha a routert is kikapcsoljuk. Olyan ez, mint amikor fogyni akarunk: jobb, ha nincs otthon csoki.
A mindfulnesst „buddhistásan” éberségnek fordítják – folytatja Schieszler Tamás tanácsadó. „Látszólag nagyon egyszerű: a figyelmünket ítélkezés nélkül a jelen pillanatra irányítjuk. A belső, begyakorolt véleményeink, gondolataink, előítéleteink, sémáink azonban kiugrasztanak a jelenbeli tapasztalásból.” Ezek az azonnali értékelések a legnagyobb „mindfulness-gyilkosok”. A megítélés nélküli jelenlét kezdetben nehéz, viszont könnyen fejleszthető. A hétköznapi működésünkbe beiktathatunk olyan gyakorlatokat, amelyekkel, a „légzésünkbe kapaszkodva” a figyelmünket a jelenben tartjuk, miközben megfigyeljük és a tudatosítjuk a belső világunkat, a bennünk kavargó testi érzeteket, érzelmeinket, gondolatainkat. A figyelemirányítási állóképességünket egyszerűen erősíthetjük, ha például napközben néhányszor megállunk, mély levegőt veszünk, és megkérdezzük magunktól: hogy vagyunk, készítünk egy belső leltárt az érzeteinkről, érzéseinkről, gondolatainkról. A légzésfigyelés biztosan visszaterel az „itt és most”-ba. Ezt bármikor, akár egy unalmas megbeszélésen is alkalmazhatjuk; tudatosíthatjuk, valójában mi történik körülöttünk.
Illusztráció: pexels.com
A mindfulness egy alapkompetencia, a normális működésünk része. Attól vagyunk ugyanis emberek, hogy tudatosan megtapasztaljuk a történéseket. Bennünk van, akkor is, ha a kifejezést még nem is hallottuk. Néhány másodpercig mindannyian tudjuk egy dolgon tartani a figyelmünket, de aztán elugrik. Egy buddhista megfogalmazás szerint a fejünkben lévő gondolatok majomcsordaként működnek: összevissza ugrálnak, kiabálnak, szaladgálnak. A mindfulness azt jelenti, tudatában vagyunk a létezésének, és tudjuk irányítani; megkérhetjük a majmokat, hogy csendesedjenek el, pihenjenek le vagy éppen egyfelé fussanak. Ezt a képességet éberség meditációval fejleszthetjük, ami az elején nem feltétlenül nyugtató hatású, ugyanis rájöhetünk, hogy a majmok százfelé vannak, ugrálnak, és esélyünk sincs, hogy egybetereljük őket, ettől jobban nem leszünk, viszont az „idomításukhoz” szükséges ez a tisztánlátás. A figyelmünk irányítása nem megy magától, dolgozni kell érte. A jó hír az, hogy a kutatási eredmények szerint szerencsére gyorsan alkalmazkodunk hozzá. Már nyolc hétig tartó, napi öt-tíz perc mindfulness meditáció agyszerkezeti változásokat okoz.
