Szemfüles diplomata Macron francia elnök, megállás nélkül kezdeményez. Államfői egy esztendeje alatt az Európai Unió megújításának kísérletében megelőzte Merkelt, igaz, a német koalíció összetákolása Berlinben sok fejfájást okozott. Kérdés, ezen morfondíroznak most Brüsszelben, sikerülhet-e hasonló eredményeket elérni a francia államfőnek belső fronton is, a sztrájk feszültségek csillapításában?
Macron 2017-es megválasztása után egyszerre két hadszíntéren indult küzdelembe. A külpolitikában és széleskörű társadalmi reformjainak a meghirdetésében, amelyektől azt reméli, hogy kiegyenlítheti a szociális egyenlőtlenségeket. Nagy hátránnyal indult, a többség a „gazdagok elnökeként” vélekedik róla.
Az elharapózó sztrájkhullám komoly gondok elé állítja az elnököt. A napi sztrájkhírek azt tartják számon, hogy a vasutasok hány vonatot tartottak vissza a remízekben, az Air France légitársaság gárdája mennyi repülőt nem hagyott fölszállni, a diákok bősz hangulata lehiggadt-e? A legutóbbi napok hírei azonban inkább az államfő taktikáját látszanak igazolni, ahogyan múlik az idő, százalékos arányban úgy fogyatkozik a sztrájkoló vasutasok száma. A légitársaság állapota ettől erősen különbözik. Az Air France társas viszonyban működik a holland KLM-mel, nagy a vetélkedés. A francia vezérigazgató igyekszik kemény legény lenni, minden bérkövetelést elszántan visszautasítana. Érvelt azzal is, ha nehezen jutna dűlőre, aligha maradhatna a társaság élén. Emelkednek az olajárak, a konfliktusnak szerinte haladéktalanul véget kell vetni, eddig 220 millió eurót veszítettek. Ami, ha nem változik semmi, hamar 300 millióra növekedhet. Azzal a meglepő javaslattal állt elő, hogy a szakszervezetek körében rendezzenek „népszavazást” kérdezzenek meg személy szerint minden dolgozót, amit az érintettek, mint képtelenséget elutasítanak. Monsieur Janaillac vezérnek a magatartása pontos másolata Macron hajthatatlanságának. Macron Donald Trumppal történt mostani találkozása előtt nyilatkozott a Fox News hírügynökségnek, hosszan és részletesen szólt kormányzatának szociális feszültségeiről. Nem hajlandó engedni jottányit sem – mondta -, „ha visszakoznék, hogyan készíthetném elő országunk jövőjét”.
A Le Monde belpolitikai főszerkesztője vezércikkben magyarázta meg a helyzetet. A viszonyokat a tenisz sport szabályaihoz hasonlította, Macron öt államfői esztendejét, amelyből már csak négy van hátra, öt szettben ábrázolta. Azt fejtette ki, hogy ellentétben a meteorológiai állapotokkal, az idei francia tavasz nem lesz kánikulai, viszont valószínűleg feszült, igen. Arra a kérdésre, hogy az elnök hajlandó volna-e alkudozni, bármennyire is fölvizezni a meghirdetett társadalmi reform terveit, habozás nélkül angolul azt mondta „no chance”, erre semmi esély. Amit a Le Monde, úgy tolmácsolt, hogy tengerentúli szóhasználattal a kifejezés még durvább.
A szakszervezeti követelések teljesíthetetlenek, mert csupán társadalmi kisebbség áll mögöttük. Ezt az ítélkezést alátámasztja az Ifop intézet fölmérése is, amely azt mutatja ki, hogy a 2017-es elnökválasztáshoz képest, amelyen Macron 27 százalékot szerzett, a jövőre esedékes erőpróbákon akár 47 százalékra is számíthat.
Szép arány, még biztatóbb kilátás. A vezető uniós sajtó bőségesen kommentálta a francia feszültségeket, mert azt véli látni benne, hogy mintegy előre vetíthetik a Macron reformok derűsebb sorsát is. A The Week londoni hetilap azt kérdezte, lehet-e, hogy Párizs rálelt-e a maga Thatcherére, aki „vasladys elszántságával” ráncba szedte az akkori szigetországot?
