Kisméretű kígyófajunk, a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) a magyar gerinces fauna legveszélyeztetettebb faja, vadon élő állományát alig több mint 500 példány körülire becsülik. Ráadásul ez az alfaj a Kárpát-medencében csak Erdélyben és Magyarországon fordul elő. Hazánkban mára csak a Hanság és a Kiskunság gyepein, legelőin maradtak fenn. A Kiskunságban Dabas, Táborfalva és Kunpeszér környékén, illetve a Bugac-Bócsa pusztákon vannak még populációi.
A rákosi viperának Bugacon két élőhelye maradt, a Nagypusztán és az egykori katonai lőtéren. A két területet viszont egy csaknem 20 hektáros, zömmel akác és erdei fenyő fajokból álló erdő választja el egymástól. Az apró termetű kígyóknak az erdő áthatolhatatlan akadályt jelent, így a két populáció nem tud keveredni egymással. A most indult Interreg-IPA Magyarország - Szerbia projektben a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kapcsolatot teremt a két terület között. Így nem csak újra összeköttetésbe kerülnek a viperapopulációk, hanem megnövelik az élőhelyüket is. A pályázati program során 13 hektárnyi akácos-fenyves erdőt előbb átminősítenek, majd kitermelik, meghagyva az őshonos, hazai fafajokat. Az így kialakított fás legelőn a fenyőtű avar eltávolítása után fűmag felülvetéssel segítik elő a gyep regenerációját.
Illusztráció: AFP
A rákosi vipera rejtőzködő életmódú állat, mivel a kistermetű, 40-60 centiméter hosszúságú kígyó számos állat kedvelt tápláléka. Vadászik rá a gólya, a gém, a szalakóta, a fácán és a túzok is. A róka, a borz és a vaddisznó pedig földalatti rejtekéről is kitúrja. Mérge felnőtt emberre gyakorlatilag veszélytelen, marása méhcsípés-szerű. A faj fokozottan védett, eszmei értéke 1 millió forint. A projekt célja a Pannonrégió két meghatározó állatfaja, a rákosi vipera és a túzok megőrzése a két ország területén. A túzok Európa ritka és veszélyeztetett madárfaja, amely Szerbiában kizárólag Észak-Bánátban él. A pályázat keretén belül a szerb partnerek a Túzok Legelői Speciális Természeti Rezervátumban 115 hektáros területet kerítenek be vadvédelmi kerítéssel azért, hogy a mintegy 11 példányból álló populáció költő madarainak zavartalan körülményeket biztosítsanak. A kerítés építése mellett növényi kultúrák vetésével és dúvadirtással teszik kedvezőbbé az életfeltételeket Szerbia utolsó túzokélőhelyén.
