Lizz Wright stílusára, előadásmódjára a New York Times a „neosoul” kifejezést használta, mert ezer szállal kötődik a hatvanas-hetvenes évek afro-amerikai zenekultúrájához, a Philadelphiából kiindult, hagyományos soulzenéhez. „Ha azt kérdezed, hogy szeretem-e Aretha Franklin, Diana Ross vagy akár Whitney Houston dalait, akkor az a válaszom, hogy persze. Ugyanúgy, ahogy a rhythm and bluest, a funkyt, a minőségi popzenét is. De az improvizáció meghatározó szerepe miatt én mégicsak dzsessz-énekesnő vagyok, ha már mindenáron kategóriába kell sorolni” – mondja.
A műfajok, stílusok szerinte igen gyorsan változnak, „de abból a 150 éves tradícióból, amit az Amerikába behurcolt afrikai rabszolgák túlnyomórészt vallásos zenéje, a gospel és a spirituálé képvisel, jottányit sem engedek; egész életemben, minden koncertemen ebből töltekezem.” Ez nem is csoda, hiszen Georgia államból származik, ahol ez a hagyomány mindmáig megtapasztalható a templomi éneklésben: több ezer gospelkórus működik. Az énekesnő édesapja lelkipásztor volt, így óvodás korától ebben a közegben nőtt fel; kisiskolásként már énekversenyeket nyert. Mostani európai turnéját két lengyelországi koncerttel kezdi, majd London, Párizs, Budapest, Bécs, Zürich és a Benelux-államok következnek – a sorozat április 22-én, Berlinben zárul. Mindenütt új lemeze, a Grace dalait játssza, amelyen populáris, közismert – stilárisan nagyon változatos – dallamokat helyett új kontextusba.
„Herbie Hancock már 1996-ban, a New Standard című lemezével megmutatta, hogy nem kell félni a popzenei témáktól. A két háború között a napi felhasználású slágerekből egy-egy jó előadásnak köszönhetően dszessz-örökzöldek lettek, s ez ma sincs másként. Lényegesen több munka van ebben a lemezben, mint sokan gondolnák: nyolcvan dalt választottam ki és tanultam meg eredeti formájában, s ezekből hónapok alatt, fokozatosan kristályosodott ki, hogy melyik lesz a kilenc, amit leginkább magaménak érzek, saját képemre tudok formálni. A tizedik dal, az All The Way Here saját szerzeményem” – meséli Lizz. A nagy példaképek – mint Nina Simone vagy Ray Charles – mellett bátran nyúlt olyan távolabbi zenei világok felé is, mint Bob Dylan és k. d. lang művészete. Dylantől az 1981-es Every Grain of Sand, míg Lang repertoárjából az 1992-es albumán (Ingénue) szereplő Wash Me Clean került a lemezre. A további szerzők között szerepel az 1973-ban elhunyt gospel-ikon, Sister Rosetta Tharpe, valamint a 2015-ben meghalt legendás komponista, Allen Toussaint.
