Az ENSZ Közgyűlése 2013-ban úgy döntött, hogy március 3-a legyen a Vadvilág Világnapja. A dátum jelentőségét az adja, hogy negyven éve, 1973-ban ezen a napon fogadták el a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt, a CITES-t. A nagymacskákat ugyanazok a veszélyek fenyegetik, amelyek a legtöbb vadon élő állatot: a fakitermelések következtében csökkennek élőhelyeik, tizedelik őket az orvvadászok, és az illegális kereskedelem sem kíméli őket. Az elmúlt száz évben a tigrisek száma 95 százalékkal, az afrikai oroszlánok húsz év alatt 40 százalékkal lett kevesebb.
A WWF Magyarország több mint 25 éve dolgozik a hazai természetes erdei élőhelyek védelméért. Emellett 2010 óta együttműködik az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságával a nagyragadozók kutatásában, a Hiúzvédelmi Program célja az állatok élőhelyeinek védelme mellett az ismeretterjesztés is. A program az elmúlt évben kibővült: a 2017 végén indult projekt elsődleges célja, hogy a nagyragadozókkal foglalkozó különböző érdekcsoportok - többek között állattartók, vadászok, természetvédelmi szakemberek, természetjárók, döntéshozók - közti kommunikációt elősegítse. Ez nemzetközi szinten is fontos, hiszen az Európában előforduló 33 nagyragadozó-populáció 88 százaléka határokon is átnyúlik.
Pedig a macskafélék története 30 millió évre nyúlik vissza, az eurázsiai őserdők fáin akkor jelent meg az a mai cibetmacskákra hasonlító ragadozó, amelytől a ma élő összes macskaféle származik. Ezek az állatok Ausztrália és az Antarktisz kivételével az összes földrészen őshonosak. Nálunk a négy hiúzfajból az eurázsiai az őslakos, amely Európa legnagyobb macskaféléje. Ezeknek rendkívül fontos szerepük van az erdei ökoszisztéma fenntartásában, csökkentik a növényevők állományát, ezzel segítik azt, hogy az erdők természetes módon, saját erejükből újuljanak meg. Sajnos az elmúlt évszázad közepére a hiúz hazánkban a túlzott vadászat következtében kipusztult, a rejtőzködő életmódja miatt a Kárpátok szellemmacskájának is nevezett állat azonban az elmúlt évtizedekben újra megjelent. Mára már rendszeresen előfordul a Börzsöny, a Zemplén és az Aggteleki-karszt területén, de még mindig védettségre szorul, hiszen nincs tudomásunk arról, hogy az elmúlt években sikeresen adtak volna életet utódnak. Jelenlétükről vadászok beszámolói mellett néhány kameracsapdás felvétel is árulkodik, összlétszámuk azonban még a tízet sem éri el.