Jézuska félautomata üzenetrögzítője egy barkácsboltban állt. Roppant büszkék voltunk rá, pedig az óvatlan külső szemlélő semmi egyebet nem láthatott belőle, mint egy hatalmas fenyőt tele karácsonyfaégőkkel meg néhány furcsa tárggyal. Ami – valljuk be – némileg szembemegy egy karácsonyfa-díszítő verseny koncepciójával.
Meglehet, kezdetben tényleg üres volt kicsit. Pedig nagyon sokat dolgoztunk vele: napokig válogattam a megfelelő képeslapokat a századelőről, amelyeket csapatunk egyetlen valamire való tagja, Henrik, kinyomtatott, üres hátlappal, hogy újra felhasználhatóak legyenek. Mi, elméleti szakemberek csak a világmegváltásig jutottunk, igaz, olyan elégedettek voltunk az ötletünkkel, mintha valóban sikerült volna a Föld összes fegyverét tubarózsává változtatnunk.
Az ötlet a következő volt: a karácsonyfadíszek képeslapok, amelyeken a barkácsbolt vásárlói írásban üzenhetnek a Jézuskának. Jó, első olvasatra kevésbé tűnik felvillanyozónak, mint amennyire mi el voltunk ragadtatva tőle, és bevallom, a századik aranyzsinórnál, amelyet a gondosan kilyukasztott képeslapokra kötöttünk, már a mi lelkesedésünk is kezdett alábbhagyni. Keresztapám aprólékos műgonddal elrendezte az ágakon a karácsonyi égőket, majd odatámasztotta a fa elé a feliratot: Jézuska félautomata üzenetrögzítője.
Letáboroztunk a kassza mellé, és vártuk a hatást, ám a vevőket jó ideig hidegen hagyta a páratlan lehetőség. Félórányi várakozás után fiatal nő érkezett. Megakadt a szeme a pulton sorakozó képeslapokon. Ez meg micsoda, kérdezte, én pedig előugrottam, mint egy amerikai marketingszakember, és előadtam briliáns ötletünket Jézuskáról meg az ő félautomata üzenetrögzítőjéről.
- És én is kívánhatok? – kérdezte a nő rezzenéstelen arccal.
- Természetesen. Jézuska mindenki kívánságát teljesíti – helyeselt Keresztapám, aki vélhetően ugyanarra az amerikai marketing tanfolyamra járt, mint én.
- Mindenkiét?
Ezt már csak úgy a semmibe mondta, elgondolkodva, s nyúlt is a filctollért. Sokáig írt, gyöngybetűkkel, lassan, mint aki minden szót alaposan megfontol. Amikor végzett, odasétált a karácsonyfához, és a legfrekventáltabb helyre akasztotta a lapot, mintha azon múlna, a Jézuska kinek a kívánságát teljesíti először. Ezután megfordult és annyit mondott: Köszönöm!
Alig csukódott be utána az ajtó, már rohantunk is a fához. A magányosan fityegő képeslapon ez állt:
"Kedves Jézuska! Tudod, mi mindenen mentünk keresztül, és mennyire vágyunk már arra, hogy kisbabánk szülessen. Kérlek, add, hogy jövőre ne várjunk hiába, és a következő beültetés sikeres legyen! Köszönöm"
Olyan bambán álltunk a fa előtt, hogy a vevők csodálkozva körénk sereglettek. Csakhamar kisebb tumultus alakult ki a pult körül: mindenki képeslapot akart küldeni a Jézuskának. Az üzenetrögzítőnek híre ment a városban, pár nap múlva elfogytak az üres képeslapok.
A versenyen másodikok lettünk, a zsűri indoklása szerint mégiscsak egy igazi karácsonyfának kellett nyernie. Pedig mindenki tudta, hogy a mienk volt a legigazibb.