- Tíz évvel ezelőtt úgy vélekedett, nincs kijelölt helye az irodalomban. Változott ez a helyzet?
- Általában csoportokon kívül létezem. Ha valamilyen támadás éri az írókat, akkor mindig azon veszem észre magam, hogy valahova besorolnak, ahol épp alátámasztom az érvelést. Ha úgy gondolják, akkor a jobboldali táborhoz sorolnak be, vagy legutóbb azt vettem észre, hogy balliberális író vagyok a Magyar Idők egyik cikkében. Ez néha frusztráló, máskor meg nevet rajta az ember. Szeretek szabad ügynök lenni. A műfajokat illetően szintén a szabadságvágyam, és a kíváncsiságom vezérel, ezért egy csomó mindennel próbálkozom.
- Az első kötet, A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) előtt négy évvel jelent meg Nyáry Krisztián Így szerettek ők című könyve. Akkor hangsúlyozta, hogy a könnyedebb téma nagyon érdekli az embereket, de az irodalomból kiszorult.
- Szerintem azóta Nyáry Krisztián neve valóságos brand lett az ismeretterjesztő műfajon belül. Az utóbbi években kiderült, hogy az emberek nagyon vártak ennek a műfajnak a megújulására. Az, hogy ki milyen olvasókat céloz be, honnan veszi az inspirációt ehhez, az változó. Engem a nőtörténet érdekel, ezzel kapcsolatban van hátterem és érdeklődésem is. Íróként a nemi szerepek átjárhatósága, története foglalkoztatott.
- Feministának tartja magát?
- Olyan generációhoz tartozom, amelyiknek ez nem olyan automatikus. Van egy 15 éves lányom, aki nem gondolkodik azon, hogy ő feminista-e, hanem azt mondja, hogy az. Azért nem vágom rá azonnal, hogy igen, mert láttam a feminizmus alakváltozásait, másrészt pedig megijedek attól, hogyha valaki egy bélyeget akar rám ütni, inkább elkezdek kitáncolni a dologból. De nyilván ennek az ügynek az érdekében tevékenykedem.
- Mennyire volt tudatos törekvés A modern budapesti úrinő írásakor, hogy egyes kérdések aktuális, politikai vonatkozásaira rámutassanak szerzőtársával, Géra Eleonórával?
- Már az is kérdés volt, hogy a politika belekerüljön-e a divat, szépségápolás, háztartás, lakáskultúra, oktatás, párválasztás, családtervezés, anyaság stb. témák mellé. Nyilván ezt nem lehetett kihagyni egy olyan kornál, ahol az erős politikai megosztottság meghatározta a nők életét. Mivel ez egy művelődéstörténeti kötet, ezért nem utalhatok a szövegben konkrétan a jelenre. De azt gondolom, hogy a témaválasztások reflektálnak a mai korra. Pár hónappal ezelőtt nem is gondoltam, hogy ennyire fontos lesz például a munkahelyi zaklatások témája. Ha tíz évvel ezelőtt valaki megírja ezt a könyvet, lehet, hogy nem hegyezi ki annyira a munkavállalásról szóló fejezetet. A gyerekvállalással kapcsolatos fejezet is ilyen, annak politikai témává tétele miatt, hogy ki, hány gyereket, mikor, hogyan szül, és mert ezzel kapcsolatban propaganda is zajlik. Próbáltam megmutatni, hogy a jobb-bal megosztottság mennyire meghatározta az emberek életét. Főleg azért, mert sokan azt gondolják, hogy ez a rendszerváltás óta van így, pedig ez iszonyú erősen meghatározta már a két világháború közötti mindennapokat is.
- Az Egyformák vagytok történelmi regény?
- Sajátos módon reflektál a korra, háttérbe szorítva a történelmi szálat. Sokat olvastam társadalmi regényeket anyaggyűjtés közben, és én is ilyennel akartam próbálkozni. A regény megjeleníti a hétköznapjainkat, abban a tekintetben, hogy mik a közbeszéd részei. Benne van a kormányellenesség, és az embereket átható hangulat. A kiábrándultság, a termékenységi propaganda, a feminizmus harmadik hulláma, a város és a vidék viszonya, az értelmiségi nők szerepe.
- Fog írni a nemrég kirobbant zaklatási botrányról is?
- Az utóbbi két hónapban tudatában voltam, hogy mi most egy kulturális forradalmat élünk meg. Ha valaki író, érzékenynek kell lennie, hogyha érzi, hogy a történelem éppen történik. Ez biztos, hogy át fogja formálni a mindennapjainkat hosszú távon. Nagyon érdekes, hogy most mindenki elkezdett azon gondolkodni, hogy mikor történt vele ilyen. Legalábbis az én generációmban. Eddig azt gondoltuk, hogy ez természetes dolog, és a hétköznapjaink része, nem gondoltuk, hogy így nevezzük meg. El tudom képzelni, hogy írni fogok róla, ha képes leszek megfogalmazni, hogy hogyan alakítja át a hétköznapjainkat, hogyan formálja az emlékezetünket.
- Korábbi regényeinél felmerült, hogy nem értékelte a közönség az iróniát, a szarkazmust. Azóta fogékonyabbak erre az emberek?
- Most abszolút nem. Van egy nagyon cinikus beszédmód a hatalom részéről Magyarországon, és erre szerintem sokszor az a reakció, hogy nagyon komoly, és néha pátosszal teli nyelven szólal meg az ellenzék, hogy figyelmeztesse őket, vagy hogy elkülönítse magát ettől. És van a PC, a politikai korrektség, ami miatt átalakul az emberek beszédmódja, és más dolgok lesznek tabuk, mint az eddigiek.
- Ezek a tabuk mintha most elsősorban a nőket érintő témákhoz kapcsolódnának.
- Ez szintén a politikából adódik. Van egy konzervatív visszacsapás. Egy csomó coming out azért történt meg, mert az emberek úgy gondolták, hogy ezzel is tiltakozhatnak ezzel szemben. A női témákkal kapcsolatban bizonyos dolgokról azt gondoltam, hogy természetesek, és kiderült, hogy nem azok, hanem újra kezdjük a diskurzust onnan, ahol száz vagy százötven éve abbahagyták. Nem olyan beszélgetéseknél kellene tartanunk már, hogy hol van a nők helye. Nyilván minden nő helye ott van, ahol ő elképzeli magát. Ha hagyományos értékrend szerint akarnak élni, akkor éljenek úgy, ha nem, akkor nem. Nem lehet felülről megszabni, hogy ki a jó állampolgár; aki jól tölti be a nemének megfelelő szerepet. Ezt lehetetlen dolognak tartom.
- Mely történelmi nőalakok váltak fontossá az Ön számára?
- Nagyon tudom csodálni azokat, akik bármilyen dolgot ki tudtak maguknak vívni abban a korszakban. Például, ha arra gondolok, hogy Kéthly Anna lett a második női képviselő. Ezt emberfeletti vállalkozásnak képzelem el, hihetetlen karakter kellett ahhoz, hogy ezt valaki erővel bírja. Van több elfeledett írónő is, akik nagyon érdekelnek, Bródy Lili és Földes Jolán például nagy kedvenceim lettek.
Író, műfordító, közéleti szereplő. 1919-ben létrehozta a konzervatív tábor lányait-asszonyait tömörítő Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét. A Nyugat ellenlapja, a Napkelet főszerkesztője volt, Bujdosó könyv című művében antiszemita nézeteinek is hangot adott. 1937-ben Irodalmi Nobel-díjra jelölték. Alakja kétes pozíciót tölt be a magyar kulturális életben, művei elsők között jelentek meg Kerényi Imre Nemzeti Könyvtárában.
- Tormay Cécile és a hozzá kapcsolható Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) nevű szervezet is helyet kapott a kötetben.
- Szándékosan belementem abba, hogy sokszor felbukkanjon, mert nagyon fontos figura volt annak ellenére, hogy egy bizonyos csoport számára negatív alak. Láttam, hogy nagyon fontos ember volt ezekben az évtizedekben, és azt éreztem, hogy jelentőségének megfelelően bele kell tenni a könyvbe. Talán a legnagyobb hatalommal rendelkező nő volt, afféle női Habony Árpád lehetett. Kitalált dolgokat, amik a Horthy-korszak propagandájához kellettek, írói tehetségét annak szolgálatába állította, hogy megfogalmazzon a tábort egyben tartó jelszavakat. Gondolhatjuk negatív és kétes ideológiát sugárzó figurának, de ő egy nagyon nagy hatalmú nő volt, és ez nem számított hétköznapinak akkor.
- Milyen reakciókat vár a közönség részéről?
- A könyv politikai része kapcsán van bennem aggodalom. Épp ezért nagyon meggondoltam minden mondatomat, hogy ne legyek semmilyen irányba sem szélsőséges. De azt gondolom, nem lett volna helyes, ha kihagyjuk a politikát. Hazugság lett volna, ha hamis nosztalgiát keltve azt állítottuk volna, hogy ez egy csodálatos korszak volt, amit semmiféle kellemetlenség, feszültség nem tépett.
