Kisebb kormányátalakítást hajtott végre és új szóvivőt nevezett ki Emmanuel Macron francia államfő november végén. Erre azért volt szükség, mert mozgalma, a Hajrá Köztársaság (LREM) a Lyonba összehívott rendkívüli kongresszuson Christophe Castanert választotta meg gyakorlati vezetőnek. Az LREM ugyanis a májusi elnökválasztás következtében vezető nélkül maradt, miután elnöke az Elysée- palota lakója lett. Azóta ez a jeles alakulat gazda nélkül maradt. Kibírta, az államvezetésnek mégis hiányérzete támadt. Feszültség a kongresszuson sem voltt, mert a posztra csupán egyetlen kandidátus akadt, meglepetés lett volna, ha nem ő fut be. Hiszen személyesen az Élysée-palota ura szemelte ki, két tartózkodó voks ellenében egyhangúlag választották meg. Az utolsó pillanatig az volt csupán a kétséges, hogy milyen ranggal tiszteljék meg. Elnök nem lehetett, arra a posztra ott a Respublika kizárólagos első embere, a főtitkári sarzsi kevés, maradt a „főmegbízotti” tisztség. Három évre.
A „győztes” személye egyetlen pillanatig se volt kétséges, eleve ő volt Macron államfő és pártelnök kiszemeltje. Megszolgálta, amikor még Francois Hollande szocialista kormányzata idején minden remény nélkül föláldozta magát egy választáson a szélsőjobboldali Nemzeti Front ellenében. Önként és énekelve vesztett, már eleve a szolgálat mellet tett hitet. Christophe Castaner, a szűkebb baráti körnek csak Casta, eleve azon gúnyolódott, hogy a kakasviadalt kedvelő franciák ez egyszer kénytelek lesznek elfogadni az egyetlen kiszemeltet. Meg elszórakozott azon is, hogy még az eredmény ismerete előtt olyan feszült lesz a hangulat, miként a versenyparipák istállóiban a prüszkölő, patáikat döngölő bajnokjelöltek körében. Nem aratott sikert Casta hasonlataival még a reá voksolók körében se, mert nagy részük tudta, a demokráciának nem érdeme a versenymellőzés. Sőt, kellemetlen.
Sok francia profi politikus, eddigi parlamenti képviselő, szenátor megtapasztalta már, hogy az a párt, amely bármilyen megfontolásból a vezérelv híve, a tapsviharok, a forró ünneplés, az öntömjénezések rajongója, azt kockáztatja vele, hogy elveszíti demokrata hírnevét. Ma a Hajrá Köztársaság még nem tart itt, noha Macron elnök néha érezheti a népszerűség hullámzását, hosszabb távra kockázatos lehet a taktika. Demokráciákban óva intenek az alkalmazásától. Annál is inkább, hogy együtt járhat más kísértéssel is.
Castanert legújabb szerepköre előtt, amíg favorit lett, mindig is korlátlan buzgalom hevítette. Hármas tisztsége is volt. Kettő amolyan miniszter közeli beosztásnak volt vélhető, összekötő a kabinet és a törvényhozás között, meg amolyan kormányszóvivő. Akadtak, akik egészen szoros Élysée-palota közelsége okán, ha hivatalosan nem is, de elnökbefolyásolónak vélték, legalábbis sugalmazónak. Még a kongresszus előtt az a föltételezés járta, hogy friss pártvezetői rangja mellett hiúsága arra buzdíthatja, őrizze meg legalább egyik tárcáját, maradjon miniszter is. A feltételezések beigazolódtak. Castaner az Elysée-palota szóvivői tisztségéből távozott, de kormányzati pozícióját megőrizte, ő maradt a parlamenti kapcsolatokért felelős államtitkárság vezetője.
Hogy mi várható részéről a kormányzó LREM gyakorlati vezetőjeként, arról folynak a találgatások. Vannak, akik abban reménykednek, hogy Castener még jó időben visszafogja magát, néhány friss nyilatkozata mintha erre utalna. „Ha dicsérő bárdot hajszolnak, olyat, aki szakadatlanul a kormányt magasztalja, reám ne számítsanak”, fejtette ki a napokban. Azzal egészítette ki, aki nagyon kedveli a gyufát, azt is kockáztatja, hogy megég, óvatosság az ajánlott, zűrzavar semmiképpen se. Hogy mindez megvilágosodás vagy ravaszkodó ügyeskedés, e napokban még nehéz megítélni. Annyi kétségtelen, hogy ebben az összesűrűsödött mai francia politikai világban több változat is elképzelhető.
