Kár, hogy a magyar közvélemény egy része Thomas O. Meliát nem úgy ismeri, mint a külpolitikával foglalkozó amerikaiak. Tom Melia itt kitűnő elemző és megfontolt diplomata hírében áll. A magyar olvasók azonban talán csak Deutsch Tamáson keresztül hallottak róla. „Ki a f*sz az a Thomas Melia?” tette fel a kérdést 2011-ben Deutsch, kifogásolva, hogy a nevezett hozzá mert szólni a magyar politikához. Aztán kiderült, hogy Melia Budapesten járt az átkos bukása után, és választási szakértelmét arra használta fel, hogy a kis Fideszt, a ma illiberális, akkor liberális pártot segítse.
2011-ben a jobboldal arra számított, hogy Obama után – Melia az ő stábjában volt középmagas pozícióban 2010 és 2015 között - majd jön az „igazi”, a konzervatív Amerika, tessék csak kivárni. Pedig ez nem így van. Amerikában kormányok és politikusok jönnek-mennek, de a változások mértéke korlátolt. Igaz, Trump elnök kormányzására kevésbé jellemző a folytonosság, de egy ilyen, Amerikával és általában a Nyugattal ellenséges magyar kormány őszinte barátságra nemigen számíthat Washingtonban - ahogy Brüsszelben sem.
Érdemes elolvasni Melia új tanulmányát, amely az elmúlt héten jelent meg az American Interestben. (A folyóirat kiadója egyébként az ultrakonzervatív Hudson Intézet mecénása is. Az is jellemző Amerikára, hogy Melia most két műhelynek is dolgozik: az egyik a texasi George W. Bush Intézet, a másik a szintén konzervatív philadelphiai Külpolitikai Kutatóintézet.) Melia tanulmánya („The Diplomat vs. The Lobbyist”) Connie Mack IV-ről szól, aki nemcsak a magyar kormány, de az oroszpárti ukrán maffia lobbistája is. Mack most éppen egy respektált, rutinos, profi diplomata, David Kostelancik ellen hadakozik Washingtonban.
A figyelmes magyar olvasó tudja, hogy Kostelancik, a budapesti amerikai nagykövetség vezetője a MÚOSZ meghívására előadást tartott a sajtószabadságról, és ez nem tetszett a magyar kormánynak. Amit a magyar olvasó talán nem tud, az az, hogy Mack, ez a magyar adófizetők pénzéből fontoskodó lobbista többmillió dolláros számlákat nyújt be Lázár Jánosnak – a semmiért. Két-három szélsőséges és jelentéktelen képviselőtől eltekintve nincs semmi befolyása. Hiteltelenségét persze csak növeli, hogy a másik kuncsaftja a már említett ukrán-orosz maffia.
Nehéz megérteni a magyar kormány amerikai politikáját. Lehetséges, hogy a nacionalista belpolitika és az oroszbarát külpolitika amerikai ellenséget igényel. Ilyen „ellenség” volt már a múltban is Nancy Brinker, Hillary Clinton, Victoria Nuland, André Goodfriend és Tom Melia. Az ellenük folytatott személyeskedő, pimasz, gyakran alattomos támadások eredménye viszont nulla. Még egyszer: nulla. Amerika hangja néha eltompul, van, amikor hipokrita, de a lényeg alig változik.
A nyilvánvaló kudarc egy felelős kormányt arra késztetne, hogy változtasson a politikáján. A legújabb támadások David Kostelancik ellen sajnos azt sugallják, hogy a magyar kormány képtelen tanulni a hibáiból.
