Évek óta figyelmeztetnek, hogy az európai népesség rohamosan öregszik, ám a választói preferenciák épp ellenkező irányba mutatnak. A vasárnapi ausztriai választásokon aratott győzelem után a néppárti Sebastian Kurz, 31 évével a legfiatalabb európai vezető lehet. Ifjú kora ellenére szinte veteránnak számít a politikában, hiszen 27 évesen már külügyminiszter volt a wunderwuzzi (csodagyerek), ahogy Ausztriában nevezik őt.
Kurz-cal csak bővül a lista, amelyen olyan nevek szerepelnek, mint Emmanuel Macron (39) francia elnök vagy Leo Varadkar (38), Írország első, homoszexualitását nyíltan vállaló miniszterelnöke. Bár már nem állnak egy kormány élén sem, a „klub” tagjai között tartják számon Matteo Renzit, aki 2014-ben, 39 évesen lett Olaszország legfiatalabb kormányfője, az észt Taavi Roivast, aki 34 évesen lett miniszterelnök, s utódját, a 39 éves Jüri Ratas, jelenlegi észt kormányfőt.
Az újgenerációs vezetők sikerét elnézve felfedezhető néhány közös vonás. Elemzésében a BBC rámutat: manapság a választók számára nem feltétlen a politikai tapasztalat a fő kritérium, ennél fontosabb a karizma, a frissesség, a lendület, és a meggyőző, a jövőbe optimizmussal tekintő kampány. Kurzra, Macronra és Renzire is igaz, hogy tradicionális pártokban „nevelkedtek”, de képesek voltak meggyőzni a szavazókat arról, hogy új szelek következnek: képesek rá, és meg akarják újítani a rendszert. Kurz néhány hónap alatt alakította át az ÖVP imidzsét, amelyet a fekete szín türkizre váltása szimbolizált. Macron sikertörténete szintén a kockáztatásról és a frissességről szólt, hiszen hátat fordított a szocialistáknak, és saját mozgalmat alapított. Jean-Jacques Barbéris, Francois Hollande korábbi szocialista elnök egyik gazdasági tanácsadója azt nyilatkozta a Financial Timesnak: Macron olyan hatással volt a francia politikára, mint az Uber a taxis társadalomra. „Macron ‘uberizálta’ a francia politikai rendszert, több száz veterán politikust körözött le” – írta le a brit gazdasági napilapnak a jelenséget a szakértő.
Az elmúlt években egyre nagyobb igény mutatkozott a választók részéről erre a frissességre, olykori radikális hozzáállásra. A gazdasági világválság után sokan csalódtak a tradicionális pártokban, az addig uralkodó politikai rendszerben. Sophie Gaston, a brit agytröszt, a Demos igazgató-helyettese úgy véli, a fiatal vezetők előnyt tudnak kovácsolni korukból, sőt tapasztalatlanságukból is, hiszen nem viselik a nagy botrányok, kudarcok stigmáját, így az emberekben reményt keltenek. „Úgy tekintenek rájuk, mint akiket nem szennyezett be a politika, vagy ahogy Macron esetében, azt látják bennük, hogy mernek kockáztatni, és szembemennek az orthodox szemlélettel” – magyarázta a BBC-nek Gaston. Az szintén megkülönbözteti őket a hagyományos politikai garnitúrától, hogy közülük többen belátták 2008 után: a kétpólusú politizálás, a bal és jobboldal kiábrándította a szavazók egy jó részét, akik más, modernebb megközelítésre vágynak.
Ennek közvetítésében sokat segít a digitalis médiában rejlő lehetőségek hatékony kiaknázása. A közösségi felületeken többnyire olyan képeket és videókat osztanak meg, amelyeken az átlagemberek számára elérhető, laza, modern politikus benyomását keltik.
Kurz gyakran hagyja a szekrényben a nyakkendőt, de Matteo Renzi sem vetette meg a bőrdzsekit. A fittség szintén fontos eleme a fiatal, lendületes imidzsnek. Emmanuel Macronról júniusban készült egy fotósorozat, amelyen kerekesszékben teniszezett, de a tengerentúlon is a PR-gépezet kedvelt eleme a sport. Az amerikaiak imádták a kosárlabdázó Barack Obamáról készült fotókat, de ott van Justint Trudeau, Kanada liberális miniszterelnöke is, aki – a róla készült fotók tanúsága szerint – bokszol, fut és rendszeresen kirándul a csaádjával, noha kérdés, hogy mikor jut minderre ideje.
Ahogy elemzésében a The New York Times is rámutat: természetesen nem áldozott le az idősebb vezetőknek, hiszen így is többségben vannak. A kor önmagában nem garancia semmire, hiszen a szélsőségesek táborában is sok a fiatal, és az idősebb vezetők sem feltétlen maradi gondolkodásúak. Ott vannak ráadásul az egykori rebellis üstökösök – példéul Alexis Ciprasz görög kormányfő –, akik mostanra beolvadtak a mainstream politikába. Az elemzők szerint Emmanuel Macron népszerűségének esése szintén jelzésértékű. Úgy tűnik, amint az egykor tettrekész, reformer politikusok a rendszer részévé válnak, vonzerejük máris csökken. Az igazi munka ekkor kezdődik igazán.
