Hajnal János, akkori státusza szerint friss disszidens 1950-ben napokig a Sixtus-kápolnában ácsorgott és Michelangelo mennyezetfreskóját tanulmányozta. Az egyik teremőr figyelte a visszajáró, karizmatikus fiatalembert, beszédbe elegyedtek, majd súgott neki egy tippet: adjon be pályázatot az olasz egyházművészeti kiállításra. Hajnal ekkor már két éve Rómában él, de azt megelőzően is járt Olaszországban, tizennyolc évesen gyalog ment el Firenzébe, hogy saját szemével lássa az Uffizi Képtár minden művét.
Figurális batikműveivel pályázott, a szervezők - felfigyelve a művek átütő erejére - önálló termet biztosítottak számára, tizenkilenc batikot állíthatott ki, melyek előző évben Capriban készültek, egy nemzetközi kulturális kommunában. Balázs Kata kurátor szerint a Kiscelliben megtekinthető monumentális méretű, mitológiai vásznak a festő legkülönlegesebb technikáját képviselik, “mivel Hajnal a batikot táblaképként kezelte”.
Ezzel új lendületet vesz a pályája, azóta nincs olyan része Olaszországnak, mely ne őrizné alkotásait. Ehhez az elementáris és újat hozó tehetségén kívül befogadó közegre is szüksége volt. Magyarországra az emigrációja után nem utazott többé. Érdi Sándor, Dékány István és Rádai Eszter készített portréinterjút vele a magyar média számára. Ezekből is kiderül elszántsága és elkötelezettsége, amellyel a háború és a változó politikai rendszerek által többször megtört tanuló- és pályakezdő évek után mindent hajlandó volt előről kezdeni - külföldön. Temetése a római San Leone Magno templomban volt, melyet Hajnal korai mozaikjai és üvegablakai díszítenek: Nagy Szent Leó pápának a hun Attilával való találkozását és a tízparancsolatot ábrázolják. Az olasz főváros genetikai intézetében dolgozó orvosok 1953 óta Hajnal freskói alatt gyógyítanak.
Ugyanekkor készítette el a brazíliai Sao Paulo székesegyház üvegablakait. Övé az egyesült államokbeli Hartfordban a Saint Joseph-katedrális díszes ablaka. A milánói és a pratói dóm üvegablakaitól kezdve a római Rebibbia börtönéig láthatók művei. Hajnal 180 négyzetméteres üvegablaka díszíti a Vatikán területén a VI. Pálról elnevezett audiencia-termet, a szintén római Santa Maria Maggiore bazilika rózsaablakát és a római Pápai Magyar Intézet kápolnáját.
A műveit 1958, vagyis az olasz állampolgárság megszerzése után Giovanni Hajnal néven jegyző alkotót legtöbbször - egyszerűsítve - egyházművésznek titulálják, mivel kevesen látják át a fennmaradt művek arányait. Hajnal Musu Giulia, a művész lánya, akit ismerősei Juliskának szólítanak, a hagyaték gondozójaként azt mondja, édesapja életműve jóval összetettebb, mintsem egyházművészként lehessen azonosítani.
A kiállításon a Milánóban őrzött hagyaték szűk válogatása, valamint az 1939 és 1948 között a Fővárosi Képtár egykori gyűjteményébe került, illetve magángyűjteményekben és a kecskeméti Katona József Múzeumban őrzött munkák láthatók.
Emigrációja előtt, 1945 után például harcos antifasisztaként, született humanista művészként illusztrációkat készített a Budapest és a Csillag folyóiratok valamint a Szabadság számára. Swift Gulliveréhez és Dante Isteni színjátékához készített több száz illusztrációja is fennmaradt. Szakrális témájú és az emberi kapcsolatokat állatokkal ábrázoló festményeit, grafikáit számos múzeum és magángyűjtemény őrzi, köztük a Magyar Nemzeti Galéria és a Vatikáni Múzeum Modern Képtára. Az olasz állami és a vatikáni posta felkérésére bélyegterveket is készített.
A kilencvenhét éves korában elhunyt művész élete végéig alkotott. Hajnal Musu Giulia a hagyaték rendezése közben újabbnál újabb művekre bukkant, apja sosem szakadt el a magyar kultúrától, főként az irodalomtól. A könyvekbe fanatikusan jegyzetelt, de nem betűkkel, hanem rajzolva. Ady-kötetének lapszéli feljegyzései külön kiállítást érdemelnének.
Infó:
Megtekinthető szeptember 10-ig a Kiscelli Múzeum Oratóriumában.