Stephen King alighanem a legtöbbet megfilmesített regényíró: 238 nyilvántartott írói kredittel rendelkezik filmes produkciókban. Pedig csupán 56 regényt jegyez, igaz, emellett számos novellát is írt. A számok és arányok mégis elképesztőek. Az is, hogy az író rajongóinak a szemében örök kérdés, hogy hogyan lehetséges az, hogy nyomasztóan túlnyomó többségben ezek a művek a rossz filmek történetét gazdagítják.
Egy kézen meg tudjuk számolni a jól sikerült King adaptációkat (Remény rabjai, Creepshow – A rémmesék könyve, Ragyogás, Halálsoron), míg a fércművek száma konvergál a végtelenbe. Összetett kérdés, hogy miért van ez, például, hogy a misztikus és horrorirodalom narratívája nehezebben átültethető mozifilmmé, mint mondjuk Dan Brown forgatókönyvszerű regényei. Esetleg az a tény, hogy kis költségvetéssel az ilyen produkciók hülyén mutatnak végül a vásznon, de mindezek mellett maga King is okolható a filmes bukások miatt.
Például azért, mert ahogy öregszik egyre bátrabban szidja Stanley Kubrick Ragyogását és isteníti a Mick Garris rendezte négy és félórás tévés változatot. Egyszerűen azért, mert utóbbi hűen követte a könyv eseményeit – ez nagyobb erény a szemében, mint a film minősége. Nagyon nem szereti, ha a regényeit alaposan átírják, mint annak idején Kubrick tette...
Garris, a Ragyogáson túl még öt pocsék King adaptációt jegyez és még mindig nem vonult nyugdíjba. Az már csak hab a tortán, hogy a legsilányabb Stephen King adaptációt maga Stephen King jegyzi. Az 1986-as Maximális túlhajtás kínosan gyenge és számos pontján röhejes szinte zuhanó produkciót forgatókönyvíróként és rendezőként dirigálta végig, igaz, a legenda szerint ritkán volt beszámítható állapotban. A nyolcvanas években egyre inkább előtérbe kerülő alkohol- és drogproblémáit viszont vállalta, sőt, élményeit beépítette a későbbi műveibe is.
Toronyverés
Lehetetlen misszió. Ez jutott az eszembe, amikor először olvastam, hogy megfilmesítik Stephen King nyolc regényből álló sorozatát A setét tornyot. Szokás szerint King ezeknél a misztikus-western műveknél sem épp a visszafogottságáról volt híres, csaknem ötezer oldalnyi irodalmi alapanyagról van szó. A gyártó Sony így nem is csak egy filmet tervezett, hanem egy egész multiverzumot: a most moziba került darabbal párhuzamosan annak előzménytörténete tévésorozat formájában fog életre kelni. Egyszóval több lábon álló vállalkozás ez, mely szemmel láthatóan olcsó trash formában manifesztálódik. Legalábbis Nikolaj Arcel mozija kapcsán abszolút ez a benyomásom.
A hatvanmillió dolláros költségvetés (amely kifejezetten alacsonynak számít álomgyári mércével) nagy részét minden bizonnyal a két főszereplő sztár gázsija vihette el, mert amit rajtuk kívül a vásznon látunk, szerény keretek között előadott olcsó szórakoztatás. Dramaturgiai problémák is vannak a produkcióval, sokáig nem egyértelmű, hogy Roland, a harcos tulajdonképpen a főhős – Idris Elba egyébként rutinból hozza a kötelező elvárhatót. Nem így a Waltert, a gonosz mágust alakító Matthew McConaughey, aki kéjes mosollyal az arcán ripacskodja el a szerepét. Kis kikacsintással, mintha azt sugallaná nekünk, nézőknek: bocsássuk meg neki gyorsan ezt a totális félreértést.
Infó:
A setét torony
Forgalmazza az InterCom
