A férjem felesége remek cím, ha az ember bestsellert óhajt írni: a potenciális olvasó azonnal felkapja rá a fejét. És épp ezzel a lendülettel rakja is le a könyvet, ha az nem felel meg a felfokozott elvárásoknak. Emiatt furcsa, hogy eleinte nehéz mit kezdeni Jane Corry regényével: minden patikamérlegen mérve, tökéletes szervezettséggel érkezik, kicsit túlságosan is steril szöveg. Valami mégis húz előre, hogy aztán középtájon világossá váljék, mennyire okos könyv A férjem felesége: az írónő különösebb táj- vagy személyleírások nélkül döbbenetesen erős atmoszférát teremt kizárólag nyelvi és lélektani eszközökkel. És persze innentől meg vagyunk véve: a sodró fejezetek visznek magukkal, s közben saját értékítéletünket is próbára teszik. Vajon valóban ártatlan-e, aki annak látszik – és felmenthető-e bárki a bizonyított bűn alól a körülmények tükrében? Létezik-e feloldozás vagy egész életünkben magunkban hordozzuk az elkövetett hibáink és hazugságaink miatti torzulásainkat? Ezekkel a kérdésekkel szembesül az átlagos, önbizalomhiányos nőként induló, később, sikeres ügyvédként kiviruló Lily, aki azonban brutális árat fizet a szakmai sikerekért. Bizarr kapcsolati háló és még bizarrabb egyéni motivációk: Corry igazi mestermunkát végez, mindvégig mederben tartja (mi több: filmszerűen feszesen) a cselekményt.
A férjem felesége kicsit talán túlságosan is tömény, de kétségtelenül hatásos, sőt, egyenesen fejbe kólint. Még úgy is, hogy itt-ott kifejezetten kényelmetlen olvasmány, hiszen azon kapjuk magunkat: mi magunk is relativizáljuk a szereplők bűneit.
Infó:
Jane Corry: A férjem felesége
21. Század Kiadó
