"Kipróbáltam a fogót, rádobtam egy oszlopra, a hangra felkapta a fejét egy részeg kormánybarát járókelő, és 15 percig dühtől fuldokolva, köpködve kergetett az operatőr kollégámmal együtt, bár nem tudta, mit tervezünk. A plakát cselekvésre szólított fel: ne hagyjuk. Hát ő nem hagyta. Így működik a gyűlöletkampány."
- Soros-fogóval tette nevetségessé a gyűlöletkampányt. Ez egy háló, amivel a tudjukkikre lehet vadászni. Politizálni kezdett?
- Kerülöm a napi politikát, de lassan minden összefonódik vele. Foglalkoztat, ami az országban zajlik, hangot is adnék ennek, de el kell tudnom dönteni, hogy melyik ügy mutat túl önmagán és az aktuális pár perces botrányon. A Soros-ügy ilyen. Már Orwell 1984 című könyvében járunk, a kormánynak találnia kellett egy megfoghatatlan ellenséget. Felhorgadtak az indulatok, miközben aki Magyarországon valóban kapcsolatba került Soros Györggyel, annak jó élményei vannak. A mi iskolánkban is bele volt ütve az angol könyveinkbe, hogy a Soros Alapítvány ajándéka. A kormányzati kommunikációban Soros éppen az ismeretlensége miatt tökéletes ellenség, a zsidó származása miatti antiszemita lehetőség csak bónuszpont. Próbálom szarkazmussal közelíteni. Addig nézegettem a plakátokat, amíg eszembe jutott, hogy esetleg nem is egy Soros van, hanem sok.
- Ahol fegyver van, ott lövés is lesz, ezt már tudjuk a drámairodalomból. Ha lesz elfogó-eszköz, akkor önkéntesek is lesznek, akik használnák. Veszélyes ötlet.
- Éppen erről van szó. Állampolgári kötelesség lesz elkapni és az államigazgatásnak élve beszolgáltatni az elszaporodott Sorosokat. Majd ott kifaggatják őket, aztán jó esetben a sorsukra engedik.
- Áttér a direkt politizálásra?
- Ez nem politizálás, inkább gondolatébresztő közéleti performance. Az egész köztéri megmozdulás egy vasárnap reggel kezdődött, amikor sokakkal együtt felhúztam magam, hogy tényleg nem nyithattak ki az üzletek. Az éjjelnappalik és a szabad piaci viszonyok 89-hez köthetők. A szabadságérzetemhez tartozik, hogy ne mások döntsék el helyettem, mivel töltsem az időmet.
- Ekkor állt ki valamelyik áruház parkolójába feketén árulni?
- Igen, mint az egykori lengyel piacokon, a csomagtartóból kínáltam az otthon összeszedett WC-papírt, cukrot és lisztet.
A vasárnapi boltzár elleni akció.
- Ezt az akcióját azok is ismerik, akik nem naprakészek a képzőművészetben, bejárta a teljes médiát.
- Két nap alatt szétfutott a híre. Megtapasztaltam, mire képes a net, ha kollektív érzelmet tudunk eltalálni.
- A kórházi nyomor is ismerős mindenkinek. A Jahn Ferenc Kórháznak költségcsökkentő pizsamát ajánlott. Egy mozdulattal lehetett hullazsákká alakítani. Viccet csinál a halálból?
- Figyelemfelkeltés. Azt látom, hogy sem a halálnak, sem az életnek nincs méltósága az országban. A Fidesz legnagyobb bűnének azt tartom, hogy az oktatást és az egészségügyet az út szélén hagyta, pedig 2/3-os felhatalmazással évtizedekre jó pályára állíthatta volna.
- Kiáll mint ellenzéki művész?
- Eddig ügyeltem rá, hogy szétválasszam magamban a festő és az akcionista kettősét. A képeimre jellemező a letisztultság, a légies hangulat, esetleg némi humor is. De egyre komolyabban gondolom, hogy aki közszereplést vállal - már pedig képeket festeni és kiállítani azzal a céllal, hogy mások megnézzék, az bizony közszereplés–, annak állást kell foglalnia a közt érintő ügyekben.
Kádár és a pop-art.
- A szeptemberre ígért Kádár-kiállítás közüggyel foglalkozik?
- Szándékaim szerint igen, és kapcsolódna a fővárosi kiállításhoz egy köztéri akció is. Az egykori Kádár-villához szeretnék levinni egy land-art jellegű, szabadtéri installációt. Sokan tudják, hogy ott van-volt a villa valahol Aligán, ez már a közös történelmünk része.
- De két történelmünk van, az egyikben igazságos Kádár János, a másikban dögöljön meg Kádár János. Melyiket választja?
- Nincs két Kádár. Nem lehet elhallgatással elfelejtetni a bűneit és nem lehet csak a bűneiről beszélni. Elő kell vennünk egy tükröt és folyamatosan törölgetnünk kell, hogy tiszta képünk legyen a múltunkról. Nem felejthetjük el az 56-os megtorlásokat. De én is a Kádár-érában voltam gyerek, sokakkal közös emlékem, hogy megjöttek a Balatonra a szegény endékások, mi pedig gazdagok voltunk, szabadnak éreztük magunkat hozzájuk képest. De attól még, hogy nem mi voltunk a legnyomorultabbak, nem menthetjük fel az elnyomó rendszert.
- Ha sikerülne észrevennünk, hogy az előző rezsim néhány ügyével azért vagyunk megengedőbbek, mert akkor voltunk gyerekek, máris veszélyesebbnek éreznénk a kormány oktatáspolitikáját. Egy gyerek nagyrészt elhiszi, amit az iskolában mondanak.
- Erről van szó. Ezért fontos a diktatúra gyerekélményeiről beszélni. Az első Kádár-képet például oviban kellett rajzolnom. Választani lehetett a zászló és Kádár János bácsi közül.
- Ez nyilván csak az óvónő személyes túlkapása volt, most is leginkább a megfelelési kényszer működteti a rendszert. Az erős vezető feltételezett szándékát eltalálni.
- Ez tette számomra igazán aktuálissá most a Kádár-korszak megértését. A rendszerváltáskor másokkal együtt én is magam mögött hagytam az egész történetet. És most döbbenten tapasztalom, hogy mekkora igény van a központi hatalomra, a Főnökre. Orbán az igazodási hajlandóság miatt engedheti meg magának a túlkapásokat, az antidemokratikus működést.
- Ha megértjük a kádárizmust, tisztábban látjuk az orbánizmust?
- Jó lenne, mert egyre gyakrabban köszönnek vissza a rendszerváltás előtti reflexek, gesztusok. A kiállításomhoz azért választottam Üdvözlet Aligáról címet, mert Kádár ott találkozott a nyaraló néppel – ugyan szöges drót választotta el a villát. Próbálnám megragadni a Sokol-rádiós retro abszurdot. A színekben visszaköszönnek a hetvenes évek, de megjelenik néhány pálma is, a banánköztársaságokat idézve. A kedves emlékeink is bekerülnek a sorozatba, lángos a nagyival, lerobbanni Trabanttal az érdi emelkedőn.
