- Ők hiányoznak a mai Magyarországról és sokan mások is, akik elhagyták az országot - mondta lapunknak Hermann Ildi. A Hiányzó történetek című projekt megvalósítója New Yorkban élő emigráns holokauszt túlélőket fotózott otthonukban és meséltette el velük történetüket. - Meg lehetett volna csinálni máshol is ezt a projektet, én New Yorkban voltam, amikor eszembe jutott az ötlet. Itt jelentős számú az emigráns zsidó közösség - mondta a fotós és hozzátette, a megszólalókon kívül rögzíteni akarta a történeteket is, de nem videóban. A kiállításon így a 10 élettörténet a galéria teljes falát beborító szöveges formában jelenik meg.
Az elbeszélők a fotókon szemben ülnek a nézővel, mintha közvetlenül nekünk mesélnének. Az arccal társított személyes történetek és a képek sok mindenben különböznek, de még több mindenben hasonlítanak egymásra. A szobák berendezése hasonló, polgári enteriőröket látunk. A történetek alapján a megszólalók számára ugyan traumatikus a holokauszt emlékezete, de beépítették élettörténetükbe a bujkálást, a munkatábort, a halál, a veszteség és a túlélés néha bűntudattal is terhes tapasztalatát. Fiatal felnőttek, gyerekek voltak vagy még meg sem születtek a második világháború idején, ami azt is jelenti, hogy az emlékezés sokszor áll másoktól hallott elbeszélésekből.
A holokauszt emlékezetén túl a projekt látóköre sokkal szélesebb. A megszólalók történeteiben ugyan a legmeghatározóbb dátum 1944. március 19., a németek bevonulása, történeteiken keresztül a háború utáni évtizedek is követhetők. Hogyan viszonyultak a családok a kommunista politikához, az államosításhoz, hogyan lettek osztályidegenek és emiatt döntöttek úgy, hogy elhagyják az országot. Az elbeszélők többsége ugyanis nem közvetlenül a háború után, hanem a negyvenes évek végén, illetve 1956-ban ment el és tapasztalta meg a rasszizmussal is terhelt Amerikát, de azt is, hogy a sok munka megtérül. Történetekeit olvasva úgy tűnik, mélyen traumatikus eseményeket éltek át, de sikerült ezeket feldolgozniuk és új életet építeniük, miközben legtöbbjük vállalja és gondozza zsidó identitását. A nemzeti identitás már kevésbé fontos, ahogy a Magyarországgal való viszony is ambivalens: vannak, akik ellátogatnak néha Magyarországra, vannak akik látni sem akarják az országot. Összességében meghökkentően derűs és optimista történetek ezek tragédiákat megtapasztaló vagy azok emlékét öröklő emberekről, akik ma aktív és nyitott életet élnek.
A személyes történetek azok, amelyek élővé teszik a vészkorszak emlékezetét, erre a megcsontosodott és sokszor átpolitizált nagy elbeszélések nem képesek. A projektben megszólaltatott emberek hiányoznak Magyarországról, de történeteik már nem. Más történetek viszont igen. A Kádár-korszak emlékezetpolitikája tabusította a második világháború során történteket, így a túlélők második, illetve harmadik generációja maradt személyes múlt nélkül és egy társadalom él együtt egy elbeszéletlen traumával. Azt is mondhatjuk, Magyarországon több történet hiányzik, mint amennyit ismerünk.
Infó:
Hermann Ildi: Hiányzó történetek
Helyszín: 2B Galéria
Kurátor: Somogyi Zsófia, művészettörténész
A kiállítás augusztus 6-ig ingyen megtekinthető.
