Nem egyszerű megválaszolni: kinek ki az ellensége? Kinek kit kellene legyőznie? Kinek miért is kellene győznie? Régi és új arcok jönnek, mennek a politikában. Jönnek, mennek a képernyőn.
Azoknak van könnyebb dolguk, akiknek csak a kormányzati ingyen csatornákhoz van hozzáférési lehetőségük. Őket nem zavarják össze a mindenféle furcsa dolgokkal előállók. Nekik szól a miniszterelnöki üzenet a képernyőről. Jobban élünk! Fejlődünk! Legyőzünk mindenkit! Nem érdekes, hogy aki nézi, hallgatja ezeket - a szinte szentbeszéddé avanzsáló - híreket, sokszor maga is éhes, rosszul öltözött. Az okokat tudni véli (kihallhatók az üzenetekből): migránsok, idegenszívűek, bankárok, brüsszeli bürokraták, multik. Nekik harsog a Csatadal: "Aki magyar, aki vitéz, az ellenséggel szembenéz..." A gond csupán az, hogy magasra emelt zászlóikon nem a szabadság, hanem a kirekesztés szót láthatja az egész világ. Aki hozzájuk kíván szólni, nehéz helyzetben van. A trombita harsogását, a dob pergését nem könnyű túlharsogni. Azok pedig, akik több, különböző "színű" csatornát néznek, törhetik a fejüket, értelmezhetnek, elemezhetnek, következtethetnek, jósolgathatnak, számolgathatnak. Mire jutnak? Juthatnak-e valamire? Tudnak-e, mernek-e, akarnak-e választani? Régi pártok, új pártok. Régi arcok, új arcok. Táboron belüliek és táboron kívüliek. Van-e közös nevező?
Szinte kideríthetetlen, hogy a viszályt keltő aranyalmát mikor és ki dobta be először a magyarok közé. Az viszont jól érzékelhető, hogy a gyűlölet parazsa akkor kezdett újra izzani, majd lángolni, amikor Orbán Viktor lett a jobboldal vezére. Ő volt a rendszerváltó. Ő lett a rendszervisszaváltó. Ma minden róla szól. Érte vagy ellene. Megkerülhetetlen. Kétségtelen tény: egy másik út csak rajta keresztül vezethet, bármilyen irányba. Nem egyszerű a választás. Úgy tűnik, az a politikus, az a párt, aki, amely vele együttműködik, elszürkül, elveszti minden tartását, a gyakorlatban megszűnik. Úgy tűnik, az a politikus, az a párt, aki, amely nem működik együtt vele, mindenre felkészülhet. Sárra és bélsárra. Jogos és kevésbé jogos hatósági ellenőrzésre, minden egyéb "hivatalos" zaklatásra. Saját és felmenői múltjának legtüzetesebb feltárására. Kisgyermekkori csínytevéseinek démonizálására. Aki politizálni akar, annak választania kell! Nincs más lehetősége.
Orbán olyan utat választott, amely megfelel a történeti alkotmány vívmányainak: a vesztesek oldalára állt. Mindenkivel szövetséget köt, akit kerülni kellene. Mindenkit elkerül, aki baráti kezet nyújtott. Sokakkal elhitette, nem erősíteni, hanem gyengíteni kell az Európai Uniót. Sokakkal elhitette, hogy az országot Brüsszeltől kell megvédeni, amelynek bürokratái ránk akarják zúdítani a migránsok tömegét, el akarják vonni az ország szuverenitását, felesleges rendszabályokkal meg akarják bénítani a kormányzati munkát. Sikerült sokakkal elhitetnie azt is, hogy az ország nem tartozik köszönettel a felzárkóztatás, a szegénység, az elmaradottság felszámolására kapott - jórészt eltékozolt - ezermilliárdokért. Tette mindezt azért, hogy minél szabadabban garázdálkodhasson a szétosztható pénzekkel. Felülni a szekérre, amelynek rúdja nem Európa felé mutat? Vagy elkerülni? Meg lehet-e állítani? Vissza lehet-e fordítani ezt a szekeret?
Régi pártok. Új pártok. Kit válasszak? Legyint, akinek mindegy, kitől nem kap semmit. Esetleg kiköp egy hegyeset a szája sarkán, a pipája mellől. A politika úri huncutság, gondolja. "Apám is szegény volt, meg annak az apja is. Szegény marad a gyermekem, meg annak a gyermeke is." Az ő sorsukat felvállalva nehéz választási harcba indulni. Lakásépítési program? Korszerű iskola? Biztos munkahely? Mit mond a magyar, ha lakást kap a cigány? Kemény fellépést hirdetni velük szemben viszont kifizetődő. Ezért lehet sikeres a hajléktalanok kitiltása a közterületekről. A cigánysori erőfitogtatás. A családi pótlék megvonása a legkülönbözőbb ürügyeken. A segélyekből, közmunkából való kizárás lehetősége százféle indok alapján. Bal, jobb? Nekik mindegy, ki diktálja a "lépést tarts" ütemét.
Régi pártok. Új pártok. Kit válasszak? Vajon hány embernek fáj, hogy a hatalom a megkérdezése nélkül dönti el ő és családja sorsát? Vajon mi a közös és mi a különbség Bős-Nagymaros, Paks I. és Paks II között? Az közös, hogy a tömegek véleményére sosem volt kíváncsi a hatalom. Közös az is, hogy a döntés hátteréről, a döntés várható következményeiről akkor is, most is "elfelejtették" tájékoztatni az itt élőket. Nagy különbség viszont, hogy amíg a vízlépcső a Magyar Szocialista Munkáspárt koporsószögévé vált, addig Paks II. disznóságait - úgy tűnik - megússza az új állampárt.
Hány és hány rendszerváltó párt igyekezett megfogni a politika iránt érdeklődőket! Most lépnek színpadra azok, akik - első alkalommal ebben az országban - parlamentáris köztársaságban, jogállamban születtek, s nőttek fel. Ha abban szeretnének élni, meghalni, cselekedniük kell! Mi a teendő? A válasz egyszerűnek tűnik: tiszta vizet kell önteniük a pohárba. Ehhez azonban kevés az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala. Tényleg olyan fontos megtudni, kik voltak ügynökök, mikor és miért? A gyilkosság elévülhet, az "ügynökség" - amely soha nem volt büntetőjogi tényállás - nem? A becstelen hatalom minden segítője becstelen. Nem csak az ügynök: "...hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban;". Most, itt, újra zsarnokság van!
Kövér (a látnok) igazat mond: még négy év ennek a hatalomnak és az országban sok, nagyon sok dolog visszafordíthatatlanul megváltozik. Lehetne ez a rendszerváltó közös nevező. Nem mind arany, ami fénylik, szól a közmondás. Nem mind szemét, ami régi, szólhatna egy másik.
Megközelítően egymillió-hétszázezer azoknak a választóknak a száma, akik nem a Fidesz-KDNP-re és nem a jobbikra szavaztak 2014-ben. Mintegy két és fél millióan soha nem mentek el szavazni. A rendszerváltó pártok elvileg süthetnek új tortát maguknak. Nem mindegy azonban, hány torta készül, s hány szeletes lesz legnagyobb.
