A szegény családok, ingázó munkások, a társadalom peremén élők ritkán hagynak maguk után naplókat, vastag fényképalbumokat mindennapjaikról, így ők általában nem is tartoznak a történelem elbeszélői közé. A Kassák Múzeum és a Közélet Iskolájának kiállítása ezen változtat: a XX. század elejétől a rendszerváltásig tekintik át a lakhatásért folytatott küzdelmet Budapesten, kiemelve azokat a stratégiákat, amelyekkel az érintettek együtt, önszerveződve léptek fel a hatalommal szemben. A Tettek ideje nemcsak azért egyedi, mert a XX. század alternatív történelmét rajzolja ki, hanem létrehozásának módja miatt is: olyanok is részt vettek a kutatómunkában és a kiállítás kialakításában, akik maguk is megtapasztalták a lakhatási szegénységet, így az ő nézőpontjuk érvényesül.
Az ipari fejlődéssel egyre komolyabb problémává vált a Budapestre áramló munkavállalók lakhatása. Ez eleinte magánügy volt, a magas lakbérek és a lakbéruzsora azonban egyre kiszolgáltatottabbá tette a lakókat. A szociálpolitikai intézkedések és a lakók akciói az évszázad során egymást formálták: a kiállítás csoportosítja ezeket az ellenállási formákat, illetve kronologikus rendbe is állítja az érintettek, a szövetségesek (azaz a szegénység által nem érintett, de a szerveződések céljaival szolidáris cselekvők) és a szociálpolitika intézkedéseit. A szövetséges kategória a lakhatási problémákat nem ismerő látogató szempontjából is fontos: mindenki potenciális szövetséges, így bontja le a kiállítás a nyomorban élők és az ezt nem ismerők közötti falat, így lesz a szegénység története nemcsak egy bizonyos társadalmi csoporté, hanem közös. - Szállókon is hirdetjük a kiállítást, A Város Mindenkié-n keresztül is jön csoport, de nehéz dolog egy hajléktalannak egy olyan térbe belépni, ahol nem mozog otthonosan. A célcsoport egyébként elsősorban a szövetségesek csoportja, a kiállítás érzékenyíteni akar. Vannak, akik tudnának segíteni, de hiányzik a szolidaritás vagy a probléma ismerete - hívta fel a figyelmet Csatlós Judit kurátor.
Nagy Bandó András noteszlapja az 1990-es hajléktalan demonstrációidejéből FORRÁS KASSÁK MÚZEUM
A tárlat anyagát adó szociofotók, újságcikkek, interjúk és politikai röplapok megmutatják, hogy a lakhatásért folytatott küzdelmet közvetlenül befolyásolták a történelmi eseménye: az I. világháború, a Tanácsköztársaság ideje, a gazdasági világválság, a budapesti zsidók gettókba hurcolása és az 1956-os forradalom. Barlanglakásoktól indulunk és haladunk tovább olyan bérlőmozgalmak felé, mint a magas lakbéreket követelő házak elleni bojkott vagy mint amilyen az 1909-10-es lakbérsztrájk volt. A Szociáldemokrata Párt kiállt a mozgalom mellett, így akkoriban a párt lapja, a Népszava is napról napra beszámolt a sztrájkoló házakról, így segítve az információáramlást és ösztönözve a mozgalom kiterjedését. A lakbérsztrájk eredményeképp lakásépítő programok indultak, a lakókat közösségként kezelő kollektív szerződés és lakbérmaximum jött létre. A lakhatási válság idején a bérlők szerveződései mellett a tömeges lakásfoglalások jelensége is előfordult, amire az évszázad első felében a politikai hatalmak összeomlásai adtak alkalmat.
Az 1940-es években kezdődő iparosítással megnőtt a munkásszállók jelentősége, amely megoldotta a kiszolgáltatottabb munkások lakhatási problémáit. A Kádár-korszakban a szegénység, illetve a hajléktalanság a politikai diskurzus szerint nem létezett. Mivel azonban egy idő után a hajléktalanszállókat is munkásszállókként üzemeltették, a hajléktalanság nem eltűnt, csak láthatatlanná vált. A probléma a munkásszállók férőhelyeinek csökkenésével, a nehézipar leépülésével, a képzetlen emberek munkanélkülivé válásával és a lakástámogatások csökkenésével vált nyilvánvalóvá és 1989-90 telén tetőzött a hajléktalantüntetésekkel, azaz a rongyosforradalommal, amikor a főleg a rendszerváltás során hajléktalanná vált emberek tiltakoztak a pályaudvarok éjszakai bezárása ellen.
Ugyan a kiállítás a rendszerváltással fejezi be a történetet, virtuális íve napjainkig elhúzódik: a mai lakhatási válság generációs eredetű is és a korábbi évtizedek szociálpolitikájának a következménye. - A hajléktalantüntetés után létrejött ellátórendszer működik ma is, minden pozitívumával és hibájával együtt. A lakhatási problémák megoldására nem jelent meg egységes szociálpolitika. A roma lakásfoglalás például a rendszerváltás előtt kezdődött, de a konfliktus a 90-es években lett látható, amikor a privatizáció után a fejlesztési projektek miatt sokan érdekeltek lettek abban, hogy egy telek kihez tartozik - mondta el Csatlós Judit, és hozzátette: a politika ma próbál úgy csinálni, mintha nem lenne szegénység. Szerinte láthatóbbá válik a probléma, ha egy múzeumi intézményben jelenik meg. A közvélekedés ugyanis azt tartja, hogy ami ebben a térben megjelenik, az hiteles tudás. A téma ráadásul azért is tarthat számot szélesebb társadalmi érdeklődésre, mert ugyan a Kádár-kor nem tett jót a civil kezdeményezéseknek, az azt megelőző időszakban azonban sok olyan mozgalmi technikát is találunk, amelyet ma is használunk. Az önszerveződésnek, a civil kezdeményezésnek igenis van hagyománya Magyarországon, csak erről keveset tudunk és keveset beszélünk.
