Pápát, a dunántúli kisvárost vérzivataros időszakai alatt nemcsak jeles oskolái, s azok jeles tanárai, hanem művelt iparosai és kereskedői révén is joggal emlegették országszerte a „Dunántúl Athénjaként"
„Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás" - vallotta egyik legjelesebb államférfink, Kossuth Lajos, akinek programadó-kezdeményező pártfogásával, 1842 tájékán hallatlan lelkesedéssel indult meg az ország ipari-gazdasági-polgári fejlődését óhajtó mozgalom.
A polgári fejlődés társadalmának hajtómotorja volt a magyar iparosság a 19. században. Ezek a mesterembereink a forrongásokat, a háborúskodásokat követve helyreállították a károkat, szorgos munkájuk révén szemmel látható lett a növekedés. Gyarapodtak a városok, újabb és újabb technikai fejlesztésekbe fogtak, s ennek során európai hírűvé tették a magyar ipart.
Olyan polgárokká lettek, akik mesterségük mellett gondot fordítottak saját művelődésükre, önképzésükre is. A 19. század második felében, a 20. század elején viruló szakmai szervezeteket, iparos egyleteket, asztaltársaságokat, köröket alapítottak, s mert már mai értelemben is polgári életet éltek, nem sajnáltak a vagyonukból jó ügyekre is költeni. Annak volt tekintélyes az egyletekben, akik szívesen áldoztak szociális, kulturális, felekezeti célokra is. S ebből a fejlődésből igen aktívan kivették részüket az önzetlen, minden erejükkel asszimilálódásra törekvő magyar zsidó iparosok is. A levéltári adatok szerint Pápa városában élt egykoron Magyarország egyik legnagyobb számú zsidó közössége, amelyben fontos szerepet játszottak az iparosok és a kereskedők. Közülük is kiemelkedett az idén 75 esztendeje elhunyt Bőhm Samu (1868–1942).
Ha az 1929-ben megjelent, Dálnoki-Kováts Jenő Országos Ipartestületi igazgató neve alatt futó „A magyar ipar almanachja" címet viselő kötetet fellapozzuk, abban számos iparosportréval találkozhatunk, köztük Bőhm mesterével is. Magam is ebből derítettem ki, hogy a családi ereklyeként őrzött pipám készítője, Bőhm esztergályosmester Pápán, az iparosságot egykor teljes szívvel támogató Kossuth Lajosról elnevezett sétálóutcában, a 34. szám alatt lakott és munkálkodott. Cége fő profiljába a "dohányzókészletek" gyártása tartozott. Bőhm Samú önálló kis üzeme 1883 óta működött, s a mester mindig két segédet foglalkoztatott maga mellett.
Bőhm mester nagy tiszteletnek örvendett városában, a helyi iparosság egyik „nesztoraként" emlegették. A dolgos-szorgos iparos ember azonban nem csak műhelyében volt aktív és nem csak a zsidóság körében örvendett kivételes tekintélynek. Pápa közéletének közmegbecsülésnek örvendő, fáradhatatlan tagjaként tartották számon, ha véleménye volt, tudatta a városi elöljárókkal is, nem egyszer tollat ragadott, s cikkeket is írt a helyi újságba. A Pápai Hírlap 1932. évi 10. számában például „Visszatekintés a régi iparos világra" címmel vetette papírra gondolatait, amelyben szinte tudományos alapossággal elemezte a város iparosságának fénykorát, összehasonlította dicső múltját a harmincas évek szomorú jelenével. Méltatlankodva tette szóvá a mindennapossá vált árveréseket, tarthatatlannak nevezte, hogy az iparosok kétségbeesések közt tengődtek, egyre többször jelentek meg a végrehajtók. De mindezekkel együtt a fiatal generációkat kitartásra buzdította, mert szerinte övék a jobb, boldogabb jövő. Sajnos, tudjuk, hogy ez a jobb, boldogabb jövő csak nagyon kevesük számára válhatott valóra.
Bőhm nemcsak írásban, de élőszóban is ragyogóan ki tudta magát fejezni, kiváló szónokként ismerték a korabeliek. Szüksége is volt erre a tehetségére, hiszen egy ideig a városi ipartestület elnöki tisztét töltötte be, vezette az Iparos-betegsegélyezőt, öt évtizeden át munkálkodott önkormányzati képviselőként a városi testületben, ahol széles körben is szót kellett emelnie szakmatársaiért. Tagja volt a győri kereskedelmi és iparkamarának, valamint a pápai izraelita hitközség, illetve a Lloyd Társulat vezetőségének.
Az egész Dunántúlon ismert és elismert volt szakmai, érdekképviseleti tevékenysége. Munkásságát számos alkalommal díjazták, egy alkalommal személyesen Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter tüntette ki. Az 1936-os pápai Ünnepi Hét folyamán az ipari államtitkár - aki később a magyar alumíniumipar egyik úttörője lett - vitéz Petneházy Antal mondott neki köszönetet, és nyújtotta át a miniszter elismerő oklevelét az akkor már idős Bőhm-mesternek. A városi színház zsúfolásig megtelt nézőtere tapsolta meg több, mint ötven éves ipari munkássága elismeréseként.
Az egykor szebb napokat látott hajdani pápai zsinagóga épületében 2012 nyarán kiállítást rendeztek „Elfeledett szomszédaink" címmel, amely a holokauszt előtti helyi és környékbeli zsidó családok életét, sorsát mutatta be. A tárlókon szereplő sok száz fénykép közt volt egy családi csoportkép, amely többek közt a nemrég elhunyt, pápai születésű jeles írónőt, Vathy Zsuzsát is "megfogta", s a Múlt és Jövő című folyóirat 2012/2-es számában a kiállításról megjelent cikkében is visszaidézett. A fotós feltehetően 1928-1929 tájékán örökítette meg a népes Bőhm-családot. Vathy Zsuzsa sorai szerint „az álló sorban balról jobbra: Wittmann Rezső, dr. Bőhm Zoltán, felesége Schlesinger Elza, Wittmann Ilona (W. Rezső és B. Elza lánya), Bőhm Samu felesége, Lázár Regina - aki a kép készítése idején már nem élt, a képhez montírozta hozzá a fényképész - , Bőhm Miklós, mellette felesége, Pollák Ilona, akivel 1928 novemberében keltek egybe. A jobb szélen Bőhm Mariska férje, Bíró Géza. Elöl, bal oldalt ül Wittman Rezsőné, szül. Bőhm Elza, mellette édesapja, Bőhm Samu, aki Bíró Gézáné Bőhm Mariskával fogja közre Zoltán és Elza 1923-ban született lányát, Zsuzsannát. A képen szereplő személyek közül hetet deportáltak 1944-ben Auschwitz-Birkenauba, Miklóst munkaszolgálatra vitték." Közülük mindössze négyen - Wittmann Rezsőné Bőhm Elza, Bőhm Zsuzsanna, Wittmann Ilona és Pollák Ilona jött vissza.
Féltve őrzött régi pipám készítője, Bőhm Samu arcát e kiállítási fotóról ismertem meg. A lassan kilencvenedik életévéhez közelítő nagyanyám viszont kislányként még személyesen ismerte az idős Bőhm-mestert, akkori városi képviselőt.
Gyakran előveszem, szívesen forgatom ezt a kis pipát. Tudom, csak egy tárgy, de becses számomra, különösen azóta, hogy azon a megsárgult kiállítási fotón "megismerhettem" készítőjét is. Mának szóló üzenete, hogy az idő kútja mélységesen mély ugyan, de soha nem nyeli el végleg az ősök, az előttünk járt nemzedékek példaadó, szépséges nyomát.
Pápai emberként mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy a Petrovicsból Pápán Petőfivé vált diák-költőn, az ugyancsak Pápán született, s poétává vált Rab Zsuzsán, a neves pápai antifasiszta politikuson, Sulyok Dezsőn kívül, volt egy Bőhm Samunk is. Egy egyszerű, de igen művelt, a város igazi polgáraként példaadó életet élő iparos ember. Bizonyára máshol, országszerte sokfelé éltek hasonló „Bőhm Samuk", akiknek az életét-emlékét fel lehetne „fedezni", s kötelesség lehetne megtartani, valamint az utánunk következőknek átörökíteni...
Nemes dolog volna, ha egykori lakóhelye, műhelye helyét megjelölné a város vezetése egy emléktáblával, vagy akárcsak egy „botlókővel".
