Madame Le Pen, elnöksége esetén habozás nélkül kilépne az eurózónából, az euró bankjegyeket kivonná a forgalomból, ismét a frankot tenné meg fizetőeszköznek. Közgazdászok szerint ésszerűtlen ötlet, súlyos károkat okozna minden szempontból, megemelkedne az infláció. Le Pent azonban, miként Orbán Viktort is, mindenekelőtt nacionalista és több egyéb megfontolásból mindez hidegen hagyja. Az is, hogy az Unió tagállamainak többségében az eltelt évtizedek alatt jelentősen emelkedtek a jövedelmek, nőttek a megtakarítások, bár az is igaz, hogy nem egyforma mértékben. Az alsóbb társadalmi rétegek többnyire kárvallottjai a GDP gyarapodásának, főként a jobb módú középosztály, és mindenekelőtt a tehetősebb, vagyonosabb osztályok jártak jobban. Az egyenlőtlenség csaknem mindenütt nyilvánvaló, de egyes fölmérések szerint különösen francia földön az.
Le Penék indulatait az is gerjeszti, hogy más mértékben és eltérő viszonyok között ugyan, de az Európai Unió és a francia Nemzeti Front ugyancsak nyílt háborúságban áll az Európai Csalás Elleni Hivatallal, az OLAF-fal. A Nemzeti Front előnyösebb rangú vezető személyiségei az Uniótól közvetlen javadalmazást élveznek, állítólagos közösségi szolgálataikért. Az Európai Parlament 23 nemzeti frontos képviselője és mintegy 60 segítőjük, 2014-es megválasztásuk óta fizetést kapnak a strasbourg-i testülettől, mandátumonként 24 000 eurót, az Unió állampolgárainak terhére. Az összesített kimutatások szerint a teljes összeg 7,5 millió eurót tesz ki. A kíváncsi természetű OLAF 2015-től több hónapon keresztül vizsgálta a kifizetések jogosságát, és arra a megállapításra jutott, hogy az érintett hölgyek és urak egyike sem, egyetlen alkalommal sem járt soha se Brüsszelben, se Strasbourg-ban. Teljesen érdemtelenül kapták meg az összeget Az OLAF most azt követeli az érintettektől, köztük a Marine Le Pen apjától, Jean-Marie Le Pentől, a Nemzeti Front alapítójától, és lányától, hogy az utolsó fillérig fizessék vissza a jogtalanul fölvett összeget. Az érintettek ezt azzal utasítják vissza, hogy hasonlóképpen követelhetnének pénzt spanyol szocialista és lengyel konzervatív képviselőktől is.
Ez azonban csupán az egyik vetülete a vitának. A Nemzeti Front hazafias fölbuzdulásában „elvi síkon” teszi szóvá, hogy az Unió közös fizetőeszköze, az euró, jogtalanul „túrta ki” a francia nemzeti valutát, a frankot. Marine Le Pen jelenlegi programjának egyik sarkalatos követelése, hogy az Ötödik Köztársaság örökérvényűen mondja ki, szakít az euróval, teljesen el kell tűnnie az országból, vissza kell adnia helyét a hagyományos francia franknak. És az érintettek megnyugtatására azt mondanák ki, hogy a visszatért frank, teljesen egyenértékű az euróval. A párizsi L’Expressben Jacques Attali, Francois Mitterrand egyik hajdani legközelebbi és legmegbecsültebb munkatársa úgy vélekedett, hogy Le Pen és pártja álláspontja szerint az euró „hamis pénz”, ezért is nyomtalanul kell eltűnnie. Utal arra, Le Penék egyebek között azzal is érvelnek, hogy a franciák az eurót „leküzdve” megszabadulhatnak Brüsszel „diktátumától”, s így csökkenne Párizs adóssága. Attali úgy véli, ez az állítás kétszeresen is valótlan. Egyfelől azért, mert az állítólagos diktátumok valójában nem is léteznek, másfelől azért, mert a frank értéke jóval kisebb az euróénál. A francia bankokban lévő megtakarítások jelentősen veszítenének értékükből. Ennek az elkerülésére külföldi pénzintézetekben kellene eurószámlákat nyitni, következtetésképpen sem a francia fogyasztók, sem a megtakarítók, de a bérből élők sem nyernének semmit az euró eltörlésével. Ehhez képest az uniós építményrendszer igazi haladás, védeni kellene a jövendő nemzedékek számára. Mivel is magyarázhatnák meg a következő generációknak, - ezt már a Le Monde írta kommentárjában, - hogy e megoldás az úgynevezett illiberálisoknak tetszetős, például Putyinnak és a magyar kormányköröknek.
Másik kommentárjában ugyancsak a Le Monde arra mutatott rá, a tehetősebb francia rétegek valószínűleg nyernének a változtatással, a szerényebbek ellenben veszítenének, áldozatokká válnának. Méghozzá azok, akik meglehetősen nagy számban a jobboldal választói körébe sorolhatók. Mindenekelőtt a nyugdíjasok. Az ő számukra a visszatérés a frankhoz valójában leértékelést jelentene, Madame Le Pen átalakítási buzgalma politikai szándékában egyértelmű. Ha csatasorban marad még Fillon a Republikánusok pártjának színeiben, voksolókat csábíthat el tőle a Nemzeti Front személyesen Le Pen javára, a nagy indulat, a kísérő propaganda hadjárat célja tehát egyértelmű. De még ennél is sokkal többről van szó. Nem egyszerűen pénzcseréről, hajdani nosztalgiák ébresztéséről, a frank föltámasztásáról van szó, hanem az Unió teljes fölrobbantásáról, és ebben az értelemben Le Pen és Nemzeti Frontja vitathatatlanul politikai ikertestvére Orbán Viktornak és a Fidesznek. A magyar kormányfő múlt heti évértékelője hangnemében és részleteiben néha még nyersebb, gorombább is volt Marine Le Pen egyáltalán nem rejtett modoránál, szókimondóbb, indulatosabb. A Le Monde vezércikke hasonlóan kendőzetlen megfogalmazásban azt írta, hogy a Nemzeti Front „tönkrezúzni akarja az Uniót, lépésről lépésre fölszámolni mindazt, ami hét évtized alatt létrejött. E tekintélyes sikerekben oroszlánrésze van Párizsnak. Mindez azonban Madame Le Pen szemében fabatkát se számít. A Front lemeztelenített jelszava: teljesen kihátrálni az Unióból”.
