Ismét izgalmas témához nyúlt a k2, a futball ultrákról készített ugyanis előadást. A k2 Színház, mint az a honlapjukon is olvasható, 2010 nyarán alakult független színházi műhely, amelyet a Kaposvári Egyetem színművész szakának hallgatói hoztak létre. A csapat azóta több figyelemre méltó produkciójával, talán leginkább a Szkénében látható Züfeccel, bizonyította, hogy életképes lehet egy ilyen vállalkozás, amire egyébként több osztály áhítozik. Vagyis együtt maradni az egyetem után és együtt létrehozni előadásokat szinte csak a közösség belső erejére támaszkodva.
Különböző befogadó helyeken játszanak, a Dongót a Trafóban készítették el. Mégpedig a Trafón belül is egy intim, kicsiny térben a Klubban kapott helyet az előadás. A történet felütése rögtön biztató. Újpesti fociultrák épp az új indulójukat próbálják megalkotni. Ebbe csöppenünk bele. A témaválasztás tehát remek, csakhogy eléggé sokáig kell várni, ahhoz, hogy össze is álljon a drámai anyag, ami aztán sajnos még sem áll össze. Rengeteg kérdőjel marad a nézőben a figurákat és magát a történetet illetően, ami végig mozaikos, miközben maguk a jelenetek azért tartogatnak izgalmat. Az előadás hangsúlyozottan a színészek improvizációi alapján készült. A szerzők, illetve rendezők - Kárpáti Péter, Fábián Péter és Benkó Bence – kizárólag úgy említődnek meg, mint akik a próbákon néha a színészek „körmükre néztek”. Egyszerű poénnal mondhatnánk, kicsit sűrűbben kellett volna ezt megtenniük. De a helyzet valószínű ennél jóval árnyaltabb. Az improvizáció, a jelentek spontaneitása, jól tetten érhető. A közösség dinamikájának a változása például jól követhető, vagyis az alapszándék, hogy egy ilyen keménymag létrejöttét és szétesését kövessük nyomon, ám a figurák nem eléggé kidolgozottak. A csapat vezéréről is jóformán csak annyit tudunk meg, hogy ő is esendő a vezérsége is eléggé törékeny, és nagyon nem veszi jó néven, ha csapaton belül elszeretik a csaját.
A történet nő figurái is elnagyoltak és a többiekről is nagyon keveset tudunk meg. Miközben Boros Anna, Borsányi Dániel, Domokos Zsolt, Piti Emőke, Rózsa Krisztián és Viktor Balázs mindent megtesz, hogy követhető és élvezhető alakítást nyújtson. Leginkább azonban a címszerepet játszó Horváth Szabolcsnak sikerül ez, aki Dongót az emberként viselkedő kutyát formálja meg bravúrosan. Nem lehet róla eldönteni, hogy kutya, vagy ember és egy ponton ez már nem is számít. Dongó egy értelmes, érző és tisztességes lény, a csapat tagjai közül a legformátumosabb, aki nem hajlandó elárulni a gazdáit, nem hagyja magát megzsarolni, amikor választásra akarják kényszeríteni.
Az előadás talán legnagyobb hibája, hogy jó lett volna ebből a történetből mégiscsak megírni egy valódi drámát, ezt az alkotók elmulasztották. A lila cápák, ha úgy tetszik csak a bójáig merészkedtek el, a mélyvizes akciót kihagyták.
Ugyancsak a Trafóban és ugyancsak a NEXT Fesztivál keretében tűzték műsorra Kálmán Eszter A tó című produkcióját. A rendezést jegyző Kálmán Eszter elsősorban látványtervező, így nem csoda, hogy sikerült neki egy sajátos színpadi miliőt teremteni. Az előadás A hattyúk tava mesei motívumaiból építkezik, de mégis egy markáns, önálló világgá változik. A tó nem mesél el összefüggő történetet, de szerencsére ebben az esetben mégsem alakít ki a nézőben ezzel hiányérzetet. A színpadi tér nagyon hatásos, egy kicsi gumimedence mellett egy nagyobb tér, a tó, benne papírból készült virágok, halak, békák és még ki tudja mennyi vízi lény.
Ezek a játszók Bercsényi Péter és Dányi Viktória segítségével olykor meg is elevenednek. A báb fő eszközzé válik, Bercsényi Péter, aki bábszínész is, ezt a lehetőséget ki is használja és parádés dolgokat művel. Bármivé átváltozik, ha kell.A leglátványosabb, amikor a hattyút kelti életre. Bercsényi természetessége magával ragadó, nélkülözi a kimódoltságot, mozdulatai, a jelenléte magában hordozza a váratlanság és ösztönösségelegyét, megteremtve egy órán keresztül a meglepetés különös erejét. A természetes átváltozásban a táncos, Dányi Viktória is kiveszi a részét. A kizárólag táncelemeket és a klasszikus és progresszív mai zenét használó előadás talán legnagyobb erénye, hogy megőrzi a mese jellegét, miközben ellenpontként mégis nagyon is mai és modern, amit látunk. Ez a kettősség viszi előre az előadást, amelynek nagyon pontos a ritmusa. Az érzet, pedig amit kapunk, a nő és férfi viszony összetettsége, a vágyak és az álmok összeütközése a realitással. Ellenpontok, nagy váltások és a végén újra az álom, az egymásra találás harmóniája. A tó egy szép, lelket felemelő előadás.
